Mezőfalva: Új számlát küldött a fogyasztóknak, nem kell büntetést fizetni

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
Szülőkategória: Hírek
Kategória: Mezőhír
Utoljára módosítva 2017. június 20. (kedd) 16:11
Publikálva: 2017. június 20. (kedd) 16:06
Írta: Horváth László
Találat: 1603

Ezt a számlát küldték először, egy pót díjjal együtt

Mezőfalva: Új számlát küldött a fogyasztóknak, nem kell büntetést fizetni!

Korrigált a szolgáltató. Elismerték a tévedést és korrektül intézték a reklamációkat.

Büntetéssel együtt érkezett a júniusi vízszámla, pedig a lakók nem is kaptak korábban díjbekérőt – írtuk korábbi tudósításunkban. Jó hír az ügyben, hogy postafordultával megjött a büntetés nélküli összeget tartalmazó csekk is, egy bocsánatkérő levéllel egyetemben.A községben ivóvizet szolgáltató cég hivatalos értesítőjében technikai okokra hivatkozva kér elnézést az érintett fogyasztóktól. A korában kibocsátott – késedelmi díjat is tartalmazó – számlát nem kell befizetni, illetve akik már postára adták, azokét a következő elszámolásnál jóváírják – áll a felhasználókhoz eljuttatott új díjbekérőben. A cikk szerzője is  érintett volt a dologban. Az ügyfélszolgálatot felhívásakor egyből mondták, különösebb kérdezősködés nélkül, nem kell fizetni, hamarosan érkezik a korrigált számla. 

A falubeli emberek véleménye alapján jobb lett volna, ha ki sem jön a felszólító, de az aránylag gyors és korrekt ügyintézés talán feledteti a bosszúságot.

 

Ez pedig az elnézést kérő levél!