10 000 kilométerre az otthontól
- Részletek
- Szülőkategória: Hírek
- Kategória: Mezőhír
- Utoljára módosítva 2013. december 13. (péntek) 16:10
- Publikálva: 2013. december 13. (péntek) 15:47
- Írta: Horváth László
- Találat: 1821
Nicholas Plens Brisola ésThaís Forte Santos
- Brazília nagyon nagy ország. Miért pont Magyarországra jöttek?
- Thaís: Először is szerettem volna egy teljesen ellentétes országba menni, mint Brazília. Nálunk nagyon meleg az idő, az emberek szeretnek sokat beszélni. Mehettünk volna Nagy- Britanniába is, de bőven mentek oda tőlünk, és én valami újat, kihívást kerestem.
- Nicholas: Először Kanada volt a kiválasztott ország, de ismerősömmel úgy döntöttünk, kipróbáljuk Európát. A választás Magyarországra esett. Jó kihívásnak tűnt, hisz kiléptünk a komfort zónánkból. Nagy-Britannia eléggé kedvelt hely ebben a programban. Nem akartunk kihagyni egy ilyen lehetőséget, hogy más országba mehessünk. Mi vagyunk az elsők, akik Magyarországra jöttek. Megnéztük hol van anyagmérnök szak, és megtaláltuk Dunaújvárost. Gondoltuk miért ne?
- Mit tanulnak Brazíliában, és mit a Dunaújvárosi Főiskolán?
- Thaís: Ipari mérnökképzésen vagyok Brazíliában. Itt műszaki menedzserképzésen tanulok. Azért választottam Dunaújvárost Budapest helyett, mert itt volt a leghasonlóbb képzés.
- Nicholas: Anyagmérnök szakot hallgatok Brazíliában és Magyarországon is. Itt eléggé orientált a tananyag. Többet tanulunk azokról az anyagokról, amiknek köze van a Dunai Vasműhöz, de Brazíliában átfogó tudományágként ismerkedünk a szakmával.
- Mi volt a legfurcsább élmény Magyarországra érkezve?
- Thaís: A legfurcsábbak nekem az itteni ételek. Otthon teljesen más az ízvilág. Magyarországon az ételek nagyon fűszeresek, és sok étel készül sertéshúsból. Nem nagyon ettem ilyeneket ezelőtt, de mostanra megszerettem őket. Rengeteg gyümölcsöt eszünk Brazíliában, de itt nem, mert sokkal drágábbak, és nem csak a banán!
- Nicholas: Furcsa volt, mikor taxival hoztak minket a reptérről Dunaújvárosba, és a mentor (aki segít nekik) magyarul társalgott a taxissal. Nagyon furcsa és nehéz nyelv a magyar. Nem volt egy hasonló szó se a mi nyelvünkhöz képest. Nem értettünk semmit! Úgy gondoltam, soha sem fogom megtanulni teljesen! Most is így vélekedek, mindenesetre megpróbálom. A nyári magyar nyelvoktatásnál az alapokat sikerült elsajátítanom, így egyszerűbb mondatokat, szófordulatokat megértek, beszélek.
- 5 hónap után milyen a véleményük, tapasztalatuk Magyarországról?
- Thaís/Nicholas: Mind a ketten július 5. óta vagyunk Magyarországon. A sok élmény közül nehéz megnevezni csak párat.
- Tanultak, tudtak valamit Magyarországról?
- Thaís/Nicholas: Csak a történelemből ismertük Magyarországot (I. és II. Világháború és a régi hun birodalom) Csak felületesen tanultunk róla az iskolában.
- Hogy élik meg a karácsonyi ünnepeket ilyen messze a családtól?
- Thaís: Ez a legnehezebb része az egésznek. Távol vagyunk a családtól, az összes barátunktól. De hála Istennek, van internet! Nem vagyunk ott, amikor a családban a kistesó először szólal meg, és az első lépéseit próbálgatja, stb. Nagyon nehéz nézni a képernyőn keresztül, és nem ott helyben megélni. Szinte minden nap beszélek az ismerőseimmel interneten, próbálok minél több képet készíteni, megosztani velük.
- Nicholas: Még sosem kerültünk távol a családunktól karácsonykor! Eddig a leghosszabb idő 3 hónap volt, de december 23-ra hazamentem.
- Thaís: Otthon jobban viseljük a távolságot, hisz ha valami gond adódik, haza tudunk menni.
- Nicholas: Nagyon drága lenne hazamenni karácsonyra, és még nehezebb újra elintézni a kormánynál, hogy vissza is tudjunk jönni Magyarországra. Vagyis ha hazamennénk, nem tudnánk visszajönni!
- Nagy családot hagytak otthon?
Nicholas: Szülők, egy fiútestvér és egy kutya.
Thaís: Szülők, egy fiútestvér, egy lánytestvér és a nagyszülők.
Brazil halloween parti Dunaújvárosban
- A braziloknak van egy jellegzetes temperamentumuk. Mennyit tudnak ebből átadni a magyaroknak?
- Thaís/Nicholas: Rendeztünk egy brazil halloween partit, amire bárki jöhetett. Magunk válogattuk össze zenét, csupa kedvelt brazil dalokat. Akartunk brazil italokat is kínálni, de le kellett mondanunk róla, mivel nem tudtuk az alapanyagokat beszerezni.
- Nicholas, szereted a focit?
Én e tekintetben egy rossz brazil vagyok! Van kedvenc csapatom, drukkolok nekik, de kevésbé vagyok focirajongó.
- Brazíliában rendezik meg a világbajnokságot. Együtt szurkoltok? Összejártok? Hogyan ünnepeltek?
- Thaís: Olyan mintha megállna az egész ország, ha játszik a csapat!
- Nicholas: Például a múlt alkalommal, amikor világbajnokság volt, és játszott a brazil csapat, nem kellett bemennünk abban az időpontban órákra. A legtöbb ember bárokba tömörül, ahol nagy kivetítőkön nézik a focit. Az ilyen helyek nagyon zsúfoltak, de kintről is lehet nézni a kivetítőket. Ha nyerünk, az utcán is ünneplünk!
- Mi hiányzik a legjobban?
Thaís/Nicholas: A család és az ételek. A magyar ételek nagyon finomak, de az otthoni, hagyományos ételek hiányoznak. Pl.: Brigadero
- Milyen a diákélet az itteni főiskolán? (Thaís albérletes és nem hagyományőrző, Nicholas kollégista és hagyományőrző.)
- Nicholas: Mielőtt megismerkedtem a selmecbányai diák hagyományőrzéssel, brazilokkal éltem a kollégiumban. Csak pár magyart ismertem, akik velünk laktak. Eljártunk a Három Királyba párszor. Aztán elkezdtem magyart tanulni, és megismerkedtem a hagyományőrzéssel. Sok barátra tettem szert. Több bárt, kocsmát is ismerek már. Megmutattak más szórakozóhelyeket is, most így van kivel (magyarokkal is) eltölteni az időt. A hagyományőrzés nagyon jó dolog arra is, hogy barátokat találjon az ember! Sokat segített, hogy tanultam magyart előtte, hisz voltak olyan szavak, amiket nem lehetett lefordítani angolra, de így is megértettem a jelentésüket.
- Thaís: Kis ideig kollégiumban voltunk, de végül albérletbe költöztünk, és három másik brazil lánnyal lakom együtt. Néha úgy érezzük, kihagyunk valamit, mert nem vagyunk együtt 24 órában a többiekkel. Valamennyire jobb is így, hiszen jobban megvan a magánszféránk. Szerencsére közel lakunk a többi brazilhoz, és bármikor tudunk velük találkozni. Sajnos, egy kicsit nehezebb is, mivel ha valami elromlik, nekünk lányoknak kell megoldanunk a problémát. Ezzel szemben Nicholasék csak bejelentik a portán és megcsinálják.
- Hogy viselitek a hideget?
- Nicholas: A nyár nagyjából ugyanolyan, mint otthon. Most télen nem tudok megmaradni két nadrág és vastag kabát nélkül.
- Thaís: Nagyon különböző helyen élünk. Nicholas 1000 km-re a parttól jött, én meg Rióból. Nem tehetünk mást, minthogy megszokjuk, ha nehezen is.
- Mit fognak hazavinni emlékül, amikor letelik az egy év?
- Nicholas: A selmecbányai diák hagyományőrzést mindenképpen. Otthon, nálunk nincs ilyesmi. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült végigcsinálni a próbákat és közéjük tartozhatok! És persze a magyar pálinka! – az is emlékezetes marad. Eddig a zebránál mi úgy közlekedtünk, ha volt egy kis hely két autó között, akkor átmentünk, átszaladtunk, nem törődve a lámpával. Itt Magyarországon megtanultunk várni a zöldre. Ezt a magatartást valószínűleg haza is viszem. Érdekes még, hogy itt a kocsik megállnak, ha a zebránál állsz és átengednek. Brazíliában ilyen nincs. Annyira megmaradt bennem a magyar köszönés és elbúcsúzás, hogy biztos fogom őket használni otthon is.
- Thaís: Első, amire gondolni tudok, a magyar pálinka! A múltkor, mikor Budapesten sétálgattam, eszembe jutott, hogy milyen nehéz lesz itt hagyni Magyarországot, mert nagyon beleszerettem. Az biztos, ha megtehetem, 10-15 év múlva vissza szeretnék jönni. Sokat tanultam a magyar udvariasságról jó értelemben. Nem rejtegetem, mi brazilok mindig késünk, ráérősek vagyunk. Amit megtanultam: itt nem szokás késni! Otthon, ha pl.: pénteken kellene csinálni valamit, úgy vagyunk, ráérünk majd hétvégén, és elmegyünk az óceán-partra. Itt nem így van. Ha késünk valamivel, vagy valahonnan, kérdőre vonnak! Ez volt furcsa számunkra.
Nicholas Plens Brisola, Horváth Ádám (mentor) és Thaís Forte Santos
A Dunaújvárosban tanuló brazilok hamar beilleszkedtek a helyi közösségbe. Remélhetőleg sok szép emléket, és hiteles információt visznek haza a megszerzett tudással együtt. A riport elkészítésében közreműködött és fordított az egyik mentor: Horváth Ádám László a Dunaújvárosi Főiskola Gazdasági és Menedzsment szak másodéves hallgatója.
Horváth László