Kétórás közbiztonsági fórum Mezőfalván

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
Szülőkategória: Hírek
Kategória: Mezőhír
Utoljára módosítva 2013. március 12. (kedd) 22:49
Publikálva: 2013. március 12. (kedd) 22:41
Írta: Kétórás közbiztonsági fórum Mezőfalván
Találat: 3169

 

A bűnözés visszaszorításának érdekében két órán keresztül keresték a közös megoldást Mezőfalva lakosai és a rendőrség képviselői. Nagy Zoltán ezredes dunaújvárosi rendőrkapitány a helyi körzeti megbízottakkal együtt érkezett arra a lakossági fórumra, melyet Mezőfalva önkormányzata hívott össze kedd délután 17 órára a Kiss Kálmán Művelődési Házba. Az utóbbi időkben nagyot zuhanó közbiztonság javítására tett erőfeszítéseket keveslik a lakók. Az egyre feszültebb hangulatot egy közös beszélgetésen próbálták kezelhető mederbe terelni az érintettek.

A fórum megnyitójában Márok Csaba Mezőfalva polgármestere együttgondolkodásra kérte a megjelenteket. „A rendőrség képviselői most azért vannak itt, hogy segítséget nyújtsanak, és nekünk ezt elfogadnunk kell, mintsem elutasítanunk” – vázolta felvezetőjében. Ezután sor került azoknak a közbiztonságot növelő intézkedéseknek és pályázatoknak a felsorolására, melyet az elmúlt időszakban alkalmaztak a helyzet javításának érdekében.

A községi elöljárót követően Nagy Zoltán ezredes dunaújvárosi rendőrkapitány ismertette a bűnüldöző szervek működését, várható szervezeti átalakítását. A bűncselekmények sokasodása a rendőrséget is komoly kihívások elé állítja. A rendőrlétszám a kapitányságon belül egy adott keret, melyet a készenléti egységekkel lehet megerősíteni. Jelenleg is ilyen egységek járőröznek Dunaújvárosban, Mezőfalván és annak külterületein. A megerősített szolgálat célja nem a helyi lakosok piszkálása, hanem a megelőző demonstratív megjelenés és intézkedés. A rendőrkapitány bízik benne, hogy a jelenlét érezhető, és ezzel párhuzamosan nyugalom költözik a települések életébe. Kizárni sajnos nem lehet a bűncselekmények elkövetését, de a lakosság összefogásával és együttműködéssel jó esélyeket teremthetünk.

Horváth Béla

A lakossági vitában elsőként Horváth Béla emelkedett szólásra, aki elmondta, hogy erről a beszélgetésről hiányolja az ügyészség és a politikusok képviselőit is. Mint a legutóbbi betörés károsultja, elégedetlen a rendőrségi eljárásokkal. Véleménye szerint sokszor indokolatlanul hosszadalmasan folyik az ügyintézés. Ezzel is nagyobb előnyt adva a bűnözőknek. Racionálisabb és hatékonyabb bűnüldözési munkát vár.

Danczi Gáborné óvónő saját családján keresztül mutatta be, hogyan érzi Ő a helyi közbiztonság hatékonyságát. A kiskorúakkal szemben, kiskorúak által elkövetett erőszakos cselekmények kezeléséhez kért segítséget. A rendőrkapitány megígérte, a probléma megoldásához személyesen jár közben.

Egy idős néni (nevét a hozzátartozó kérésére nem közöljük –a szerkesztő!) odáig jutott, hogy ellenálló csapat szervezésére vállalkozott. Valamint kérdésként merült fel – nem először – cigány családok esetleges betelepítése a faluba. Természetesen a polgármester cáfolt és rendszeresen felmerülő rémhírnek minősítette a kérdést.

Erdélyi József annak a véleménynek adott hangot, hogy fentről jön a baj, utalva ezzel a törvényalkotókra és a végrehajtókra. Megjegyzése hangos elismerést váltott ki a hallgatóság soraiban.

Sztojka László a cigány kisebbség véleményét mondta el. Szavai szerint „huncut” a tolvaj, így más megoldásokat kell alkalmazni az elfogáshoz. Felajánlotta segítségét, hogy az Ő nyelvén szót ért, és közvetít a bűnözésben leginkább érintett réteg a cigányok és a lakosok között. Ennek érdekében a polgárőrségbe is szeretne belépni, ami folyamatban is van. Egyébként Ő is károsult, hiszen nem régen hozzá is betörtek.

Sztojka Lászlóhoz Horváth Béla intézett kérdést, azt tudakolva, mit javasol, hogyan viselkedjünk a bűnözőkkel szemben? Sztojka csak a rendőrséget és a polgárőrséget jelölte meg intézkedésre képes szervezetnek, de újfent felajánlotta segítségét.

A továbbiakban több, a közösséget érintő kérdés is elhangzott, mint például a rendőri egységek kiérkezésének ideje, vagy az arányos önvédelem mértéke és ezek lehetséges fajtái. Végül pedig abban maradtak a fórum résztvevői, hogy a bűnözés új hullámaival szemben szorosabb együttműködéssel próbálják meg felvenni a harcot.

A rendezvény után Nagy Zoltán rendőrezredes úgy nyilatkozott lapunknak, hogy rendkívül konstruktív, megoldásokat kereső, békés együttgondolkodás jellemezte a fórumot. Fél év múlva mindenképpen megismétlik, vajon sikerült-e eredményeket elérni, és mik a további teendők?