Mezőfalva – Martonvásár 0:0

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
Szülőkategória: Hírek
Kategória: Sport
Utoljára módosítva 2018. szeptember 02. (vasárnap) 20:16
Publikálva: 2018. szeptember 02. (vasárnap) 20:10
Írta: Horváth László
Találat: 988

Küzdelemből nem volt hiány, csak gólokból

Képek itt! >>>

 

Mezőfalva – Martonvásár 0:0

Soványka egy pont a harmadik forduló itthoni mérkőzésén. Pedig helyzetből volt bőven!

Összességében Mezőfalva dominált a mezőnyjátékban. Martonvásárnak is voltak gólveszélyes helyzetei, de egyik oldalon sem tudták találattal befejezni az akciókat. A szünetet követően továbbra is sok hiba, pontatlan passzok jellemezték a mérkőzést. Mezőfalvának azért volt egy-két szép megvillanása. Például Sági Roland remekül eltalált balos lövését is fogta a martonvásári kapus. A 69. perc környélkén hatalmas helyzetet dolgoztak ki a vendégek. Mezőfalva szerencséjével és Tóth Norbert közreműködésével a gól ezúttal is elmaradt. Egyesek szerint kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, mások szerint Mezőfalva agresszívebben futballozott. A góleredményesség tükrében azonban teljesen mindegy melyik csapat nyújtott jobb játékot, ha a kapuba egyik sem talált be.

 

A harmadik kör után Mezőfalva 1 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség és 4 ponttal a 9. helyen áll. A kapott és a rúgott gólok egyaránt a 6-os számot mutatja. A jövő héten újra hazai környezetben láthatjuk Masinka László csapatát. A dupla gólaránnyal egyel előrébb lévő Tordast fogadják.

A hétvége futballhíréhez tartozik még, hogy Mezőfalva U19-es csapata komoly vereséget szenvedett Martonvásár fiataljaitól. 0:7-es eredménnyel fejezték be a szombat délelőtti hazai találkozót. Remélhetőleg a jövő héten javítani tudnak a MEDOSZ SE együttesei