Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó, 2013

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
Szülőkategória: Hírek
Kategória: Kultúra
Utoljára módosítva 2013. október 06. (vasárnap) 19:33
Publikálva: 2013. október 06. (vasárnap) 11:27
Írta: Horváth László
Találat: 2217

A Mezőfalvi Nőikar óarany fellépő ruhában

A Viadana Kamarakórus ötödik alkalommal szerepelt a kórustalálkozón

A koncert képeiért kattintsanak ide! >>>

A mezőfalvi Magyarok Nagyasszonya római katolikus templom felszentelésének évfordulójára alapított Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozón négy kiváló együttes fellépésével tisztelegtek a falualapító emléke előtt. Elsőként a Mezőfalvi Nőikar adott ízelítőt egyházzenei művekből, majd a szomszéd település, a Nagyvenyimi Nőikar előadása következett. Harmadikként Fejér megye zenei életének egyik meghatározó szereplőjét a dunaújvárosi Viadana Kamarakórust üdvözölhettük. A koncert zárásául pedig Székesfehérvár kitűnő együttesét a Vox Mirabilis Vegyeskart hallgathatták a műfaj kedvelői.

A találkozó - ahogy az elnevezésből is kitűnik - nem verseny, azonban a kórusok teljesítményéről minden alkalommal szakmai zsűri mond véleményt. Az idei bírálók: Nemesné Tichy Rita a Mezőfalvi Nőikar alapító karnagya, Pocsai Mária a Széchenyi István Gimnázium vegyeskarának karnagya, a zsűri elnöke Könyves Ágnes a BonaVox Nőikar karnagya.

Nyulasiné Lakos Angéla karvezető régóta szerette volna magasba emelni a díjat. Most sikerült!

Amíg az értékelés elkészült, addig a mezőfalvi általános iskola két, művészetoktatásban résztvevő növendéke nyújtott szép perceket, valamint Dékány Sixtus zirci főapát ismertette a falualapító Dréta Antal munkásságát. Beszédéből kitűnt, hogy a zene igen közel áll a zirci ciszterekhez, hiszen közülük többen is játszanak hangszeren, valamint az éneklés szerves részét képezi életüknek. A közvetlen és humoros pillanatokat is felidéző ismertetőt követően megszületett a döntés: 2013-ban - négy év áldozatos munkájának köszönhetően - a Mezőfalvi Nőikar őrizheti egy éven át a koncertsorozat emlékplakettjét.

További képek itt! >>>

A kórustalálkozó nyilvános részének zárásául a résztvevő együttesek ezúttal is közös énekléssel tisztelegtek Dréta Antal emlékművénél.

A búcsúzás előtt a résztvevő kórusokat ízletes vacsorával látta vendégül a házigazda Mezőfalvi Nőikar. Jövőre visszavárják partnereiket, mert ismét szeretnék megrendezni a Dréta Antal kórustalálkozót!

A rendezvény a Mezőfalvi Nőikar, a Mezőfalvi Önkormányzat, és a Kiss Kálmán Művelődési Ház munkájának köszönhetően jött létre! Valamint segítségükre voltak az iskola dolgozói.

Gratulálunk! Szép volt!


A rendezvényről Bán Balázs honlapján a www.mezofava.com  oldalon is olvashatnak az érdeklődők! Közvetlen link itt! >>>