Jól indult a Téli Műfüves Bajnokság Mezőfalvának

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
Szülőkategória: Hírek
Kategória: Sport
Utoljára módosítva 2023. január 29. (vasárnap) 16:34
Publikálva: 2023. január 29. (vasárnap) 16:34
Írta: Horváth László
Találat: 685

Fotók a mérkőzésről itt! >>>>

 

Jól indult a Téli Műfüves Bajnokság Mezőfalvának

KK Grain Kft-Mezőfalva – Adony 4:2

 

Jól kontráztak az adonyiak, de a végén Villám Balázs csapata játszott összeszedettebben. A sok helyzetből lehetett volna nagyobb arányú gólkülönbség is.

                           

 

A 2023-as Téli Műfüves Bajnokság Dunaújváros A csoportjában január 29-én kezdődtek az összecsapások, melyben a KK Grain Kft-Mezőfalva – Adony találkozón 4:2-es győzelemmel indította a felkészülést csapatunk. A félidőben 2:1-es mezőfalvi vezetéssel fordultak az együttesek. Az első húsz percben Adony meglepetten játszott, de úgy is mondhatjuk kevésbé találta a ritmust. Szünet után összekapták magukat a Duna-mentiek és több kontra támadást vezettek, melyből egyet a jobb szélről, laposan be is rúgtak a hosszúba. A 68. perctől azonban erősödött a mezőfalvi nyomás, így két szép akciónak köszönhetően ebben a félidőben is kettőt berúgtak villám Balázs fiai.

A meccs után kérdeztük az edzőket.

- Mezőfalva, Villám Balázs: Jó hangulatú mérkőzést tudtunk játszani kiváló ellenfelünkkel, Adonnyal szemben. Elérte a foglalkozás a célját – szokták mondani. Amit kértem a srácoktól, azt teljesítették. Az eredmény is mutatja az utunk helyességét. Leginkább a helyzetkihasználást kell majd javítanunk, ahogy az elmúlt szezon is megmutatta. Folytatni szeretnék az őszi remek szereplésünket.

- Adony, Boldóczki Sándor: Nyilván az eredmény is fontos, de ennek ellenére a pályán mutatott összhangon van a hangsúly. Látjuk a hibákat, melyik pontokon szükséges erősíteni, és hol vannak a határaink. Az erőnléttel nincs különösebben gond. A műfüves bajnokság jó lehetőséget kínál a felkészülési szakaszban, hogy kellő képet kapjunk a csapat állapotáról.

Mezőfalva: Kovács, Sági, Balázs, Kiss, Török, Balogh, Németh, Kertész, Kovács, Csontos. Cserék. Sági, Sümegi, Balogh, Ráthgéber, Antal.

Adony: Rácz, Budai, Virág, Vukajlovics, Hodula, Kaló, Erdei, Boross, Bognár, Tatár, Balogh. Cserék: Bagóczki, Král, Fábián, Mónos

Gólszerzők: Mezőfalvától Sági József, Németh László, Ráthgéber László 2. Adonytól Vukajlovics Péter és Bognár Bence.