Mezőfalva: Szépen szólt a népi ének

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
Szülőkategória: Hírek
Kategória: Iskola
Utoljára módosítva 2016. június 14. (kedd) 22:25
Publikálva: 2016. június 14. (kedd) 22:12
Írta: Horváth László
Találat: 1929

Fotók a népi énekesekről itt! >>>

Mezőfalva: Szépen szólt a népi ének

Házi koncerttel búcsúztak a tanévtől és tanáruktól

A 2015-16-os tanév lezárásaként kis házi koncertet adtak a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola művészetoktatás népi ének tagozatos tanulói. Kedden délután a Tájházban szülők, nagyszülők és érdeklődők előtt megtartott rendezvényen kilenc gyermek népdalokkal búcsúzott az elmúlt iskolai évtől. Mezőföldi népdalcsokor szerepel a rövid programban – mondta a koncert felvezetőjében Lak Gyöngyi a gyerekek tanítója. Bátorsági sorrendben lépnek majd a közönség elé, egy-egy dallal. Végül pedig a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal zárja a tanévzáró koncertet. Az eseményen megtudtuk még, hogy Lak Gyöngyi énektanárnak lejárt a szerződése, így és a gyerekektől és az intézménytől is búcsúzik.

Mezőfalván már két éve a Tájház ad otthont a népi énekesek rendhagyó bemutatkozásainak. Ennél autentikusabb környezetet keresve se találtak volna.

Fotók a tájházról itt! >>>