Iskolai ballagás 2013

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
Szülőkategória: Hírek
Kategória: Iskola
Utoljára módosítva 2013. június 16. (vasárnap) 13:39
Publikálva: 2013. június 14. (péntek) 20:56
Írta: Horváth László
Találat: 2724

A MEZŐHÍR ballagási ajándéka az albumban található fotók! >>>

50 ünneplőbe öltözött, végzős diák búcsúzott Mezőfalván a régi intézményétől, ahova nyolc éven keresztül számtalan emlék és együttöltött óra kötötte őket. Most egy új élet kezdődik számukra, ahol sokkal nagyobb kihívásoknak kell majd megfelelniük. Az elkövetkezendő időszak nem csak egy lépés felfelé, de komolyan meghatározhatja egy-egy ember jövőjét. Az útravaló elkészült. A mi dolgunk – felnőtteké - hogy támogassuk, segítsük gyerekeinket az előttük álló út során. Ennek egyik része volt a pénteki ballagás, mely szép magyar hagyomány, és az iskolák szokásrendszerének legemelkedettebb pillanata. Szülők, nagyszülők, rokonok, ismerősök kísérik el a végzős diákot az iskolában töltött utolsó órákon. Meghatottság, könnyes szemek, virágok, ajándékok teszik még emlékezetesebbé ezeket a perceket. Jó ilyenkor visszagondolni az első pillanatokra, amikor riadt tekintettel léptek át az intézmény küszöbén, és jó felidézni a rengeteg élményt, melyet közösen éltek meg a nyolc év alatt. A hátrahagyott emlékek pedig mindig szépek, ahogy a búcsúbeszédben is kifejezte Jaksics Erzsébet igazgatónő:

„Látjátok, szomorúak vagyunk, mert elhagynak bennünket a ti kedves tanítványi arcaitok, mozdulataitok, mely olykor múlékony bosszúságot, de legtöbbször az igazi öröm érzését hívták elő érzékenységre hajlamos, tanári lelkünkből.

Mint jó tükörben, bennetek vannak érdemeink, gyengeségeink, mulasztásaink, de mi hisszük és tudjuk a ti nagyra hivatottságotokat. Mi látjuk közöttetek azokat, akik tudásban, jóságban, erkölcsben és lelki nemességben majd megelőznek bennünket. Útra készen álltok, vállatokon ott a tarisznya, mely jelkép. Jelképe annak, hogy aki útra indul, annak fel kell készülnie, magával kell vinnie fontos dolgokat. Szüleitek és tanáraitok szeretetét, a tudás tiszteletét, nyitottságot, a becsületes munka értékét, kitartást, töretlen szorgalmat és határozottan megfogalmazott úticélokat” – fejezte be útra bocsátó szavait az igazgatónő.

Az ünnepségen több elismerést kifejező jutalmat is átvehettek a diákok: Simon Noémi és Márok Bence az iskola büszkesége díjat vehette át. Az év diákja címet Zsákovics Kevin nyerte el. Windisch tanulmányi ösztöndíjban (százezer forint) az idén megosztva Simon Noémi és Ossik Mónika részesült. Útravaló mosolydíjjal és könyvjutalommal több diák nyolcéves teljesítményét is elismerték: Czifra Anna, Kovács Marcella Kitti, Vámosi Nikolett, Antal Ádám, Masinka Vanessa, Nagy Veronika, Suplicz László, Vizi Krisztián, Domanyek Daniella, Killer Dorina, Nagy Péter, Tatai Norbert és Varga Tibor megérdemelten vehették át az emléklapokat, könyveket.

A művészeti oktatásban tanuló ballagó Vámosi Nikolettől, Mihályi Mónikától és Kovács Istvántól a néptáncosok külön műsorszám keretén belül búcsúztak el. Kovács Virág Karolin népi énekes, aki maga is végzős diák, Oláh Gergő: Törj ki a csendből című dalával köszönt el mindannyiuk nevében.

A ballagási ünnepség végén a galambröptetésnél a következő gondolatok hangzottak el:

„Legyen az életetek könnyű, szárnyaljatok magasra vágyaitokon, mint ezek a jelképek, s ha tehetitek, térjetek majd mindig vissza hozzánk úgy, ahogy a most felröppenő galambok teszik. Jó utat!”

 Minden ballagónak sok szerencsét kíván Mezőfalva leggyorsabb és legnagyobb hírportálja!