Végleges a vigasságok programja

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
Szülőkategória: Hírek
Kategória: Kultúra
Utoljára módosítva 2014. június 09. (hétfő) 18:18
Publikálva: 2014. június 09. (hétfő) 18:18
Írta: Horváth László
Találat: 2544

A tavalyi képekért katt ide! >>>

A jubileumi alkalommal – június 27-28-án – sokszínű programokkal várják az érdeklődőket. Az iskola udvarában 27-én pénteken Rock-esttel nyit a rendezvény. 19.30 Rock-Box együttes koncertje szolgál ráhangolásként. 21.15-től a magyar rockzenei élet ikonja a KARTHAGO együttes zenéjére csápolhatunk. A szombat délelőtt főleg a gyerekek számára lesz érdekes. Ugrálóvár, kézműves foglalkozás, arcfestés, lovagoltatás, íjászat és motoroztatás a Motoros és Hagyományőrző Egyesület tagjaival várja a kicsiket. A felnőtteknél ez idő alatt javában rotyog majd a bogrács. Bor és főzőversenyen mérik össze tudásukat az önként jelentkező csapatok. És akiknek még ez sem elég, azoknak egész nap hímzés- és horgolás kiállítás az iskolában, egészségügyi szűrővizsgálatok, népi kirakodóvásár, büfé, kis játszópark, pónicikli szolgálja a kellemes időtöltést.

13 órakor Márok Csaba Mezőfalva polgármesterének köszöntőjével indul a délutáni programkavalkád. A déli zsíros falatokat magyar nótára emészthetjük "Jó ebédhez szól a nóta” címmel Somogyi Erika, Rauf Pál, Ráduly Attila és zenekara kíséretében. A tespedés után viszont mozgás jön! 14 órától Szerecz Róbert Zumba-partija égeti a nem rég megszerzett fölös kilókat. Mozgás után újra gyerekeknek szól a program. 14.30-tól színpadon az „Aranyudvar” együttes interaktív foglalkozása. 15 óra újfent a hivatalos mozzanatok ideje. Ünnepélyes köszöntések után – vendégünk Varga Gábor országgyűlési képviselő úr – díjátadásokra kerül sor: Mezőfalváért Kitüntetés, Díszpolgári cím, főző- és borverseny díjazottjait hívják a pódiumra. 15.30-tól kulturális blokk következik, ahol Kisújfalu testvértelepülés néptáncos előadását és a mezőfalvi civil szervezetek, csoportok produkcióját láthatjuk. 17 órakor már igazi bulihangulat veszi kezdetét. Közönség „Ki mit tud?” - karaoke borzolja majd a jó hallásúak idegeit. A félórás amatőrködés után a Beat KOHO együttes koncertje melegíti be a táncos lábakat. 20 órakor Dáridó csapata Lagzi Lajcsi, Donka Niki, Várhegyi Gábor szórakoztatja a közönséget. Zárásként este tíztől „Mulatós a Delta együttessel” össznépi bálon rophatjuk a táncot.