Értékes győzelmek szombaton

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
Szülőkategória: Hírek
Kategória: Sport
Utoljára módosítva 2013. március 24. (vasárnap) 15:15
Publikálva: 2013. március 24. (vasárnap) 15:15
Írta: Értékes győzelmek szombaton
Találat: 2029

Képek az U16 -ról itt! >>>

Mezőfalva U16-os válogatottja fogadta Kisláng csapatát. A vendégek 10 fős gárdával próbálták a hazaiakat legyőzni, azonban ez a tabellán elfoglalt helyük alapján sem sikerülhetett. Megsemmisítő vereség lett az összecsapás vége. Südi László legénysége 20:2-re - félidőben 13:0 – verte meg ellenfelét.

A félidő eredményében már látszott, hogy ezen a délelőttön nem sok babér terem a kislángi csapatnak. A pihenő után sem változott a hazai együttes fölénye. Csak az volt a kérdés, hogy 20 alatt, vagy felett fejezik be fiataljaink a gólgyártást.

A mérkőzés végénSüdi László edző elmondta, hogy az ilyen gyenge csapattal szemben nehéz komolyan játszani. Megvan a veszélye, hogy elszórakozzák. Természetesen jó oldala is van a dolognak, hiszen ezen alkalmakkal könnyebben lehet a posztokon kipróbálni embereket, valamint azok is lehetőséget kapnak a játékra, akik nehezebb meccseken csak a kispadot látják. Ezzel az eredménnyel a negyedik helyen van csapatunk, alig 2 ponttal lemaradva a dobogóról.

Gólrúgók: Horváth Patrik 4, Sági Roland 8, Hirsch Máté Gábor 3, Balogh Imre 1, Szabó Krisztián 4

 

Mezőfalva II. - Sárszentágota képei itt! >>>

Megye III-as csapatunk megszerezte első győzelmét a 2012-2013-as idény tavaszi fordulójában. Az igen értékes győzelmet a tabellán öt hellyel előrébb lévő Sárszentágotával szemben sikerült kiharcolni. Mindenképpen nagy fegyvertény az eredmény, még akkor is, ha Masinka Csaba együttesét ezúttal egy kicsit felturbózta a vendégjátékosként pályára lépő Szilva Tomi. Tamás hozta is a formáját, hiszen az első gólt neki köszönhetjük. Jobb oldalon 30 méternél kapott labdát ügyesen vezette az ellenfél tizenhatosáig, ahol a kapus mellett ügyesen hálóba lőtt. Mindez a 22. percben.

Sajnos a félidőt nem tudtuk előnnyel befejezni. Czinka Krisztián szépített a harmincadik percben.

A szünet után maradt az iram a mezőfalviaknál. Sárszentágota kissé beszorult a kapu elé. Csak egy-két kontrára volt lehetősége a vendég együttesnek. Egészen a 66. percig kellet várni az újabb mezőfalvi találatra. A baloldalról érkező labdára Begán Gábor mozdult a tizenhatoson belül, de egy hajszál hiányzott, hogy elérje. A mozdulat megtévesztette a sárszentágotai kapust. A labda tovább haladva Bogó Csaba elé került, aki kihasználva a kimozduló kapus melletti területet, magabiztosan a hálóba lőtt: 2:1.

A mérkőzés hátralévő részében fáradni látszottak a vendégek. Mezőfalvának egyre több veszélyes helyzetet sikerült kialakítani. Csak idő kérdése volt, mikor jön a következő hazai találat. Erre a 87. percig kellett várni, amikor a jobb oldali szögletből beívelt labdát Papp Károly gyönyörű mozdulattal fejelte a kapuba! 3:1.

Az összecsapás summázásánál elmondhatjuk, régen láttuk ennyire összeszedettnek Megye III-as csapatunkat. Öröm volt nézni a passzos játékot és azt a küzdeni akarást, amit ezen a meccsen láthattunk. Masinka Csaba ezúttal büszke lehet tanítványaira. A három pont különösen jól jött a fiúknak, és kellett egy kicsit az önbecsülésnek is.

Van azonban egy pici rossz hírünk! Szilva Tamást az 59. percben kapustámadásért kiállította Csupor Richárd játékvezető. A szerencsétlen esetnek sérültje is lett. A vendég kapusnak kificamodott az egyik ujja. Az akció értékeléséhez hozzá kell tenni, hogy nem egészen volt hibás Szilva Tomi. Lendületben volt, a labdára ment, és még látszott is, hogy visszahúzza a lábát. Tehát nem lábbal találta el a kapus kezét. A labdába rúgott, és az találta el a kapust, amitől a sérülés keletkezett. Kár, hogy a bíró ezt nem úgy látta, mint a szurkolók többsége.

Masinka Csaba edző a lefújást követően így válaszolt kérdéseinkre:

- Értékes győzelmet arattunk Sárszentágotával szemben, ráadásul bő fél órát emberhátrányban voltunk. Mit mond az edző?

- Az idei legjobb játékunkat nyújtottuk! Kellettek a segítségek a felnőtt csapatból. Már az első félidőben is megvoltak a helyzeteink, csak kimaradtak. Sajnos a kiállítással kapcsolatban nem tudom, mennyire volt jogos. Ez a bíró lelkén szárad.

- Nagyon fontos momentum, hogy a gólokból kettő akció eredményeként született. Ez régebben nem igazán volt jellemző. Most viszont teljesen más felfogásban, passzos focival győztünk.

- Én is úgy érzem, sokat és jól passzoltunk, és úgy játszottunk tíz emberrel, ahogy tízemberes csapatnak emberhátrányból kell. Nagyon sok olyan támadásunk volt, ami góllal befejeződhetett volna. Kimaradtak a helyzetek, de még is nagyon örülünk a három pontnak.

- Mit mondasz majd az öltözőben?

- Csak gratulálni fogok, mert úgy érzem, ez nem volt rossz!

 

A következő fordulóban Rácalmásra látogat csapatunk, ahonnan remélhetőleg hasonló jó eredménnyel térhetünk haza.