TÉMA: Humor

Jótanács

A főnök odahajol titkárnője füléhez, és súgva kérdezi:
- Mondja Gizike, van valami programja ma estére?
- Nincs, főnök úr - mondja elpirulva Gizike.
- Jó, akkor feküdjön le korán, mert már nagyon unom, hogy minden reggel elkésik!


Nem könnyű a leszokás!

Igor és Szása vesznek egy üveg vodkát.
Igor:
- Most a hátam mögé teszem a vodkát, és ha eltalálod, melyik kezemben van, akkor megisszuk, ha nem, akkor összetörjük és leszokunk. Na, melyik kezemben van?
Szása:
- Bal!
Igor:
- Gondolkozz, Szása! Gondolkozz!


Válóperes tárgyalás

- Mivel magyarázza - faggatja a válóperes ügyvéd a tárgyaláson a férjet -, hogy öt évig nem beszélgetett a feleségével?
- Nem akartam a szavába vágni.


Gazdag oroszok

Két kőgazdag orosz maffiózó beszélget:
- Nézd, milyen gizda új nyakkendőt vettem Londonban!
- Mennyi volt?
- 800 dollár.
- De hülye vagy, Párizsban 1500-ért is megkaptad volna!

Lovat lopott egy hetvenéves vénember, elfogták, s a bíró elé vitték. Miután a lopás valamennyi részlete tisztázódott, a bíró így szólt a vádlotthoz:
- Nem szégyelli magát kend, hogy vénember létére lókötésre vetemedett? Volt ideje megokosodni. Más ember a kend korában jóra neveli a fiatalokat, nemhogy lovat lopjon. Mit tud felhozni mentségére?
Eltöprenkedett a vén lókötő, aztán széttárta a karját.
- Igazán nem tudom, mit mondjak, bíró úr, mert csakugyan bajos rájönni, hogy az emberfia mivel vonja magára a világ rosszallását. Tizenkét éves koromban kötöttem lovat először. A bíró három évre ítélt, és szememre hányta, hogy már ilyen zsenge korban lókötésre adtam a fejemet. A második lovat negyvenéves koromban loptam. Akkor tíz évet kaptam, s a bíró ugyancsak csodálkozott, hogy habár erőm teljében vagyok, mégis lopással segítek magamon. Most meg a bíró úr pirit rám, hogy lám, megvénültem, a sír szélén állok, és mégis elkötöttem egy lovat. Látom már, hogy hiába éltem, hiába próbálkoztam, soha meg nem tudom, hogy a lókötésre milyen emberi kor alkalmas.

Amikor elhagytam az egyházi hivatást

Kis kölyök voltam, 9-10 éves talán, amikor a hajnali rorátén (advent időszakában a reggel 6 órai mise) ministráltam. Egyedül voltam, mert ilyen hajnali időben jó, ha legalább egy gyerek fel tudott ébredni. Így hát az oltárnál ketten voltunk a pappal, a hívők többnyire rosszul alvó öregasszonyok voltak. Úgynevezett csendes mise volt, mert ilyenkor a kántor is aludt, vagyis se zene, se ének.

Komoly pofával teljesítettem a szolgálatot, ám hasamat szorongatni kezdte a tegnap esti babfőzelék, amiből sihederes mohósággal, két tányérral is ettem. Egy idő után annyi gáz gyűlt bennem össze, hogy majdnem lebegni kezdtem. Ebben a helyzetben lépni is alig mertem, nehogy utat törjön magának a szél, ezért látszólag még méltóságteljesebben csoszogtam a pap körül. Az öregasszonyok összenézve bólogattak, tetszett nekik a produkcióm.

A mély, hajnali csendet csak az ima mormolás és a pap velem folytatott latin nyelvű szertartásos párbeszéde zavarta. A mise közepe táján az oltár mögé kellett mennem egy kis kancsó borért és egy másik kiskancsó vízért, azt előre kellett hoznom és a pap kezében lévő kehelybe kellett öntenem. Megjegyzem a plébános úr az 1 deci bor beöntése után a vízből mindössze egy csepp rátöltését engedélyezte, azután erőteljesen eltolta a vizeskancsós kezemet.

Ezen a napon úgy mentem hátra, mintha karót nyeltem volna, vagy tán inkább úgy, mint akinek tele van a gatyája , és fél, hogy lefolyik a bokájára. A hasam fájdalmasan feszült, homlokomon verejték csorgott, de sikeresen odaértem. A két kis kancsó egy kis asztalkán állt az oltár mögött, s amikor lehajoltam, hogy felvegyem azokat, hát kirobbant. Az áhítatos templomi csendben akkorát dörrent, mint egy ágyú. A légnyomás a falra festet angyalkák szárnyát is meglebegtette.

A sok bóbiskoló öregasszony ijedten rezzent össze. Tétova tekintetek keresték a zaj okát. No szó se róla, én is nagyon megijedtem, de mivel hasam megkönnyebbült, jobban fogott az eszem. Jól megtologattam a kis asztalt, hatalmasan zörgött, de éreztem, ez azért nem ugyanaz, nehéz lesz ezzel kimagyarázni a dolgot. Ijedségem csillapítására húztam egyet a miseborból, és hogy gond ne legyen, feltöltöttem a kancsót vízzel. Abból úgyis csak egy csepp kell, gondoltam. A misét most már renden befejezhettük volna, ha mostantól viszont a röhögő görcs nem szorongatott volna. Rájöttem, hogy nehéz ez az egyházi hivatás.

Mise után a sekrestyében egy hatalmas fülest kaptam a tisztelendő úrtól. Megérezte, hogy felvizeztem a bort. Ettől aztán leszoktam a ministrálásról. A babot viszont ma is szeretem.

Állásinterjú

(Íróasztal, két oldalán szék, pápaszemes csinos ügyintéző,
50-es ügyfél kissé belefáradt megjelenéssel)

- Ön miért jelentkezett erre az állásra?
- Kérem nekem, van egy autóm, abban van négy ülés, de sajnos egy állás sincs benne. Így muszáj, hogy állásom is legyen ebben a társadalmi rendben, tudja, hogy van ez,
irigy vagyok, kérem, a szomszédnak van, nekem is kell.
- Persze, persze. -mondja zavartan az ügyintéző.
Mondja, milyen iskolái vannak?
- Hát speciel, ha nekem egy is lenne, már igazgató lennék,
vagy kiadnám zeneiskolának. Persze csak nívós intézmény bérelhetné.
- Értem, - és nagyot sóhajt – Mondja milyen iskolákat végzett?
- Van elemim és középiskolám, de egyik sem prosperál.
Az ügyintéző nagyokat bólogat, és ösztönösen a homlokára teszi a kezét, jelezve, hogy egyetért.
Ezen kívül érettségim is van, csak nem tudom, hogy hol.
- Megtenné, hogy elhozza nekünk a bizonyítványát!
Meg kéne keresnie, mert szükség lehet rá!

- Oh, hát jó, de nem érdekelné esetleg repülőgépmodell
inkább, persze összerakva, olcsón megszámítom.
Jó pár darab van otthon, és egy űrhajó, természetesen nem szállhat fel vele, mert csak ekkorka (a két kezével kb. 30 cm-t mutat).
Nagyon jó cuccaim vannak még. Van egy kosárlabdám.
Na, az haláli jó! Látott már olyat? Úgy pattog, hú!
Tudja, nekem volt egy főnököm, na, ez még annál is jobban pattog.
- Uram, ez itt nem az ócskapiac!
- Hölgyem, pedig ezek közül egyik sem ócska!
- Hát kérem ide állás miatt jönnek az emberek!
- De hát drágám, százból egy kapja meg, akkor inkább lottózom.
- Ne aggódjon, mondja, milyen tapasztalatai vannak?
- Eddig csak szomorú, például a múltkor is lemaradtam a metróról, nem elment az orrom előtt. Engem kérem még a nejem is üldöz, pedig ez ritka. Porszívózok otthon, hát nem jön és mondja, hogy keressek állást.
Mondtam neki, ne rémisztgessen, hol hagyta az állást, lehet, hogy felszívtam a pórszívóval?
De váltig állította, hogy az másutt van.
Én pedig másutt nem pórszívóztam, csak otthon.
Még meggyanúsít, hogy másnál is takarítok!
- Nahát, nekem épp szükségem lenne valakire, aki takarít, mert egyedül vagyok, és munka mellett nincs időm rá.
- Magácskánál az más, (jobban szemügyre veszi), csak mondjon egy árat.

függöny

Nézzétek meg hány naposok vagytok - STB: NAGYON jó!

Érdekes nagyon!

Peroska és a farkancs

Egyszer régen, mikor még a hülyét pontos jével írták, volt egy város: Bivalyröcsöge. Ott élet egy kislány, aki olyan sokáig járt sötétkék sapkában, míg a sapka rá nem gyógyult a fejére. Így a kislányt elnevezték Peroskának. Egyszer azt mondja neki az anyja:
- Eriggyé’ te lyány el a te anyádhoz, a nagyhoz, osztán vigyél neki borot, meg egy kis répás kalácsot, de nehogy megint rendőr hozzon haza, mer’ leverlek, mint vak a pohártot.
Na erre Peroska betette a kosárba a borot, meg a répás kalácsot, aztán zsebrevágott egy nagykést – hátha lesz valamit – s elindult a nagy útra. Úgy gondolta átvág az erdőn, mint részeg kamionos a birkanyájon, de ahogy beért az erdőbe, ráköszönt a depresszió:
- Jónapot kívánok! Személyi igazolvány, forgalmi engedély… Meg osztán hová lesz a séta, te nagyon hüje!
– Pro primo, elõször is ne ijesztgess, mert szívinflációt kapok. Pro secundo, másodszor is, ha a fél kezemet a zsebembe dugom, akkor is drótbú hajtok ilyen embert, mint Te. Pro, nemtudomhány, harmadszor, nem vagyok nagyon hüje, hanem Peroska – szólt, a hősnő.
– Te Peroska, nincs is kosarad!
– Ó én nagyon hülye, hát nem otthon felejtettem! – csapott a homlokára, és már rohant is érte haza, hogy csak úgy porzott a lába alatt a dübörgés. Öt perc alatt hazaért, pedig verte a víz, mint tavasszal a hóembert. Az anyja persze úgy elverte, mint szikvizes a paripáját, s rákiáltott kígyót is, meg békát is. Sietett hát vissza az erdőbe. Mázlija volt, mert épp akkor ért a megbeszélt helyre, amikor a sűrűből előbucskázott a bozontos lompú.
– Sárkányfüvet tessék! Friss, meleg a sárkányfű! Sárkány ellen sárkányfű!!! – kiabálta fennhangon. Erre Peroskát megint leverte a víz, mert azt hitte, hogy eltévedt és egy másik mesében van, amikor az ordas megszólította:
- Peroska bajtársnő, jelentkezem! Jelentem, az eltelt szolgálati idõm alatt az alábbi események történtek: na várjunk csak… Esemény az nem történt. Figyelési terepszakaszom az erdei kisúttól a nagymama házáig terjed. Ellenséges vakondtúrást nem észleltem. Jelentem továbbá, hogy ugyanannyi lábnyom halad befelé, mint kifelé, ezek alapján az erdő létszáma változatlan.
– Szerbusz farkancs! – mondta a kislány a diszkózás szabályainak betartása mellett.
– Hová mécc Peroska, tán csak nem a nagymamához? – érdeklődött az ordas.
– Gratulálok, elsőre kitaláltad. Jöhet a kétforintos kérdés.
– Aztán meg mi a nyûvet viszel a kosaradban?
– Viszek neki borot, meg répáskalácsot.
– Aztán meg nem félsz, hogy bedarál az erdei rém? – tapogatózott a rossz szándékú, de Peroska a kezére csapott.
– Nem mert nálam van a nuncsákon. – mondta, s lefejelte amazt, mint teknötlen béka a földiepret.
Mire a farkancs magához térült, Peroska már majdnem célhoz ért. Ezért rettenetesbe kapcsolta magát és egy pillanat alatt, a nagymama házához ért. Bekopogott…
- Ki az? – hallotta belülről.
– A nyest apó, a nyest anyó, és a kis nyest. – Felelte, és abban a pillanatban már benn is termett. Odaugrott az ágyhoz és bekapta a nagymamát, még a cipőét is lenyelte. Gyorsan felhajtott rá egy kis lábvizet, s bebújt az ágyba, mert Peroska igen közel járt. Meg is jött pár percen belül.
– Szia, Nagyi! Hoztam egy kis piát – mondta vidáman, s hirtelen ledöbbenődött. Döbb – döbb!!!
– Nagyi, milyen betegséged van neked? Akkora lett az orrod, hogy szerintem ki kell menned a tisztásra, ha meg akarsz fordulni.
– Sajnos az áremelkedések miatt már annyit lógattam az orrom, hogy megnyújt.
– A szemed meg akkora, mint egy szabadnapos teniszlabda.
– Azért kislányom, mert a sok kötéstől, már kigúvad a szemem.
– A füled meg akkora lett, hogy a denevér éhen halna, mire kitalálna belőle.
– Igen, Peroska, hogy jobban halljalak.
– A szád meg akkora, mint egy kitaposott kozáksapka.
– Hogy jobban bekaphassalak. – mondta, s be is kapta, mert már nagyon unta a dumáját, meg különben is ez van leírva a munkaszerződésében. Utána magára húzta a paplant, s nagy horkolások közepette elszunnyadt. Olyan hangosan horkolt, hogy a közelben bóklászó részeg erdőkerülő azt hitte, a nagymama most fűrészeli le az ágy lábát, hogy mélyebben tudjon aludni. Be is kukkantott hozzá, hogy segítsen neki. Meg is döbbenődött iszonyúan, amikor az ágyban nagymama helyett Romolus és Remus anyját pillantotta meg.
– Na te gonosz farkancs, nem vagy te olyan erős, mint büdös! – mondta és orrba vágta, mint vakondokot a rotációs kapa. Utána felvágta a gyomrát és kisegítette belőle a nagymamát és Peroskát. aztán telerakták a gyomrát R-GO lemezekkel, s összevarták. Ebbe az ordas bele is döglött. A mesének tanúsága, hogy… No, tanúsága nincs, csak a vége van itt…