Baracs: Kivitelezőt választottak az új óvoda megépítéséhez

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
Szülőkategória: Hírek
Kategória: Mezőhír
Utoljára módosítva 2017. június 21. (szerda) 22:46
Publikálva: 2017. június 21. (szerda) 22:46
Írta: Horváth László
Találat: 2015

 

Baracs: Kivitelezőt választottak az új óvoda megépítéséhez

A TOP-os pályázatoknál a megyében elsőként jutottak el eddig a fázisig

Jelentős állomásához érkezett a baracsi óvodaépítés története. Június 21-én, szerdán a Baracsi Önkormányzat képviselői testületi ülésének első napirendi pontjában a leendő új óvoda felépítéséhez választották ki a kivitelezőt. A kiírt pályázatra két cég adta be a ajánlatát, melyből csak egy lett érvényes. A döntés után a részletekről Várai Róbert Baracs polgármestere adott tájékoztatást.- Az óvodaépítés projektet még a 2010. előtti testület kezdte – avatta be lapunkat a történetbe Várai Róbert. Az eredetileg kijelölt területen nem volt megvalósítható az építkezés, így 3-4 év eltelte után esett a választás a mostani helyszínre. Az évek múlása azonban alaposan megdrágította a beruházást, ezért a szakértők által becsült bekerülési költségnél jóval nagyobb összegről szóltak a jelenkori megvalósíthatósági ajánlatok. Összességében 300 millió forintos projektről döntöttünk, melyet nagyon alapos és olykor késhegyre menő viták előztek meg, több fordulón keresztül. Sajnálatunkra az olcsóbb kivitelezői pályázat érvénytelen lett, így a bíráló bizottság javaslata alapján – egy tartózkodás mellett – a szabályoknak megfelelő, másik ajánlatot fogadta el a testület. Bízunk benne benne, hamarosan elkezdődhet az építkezés, és jövő őszre már az új óvoda is megnyithatja kapuit – fejezte ki reményeit a döntés után a községi elöljáró.

 

Horváth László