Fotók az ünnepségről itt! >>>
Forró kakaó és kalács a csengettyűk hangjaira
Kisapostag: Falukarácsonyon kívántak egymásnak kellemes ünnepeket az emberek
Először ünnepeltek a templomban
Karácsony már nagyon közel van, szinte itt kopogtat az ajtón. Kisapostagon a hagyomány szerint az önkormányzat és a Nőegylet szervezésében invitálták a lakókat közös ünneplésre. December 21-én, szerdán délután az evangélikus templom udvarán a felállított Betlehem előtt népes közönség hallgatta a Kisapostagi Nőegylet ünnepi dalait, majd Melkvi János alpolgármester tolmácsolta Nagy Attila polgármester ünnepköszöntő szavait. Utána Stermeczki András evangélikus lelkész beszélt a keresztény ünnepek megtartásának fontosságáról, a mai világ rossz irányba változott biztonságáról. Az elhangzottakban kifejeződött, hogy a karácsonynak üzenetei is vannak. Meg kell tanulnunk tiszta szívből szeretni. A törődés, az egymásra való odafigyelés, a mások szándékának megértése és az önzetlenség csak példamutatással terjedhet. A karácsonyi meghittség pillanataiban ne feledkezzünk el azokról sem, akik már nem lehetnek köztünk.
A folytatásban az evangélikus templomban az iskola tanulói énekeltek, szavaltak, majd a besnyői Szironta Együttes csodálatos csengettyűs játékával zárult az ünnepi program műsoros része. A rendezvény befejezésében a templomkertben elkészített asztaloknál forró kakaó, bor, gyümölcs és puha kalács várta az ünneplő sokadalmat – szeretettel, jószívvel, ahogy a köszöntőben is elhangzott.
A kis képre kattintva indul a videó!