Márcisuban tárgyalták a képviselők

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
Szülőkategória: Hírek
Kategória: Mezőhír
Utoljára módosítva 2013. április 02. (kedd) 21:05
Publikálva: 2013. március 30. (szombat) 09:06
Írta: Márcisuban tárgyalták a képviselők
Találat: 2214

Márciusban tárgyalták a képviselők

 

Monstre képviselőtestületi ülés zajlott tegnap.

1. rész: Szemétszállítási díj, nyesedék-kezelés és Klics Ferenc-díj

A szemétszállítási díjjal kapcsolatban Márok Csaba polgármester tájékoztatta a testületet: a községünkben szolgáltató Dunanett Kft. 110%-kal emelte meg a díjat. Ez a térségben mintegy 160.000 embert érintett. A szemétszállítói konzorciumban lévő cégek közül egyedül ők emelték meg ilyen drasztikusan az árat. A cég biztos az igazában, és a Magyar Energia Hivatalhoz fordult engedélyezés ügyében. Egyelőre ezt nem kapta meg. Az érintett települések polgármesterei jogosnak a 4.2%-os emelést tartanák, erről volt szó ugyanis az elmúlt év végén. A képviselő testületeknek ugyanakkor januártól lényegében semmiféle ráhatása sincs a szemétszállítási díj megállapítására! Az új koncepció szerint a vonalkódokat eltüntetné a szolgáltató, míg heti egy ürítést tenne kötelezővé. Ez nem életszerű, hiszen a tapasztalatok azt mutatják: ennyi szemét a háztartásokban nincsen. Házhoz menő, úgynevezett szelektív járatra is hivatkozik a Dunanett Kft., mint drágító tényezőre. A polgármester beszámolt arról, hogy figyelemfelhívó levelet írt L. Simon László választókörzetünk országgyűlési képviselőjének; Dorkota Lajosnak, Fejér megye kormánymegbízottjának és Cserna Gábornak, Dunaújváros polgármesterének.

Hozzá intézett nyílt levelemre Márok Csaba szóban válaszolva annyit jegyzett meg: ha van valami konkrétum, ha van döntés, a tájékoztatás sem marad el. Addig azonban nincs mit mondania. Sem a lakosságnak, sem a képviselőknek. Különben csak félreértések és félremagyarázások lennének, amit el szeretne kerülni. A facebook-ot pedig nem tartja hírközlő eszköznek, szerinte ott is csak elveszne a lényegi információ…

Helyi újságunkban már megjelent némi híradás arról, hogyha végre már megérkezik a tavasz, a kertekben keletkező nyesedéket képes lesz fogadni és felaprítani a Polgármesteri Hivatal. A tervek szerint a kisebb mennyiségeket a Kiss Kálmán Művelődési Ház udvarához el lehet majd szállítani, míg a nagyobb mennyiségeket felkérésre elviszik. Az, hogy a folyamatot ki koordinálja, még nem ismert. Mint elhangzott: majd ha jó idő lesz, ki fogják jelölni ezt a személyt... A kultúrház gondnokának, Varga Erzsébetnek a neve viszont már megjelent az újságban. A Mezőfalvi Gazdakör felajánlotta logisztikai segítségét, amit köszönünk is szépen! A kérés mindenki felé az, hogy a nyesedékeket szárazon készítsék elő, és szeméttel semmiképpen se keverjék!

A testület döntött arról, hogy életre hívja a Klics Ferenc-díjat. Az ötlet Molnárné Troppert Mária képviselőasszonytól származik. Ezt azok kaphatják meg, akik a sport és az egészséges életmód területén élenjáró tevékenységet, valamint eredményeket érnek el. A díj oklevéllel és 30.000 Ft pénzjutalommal jár. Már csak én teszem hozzá: egy valakire községünkből biztosan illik az itt felsorolt valamennyi szó; mintha csak neki írtuk volna ki az elismerést. Persze ez még korántsem jelenti azt, hogy ő meg is kaphatja majd…

 

2. rész: Az egészségügyben dolgozók beszámolóiból + óvodai hír

Dr. Tassy Péterelmondta: szeretné, ha a nyugdíjba vonuló két nővér helyét betölthetnék. Ez szakmailag nagyon fontos lenne, ráadásul a kormány támogatná is a körzetenkénti két nővér foglalkoztatását. Márok Csaba erre azt felelte: a terv az, hogy egy státuszt megfeleznének (egy ember félállásban az I-es és a II-es körzetben is dolgozna), míg a másikat nem töltenék be; de azért megnézik a költségvetési számokat, és e szerint születik majd meg a végleges döntés. Tassy doktor arra kéri a betegeket, hogy tartsák tiszteletben a rendelési időt. Ha 11-kor vége ennek, ne jöjjenek 12-kor… Aki 11-ig odaér, úgyis ellátják, bármeddig is tart. Most már évek óta felmerülő kérés az I-es rendelő ambulanciájának ajtóval történő elzárása; a válasz ezúttal is az volt, mint mindig: „megvizsgáljuk”… A viszonylag új mozgásérzékelő lámpákkal is gond van: például a betegöltözőben nem mindig gyullad fel a fény, pedig a paciens már bent tartózkodik. A vaksötétben… Erre Masinka Csabáné képviselőasszony is felhívta a figyelmet. Kérdésemre Tassy elmondta: nem távozik külföldre, bár voltak ajánlatai, marad Mezőfalván! Dr. Bartos Krisztina várhatóan nyár végén visszatér, így megszűnhet a két körzet doktor úr általi együttes vitele. Ezért a munkáért külön köszönetet mondott neki a képviselőtestület.

Dr. Kosztándi-Molnár Évatechnikai problémákról tájékoztatott. Megtudtuk, hogy a Polgármesteri Hivatalból kellett nyomtatót vinni a gyermekorvosi rendelőbe, mert a nála lévő készülék végleg csődöt mondott. És bizony az ottani számítógépes infrastruktúra is hagy jócskán kívánni valót maga után... „Utána nézünk majd” - jött a válasz. Itt is akad több éve megoldásra váró probléma. Gyakori panasz az óvodában, hogy épp csak felépül a kisgyermek betegségéből, visszatér a többiek közé és pár nap múltán újra megbetegszik. Újrafertőződik. Vannak ugyanis olyan szülők, akik hiába beteg a gyermekük, engedik a csoportba járni a gyengélkedőt… Elkülönítő csoportot kellene létrehozni, ahol ezeket a gyermekeket lehetne tartani a szülő megérkezéséig. Erre azonban nincs hely. Ezt erősítette meg Kondor Lászlóné, a Tündérkert Óvoda vezetője is. Erzsike hozzáfűzte még: minden esetben kérnek orvosi igazolást a gyógyult gyerekektől, mely tanúsítja, hogy közösségbe mehet. Ám azoktól a szülőktől értelemszerűen nem tudnak ilyet kérni, akik el sem viszik porontyukat az orvoshoz… Kitiltani meg senkit sem lehet. A másik gond már iskolás: a sportoló diákokat rendszerint akkor viszik (sport)orvosi ellenőrzésre, amikor a verseny napja van. Az edzők még gyors intézkedést is sürgetnek: „elég egy aláírás, és itt sem vagyunk!”. Kosztándi doktornő aláhúzta: erre ő nem hajlandó! Ráadásként a rendelési időben, mikor amúgy is sok az ellátandó, hirtelen megjelenik 10-15 gyerek, akiknek nagyon sürgős… Sajnos erre megoldást Jaksics Erzsébet, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója sem tud garantálni. Elmondta, hogy már számtalan konfliktusa adódott abból, hogy próbálta rávenni a trénereket: ne az utolsó pillanatban lepjék meg az orvost. Erőfeszítései hiábavalók voltak. Márok Csaba hozzátette: azért ezt nem lehet annyiban hagyni. Az edzőknek oda kell figyelniük arra, hogy időben jelezzék csapatuk érkezését a doktornő irányába, két-három nappal vagy akár egy héttel a verseny előtt!

Dr. Mallár Erzsébet beszámolójából kiderült, hogy 2012-ben a rendelőben ellátott betegek száma 3961 fő volt. A fogmegtartó kezelések, fogeltávolítások és szájnyálkahártya elváltozások kezelése változatlanul térítésmentes. A fogpótlások viszont térítéskötelesek; 2012. július 1-jétől csak 62 éves kortól vehetők igénybe az ingyenes rendelői munkafázisok és beavatkozások.

Kaló Esztervédőnő ugyancsak egyedül viszi, egészen májusig, mindkét községi körzetet. Köszönet érte! Májustól új kolleganő lép színre, akivel már elkezdődtek a konzultációk. Masinkáné Klári úgy fogalmazott, hogy „Eszter végre megérkezett! Meghozta a sót és a borsot, amit régóta hiányoltam tőle.” A bemutatott prezentáció valóban új keletű volt: tartalmas, ámde egyúttal kellően „laza” és látványos. 

Hamár fentebb óvodánk szóba került: A Tündérkert Óvoda 2013/2014-es tanévre vonatkozó óvodai beiratkozásának időpontja: 2013. április 24 - 30. reggel 8.00 órától délután 16.00 óráig. A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok: a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolvány, valamint a gyermek TAJ-kártyája és a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa. Az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Kötelező beíratni azokat a gyermekeket, akik a 2013-as évben az ötödik életévüket betöltik.

 

3. rész: Civil szervezetek és szerveződések

A civil szervezetek és szerveződések lényegében maradéktalanul elkészítették beszámolóikat. Ezek között tallózunk most a teljesség igénye nélkül.

Asztaliteniszezőinknagyon jó kezekben vannak. Szabó Sándor beszámolójának színvonala is bizonyítja ezt. Idén 10 éves a klub! Erre a jubileumra ünnepséggel készülnek, melyre tervezik meghívni Harczi Zsoltot is, a magyar válogatott kapitányát! Keddenként és csütörtökönként 16 órától, míg újabban szombatonként 14 órától pattog a kaucsuk a Kiss Kálmán Művelődési Házban. A pozitív dolog mellett a negatívakról is említést tett a vezető: párszor előfordult már, hogy fix napjaikon úgy szerveztek rájuk más programot, hogy nem is tudtak róla vagy csak aznap kaptak értesítést. Ilyen esetekben a tagokat értesíteni lehetetlen, és elkerülhetetlen a szemrehányás és a rossz szájíz. Hallhattuk: jelenlegi megoldásként a vezető belenézhet(!) Ijjas Gizella művelődésszervező naptárjába a Ház irodájában, és ha felfedez valamit, akkor lefújhatja az edzést időben… Hát kérem, ez is egy "megoldás"... Példa arra: ha saját köreinkben sem vagyunk képesek normálisan megoldani a belső kommunikációt, akkor a lakosság tájékoztatásával kapcsolatosan mit is remélhetünk? A másik gond az asztalhiány. Két asztaluk van, mindkettő törött-repedt. Ugyanakkor egy jobb minőségű asztal sokba kerül. Szabó az iskolát is megszólította ez ügyben, hátha van ott felesleges, ám a válasz az volt, hogy nincs. Bízik benne, hogy az önkormányzattól kaphat olyan mértékű támogatást, melynek segítségével beszerezhető lesz egy új „játéktér”.

Birkózóink, elsősorban a Dunaferr SE színeiben sportolva szépen teljesítettek, tavaly például mezőfalvi diákolimpiai bajnokot is köszönthettünk!

Foltvarróinkegy komolyabb, spéci vasalót szeretnének venni az idei önkormányzati támogatásból. Miután az időjárás nem volt kegyes a március 16-i közös varráshoz, idén még egy pótnapot szeretnének tartani valamikor.

A Mezőfalváért Egyesület az idén nem kér támogatást! Tavaly 55 darab nemzeti színű-, és 55 darab mezőfalvi zászlóanyagot vásároltak, valamint ugyanennyi kettős zászlótartót készíttettek el közel 215.000 Ft értékben. Kiss Attila, az egyesület elnöke megköszönte a foltvarrók (varrás) és a Damil Horgászegyesület (zászlórudak) segítő közreműködését. Kérésük az, hogy ha már rendelkezésre áll a zászlókészlet, ezt használjuk is minden ünnepünkön! Márok Csaba, érezvén élét a kérésnek, reagálásában kifejtette: március 14-én nem figyelmetlenség, hanem a rossz időjárás miatt állagmegóvás céljából nem kerültek ki a zászlók.

A Női Kar Egyesület tavaly új, meglehetősen csinos ruhába öltözött-, idén pedig egy kétnapos rendezvényre, a Keszthelyi Dalünnepre szeretnének eljutni az önkormányzati támogatás segítségével. Ez világi és egyházzenei találkozó is egyben, ahol a mezőfalviak nemcsak mindegyik kategóriában, de még az utcán is adnak koncertet (másokkal együtt). Örömmel újságolta a karvezető, Nyulasiné Lakos Angéla azt is, hogy már nagyon jó híre van a Dréta Antal Kórustalálkozónak, amely a megyei határokon is átívelő, rangos seregszemlévé vált.

Mozgáskorlátozott polgártársaink legfőbb gondja a hely hiánya; a klubnak nincs irodája, ahol működhetnének. A polgármester kijelentette: nyitott a probléma megoldására...

Nagycsaládosainkidén lesznek 20 évesek. Ők is jubileumi ünnepséggel kívánják ezt emlékezetessé tenni. Továbbra is gyűjtik a pet-palackokat a régi tanácsházán. Nagyon köszönik a hozzájárulásokat, ám azt kérik: lehetőleg tisztítva és kupak nélkül vigyék hozzájuk a flakonokat.

Márok Csaba nyugdíjas klubjaink kapcsán kiemelte: ők mindenhol ott vannak, legyen az ünnepség vagy virágosítás. Aktívan kiveszik részüket a munkából éppúgy, mint a szórakozásból. És mindkét klub a községi lap kihordását is felvállalja.

Lovasegyletünkmár 5 igazolt versenyzőt tarthat számon, ami igen ritka nagyságrend a térségben. Szeretnék lovas pályájukat felújítani, azt bekeríteni és egy melegítőpályát létrehozni. Tervezik megtartani idén (is) a Szüreti Fogathajtó és Díjugrató versenyt. Persze mindezekhez pénz, és megint pénz kellene… A polgármester aláhúzta: az önkormányzat már azzal is jelentős mértékben támogatja az egyletet, hogy a rétet - mint kaszálót - átadja a lovasoknak…

Amolyan új belépőként a PIMASZ is megjelent kulturális palettánkon. A pontos nevük: PIMASZ Motoros és Hagyományőrző Egyesület. Elnökük Gyetvai József, aki írásban jelezte: várhatóan július 13-án rendezik meg a Motoros-találkozót, erre kérnek önkormányzati támogatást.

Önkéntes tűzoltóinkmár megkongatták a vészharangokat a mezohir.info hírportálon. Vezetőjük, Kaltenecker Miklós szóban is elmondta: valóban nehéz a helyzetük, annak ellenére, hogy rengetegszer van rájuk szükség. Legégetőbb gondjuk most az, hogy tűzoltó autójuk kerékfelnijei annyira elavultak már, hogy nem kapható rájuk gumi… Új felniket szeretnének vásárolni. Ha ezt meg tudnák valósítani, gumikat már adna ajándékba egy nagy gumigyártó cég…

Néptáncosainkat a vezető, Szárszó Lajos képviselte. Örömmel újságolta, hogy idén 55 éves az együttes! Ilyen „meglett” korú formáció a térségünkben bizony nem nagyon van… Természetesen ezt a két 5-öst nem lehet ünneplés nélkül hagyni! A jubileumi műsort december 14-re tervezik, helyszíne az iskola tornaterme lesz, és kuriózumként élő zenekar kíséri majd táncosainkat! A lehető legjobb forma érdekében péntekenként is tart próbát Szárszó a Kiss Kálmán Művelődési Házban. A vezető nagyon köszönte, hogy tavaly már - a korábbi évek mellőzöttsége után - sok helyi eseményre meghívták őket szerepelni, ezáltal beavatták őket a közösségi programokba. Elhangzott: terveznek amolyan motivációs tábort is tartani, melynek célja az összetartás erősítése. Fontosak az olyan napok, amikor a táncosok nem csupán koreográfiát tanulnak, hanem lazábban együtt tudnak lenni. Testvértelepüléseink éppúgy szóba jönnek helyszínül, mint Erdély. A vezető közölte: nagyon és fájóan hiányzik Takács Imre. A tragikus hirtelenséggel életét vesztő fiatal táncost nem lehet pótolni… Szárszó még a Kulturális Bizottságnak címezte írásos beszámolóját… Köszöntem neki az emlékezést, de hát hozzá kellett tennem: sajnos ez a grémium már nem létezhet Mezőfalván… A vezető egy újabb olyan problémára világított rá, mely évek óta fennáll és orvoslásra vár. Hiába. Kultúrházunk hangtechnikájáról van szó, melynek egészen egyszerűen nincs gazdája! Ezt gyakorlati példák mutatják, hiszen a milliós értékű, közpénzen vásárolt „cucc” kézen-közön jár, rendre elromlik, felelőse pedig ennek egyszerűen nincs! Ezt firtatva polgármesterünk kijelentette: nem Ijjas Gizella, művelődésszervező felel ezért - ez lenne a logikus - , hanem a Nagy József-Palló János duó. Tehát igenis van gazdája a hangtechnikának! Csak ők nyúlhatnak ehhez, más nem (?), és ha elromlik, ők csinálják meg… Maradjunk annyiban: meglehetősen sajátos válasz volt ez is…

A Damil Horgászegyesület a kishantosi tó környékén működik, melyet bérelnek. Karbantartás, haltelepítést, versenyek és szabadidős programok lebonyolítását egyaránt felvállalják, valamint résztvevői az önkormányzati rendezvényeknek.

Gazdakörünkszépen csendben működik és igyekszik a mezőgazdaságból élőket segíteni a legkülönbözőbb módon. Erejükhöz mérten segítenek más közösségeket éppúgy, mint az iskolát, óvodát és az önkormányzatot. Anyagi támogatást ezúttal sem kértek.

Mint megtudtuk: a Napsugár Játszóház végérvényes beolvadt a kultúrház klubfoglalkozásaiba (minden szerdán van ilyen), ezért ezzel a formációval már nem találkozhatunk. A D-05 Mezőfalva és Környéke Postagalamb Sportegyesület pedig a pályázatra felkérő „meghívás” ellenére nem jelentkezett.

A civil szervezetek és szerveződések támogatásáról a testület zárt ülésen döntött már, ám ez akkor válik publikussá, mikor valamennyi formáció levélben értesítést kapott erről.

 

4., befejező rész: Hókrízis, Makk Marcsi Családi Napközi, polgármesteri közlemény

Márok Csaba a március 14-15-i hókrízisről elmondta: községünkben 17 ember rekedt, akiket a Kiss Kálmán Művelődési Házban szállásoltak el. A polgármester minden közreműködőnek levélben köszönte meg az áldozatos munkát. Jött levél azoktól is, akik nálunk voltak kénytelenek vesztegelni: köszönték a szívélyes vendéglátást! Ha már ennél a témánál vagyunk: korábban volt szó a facebook polgármesteri megítéléséről. Nos, éppen ez a hóhelyzet mutatta meg, mekkora jelentősége van egy ilyen közösségi portálnak. Ahol rengeteg ember tud további nagyon sok embert tájékoztatni a legfrissebb fejleményekről…

A Makk Marcsi Családi Napközi, mint ahogyan arról ezen honlap beszámolt, nagyon sikeres pályázatot bonyolított le, és nyert közel 35 millió forintot! Ennek fejében természetesen minden hatósági előírásnak meg kell felelni, továbbá a projekt indulástól számított öt éven keresztül vállalni kell a feltételeket. Mint megtudtuk: az első két év ingyenes lesz minden családi napközisnek, hiszen a pályázat ezt finanszírozza, ám az azt követő három évet már saját erőből kell megvalósítani. Nem könnyű a feladat, ez igazi kihívás! Méghozzá két épületben, hiszen az eddigi mellé a szomszéd lakást is megkapják, így két csoport (14 gyermek) fogadható hamarosan. Pontos kezdési dátum még nem ismert. Jelenleg azonban a vezető nem tud örülni felhőtlenül a sikernek, hiszen nem valami rózsás a napközi anyagi helyzete. Juhászné Bokor Brigitta elmondta: miután katasztrofális a Semmelweis utcai önkormányzati ingatlan szigetelése és nyílászáró-állapota, a gázszolgáltató felé irdatlanul magas számlát kell befizetnie. Szeretné, ha a bérleti díját elengedné az önkormányzat. Tudni kell, hogy a pályázatban plusz pontokat jelentett az önkormányzati szerepvállalás, nevezetesen: ingatlan kedvezményes bérbeadása. A bérleti díj 45%-át, mintegy 20.000 Ft-ot kell havonta fizetnie a napközinek. Igen ám, csakhogy a megnyert pályázatban majdnem nyolc millió forint áll rendelkezésre kizárólag épületrenoválásra! Ennyi „az életben” nem lenne erre önkormányzatunknak… Brigitta konkrétan leírta: most a lakásfelújításra fordítható költség 7.850.357 Ft , míg a bérleti díj két lakásra (3 évre): 1.603.080 Ft. Ehhez jön az önkormányzati támogatás (2 évre): 480.000 Ft. Nem kell hozzá különösebb matematikai tehetség, hogy eldönthessük, ki járna jobban a kérés teljesülésekor... Lényegében ezt húzta alá Cseke Ottó, alpolgármester is, aki arra bíztatott, hogy nézzük meg a számokat és e szerint alakítsunk ki egy olyan megállapodást, ami mindenkinek megfelelő. Dr. Baranyai Mariann képviselőasszony azzal érvelt, hogy Mezőfalván óriási űrt tölt be a családi napközi; eddig 7-, most pedig már 14 családnak nyújthat nagy segítséget ez a lehetőség. Vitathatatlan tény: községünkben nem megoldott a 0-3 év közötti gyermekek felügyelete, mert 10-15 km-es körzetben egyetlen bölcsőde sincs. Márok Csaba azonban óvatosságra intett. A polgármester kifejtette: már a múltban volt próbálkozás anyagilag támogatni a családi napközit, ám az azóta nyugdíjba vonuló Dr. Woth László címzetes főjegyző kiderítette: egyéni vállalkozást önkormányzat semmilyen formában sem támogathat! És ez egyéni vállalkozás! Itt jegyezhető meg: a megnyert pályázat éppen, hogy sarkallta erre az önkormányzatokat, pluszpontokat adva erre… Egy a lényeg: polgármesterünk utána néz, hátha „változott” a helyzet, és esetleg lehet tenni valamit az ügy érdekében. Ezért állásfoglalást kér az illetékes szervektől. Az idő azonban szorít, hiszen 30 napon belül meg kell hozni a szükséges döntéseket. Bízzunk benne, hogy sikerül.

Zárásul ismét idézném a testületi ülés másnapján kiadott polgármesteri közlemény lényegét szemétszállítási díj ügyben: „eredményes harcot folytattunk a Dunanett Kft. túlszámlázása ügyében. Az első negyedévre kiküldött számlákat vissza fogják vonni, ennek értelmében a napokban kézhez kapott számlát nem kell befizetni.”

Vége.

Bán Balázs, képviselő
Olvass tovább: http://mezofalva.webnode.hu/marcius/marcius-27-testuleti-ules/