20 | 04 | 2024
Főmenü
Események
April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Prémusz László polgármester jelölt bemutatkozása

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

Prémusz Lászlónak hívnak. 1965-ben születtem Jászberényben. A szüleimmel 1970-ben költöztünk Mezőfalvára. Ide jártam általános iskolába, 1984-ben végeztem Dunaújvárosban ács-állványozó szakmunkásként. Öt gyermekem és négy unokám van, két legkisebb gyermekemmel és édesanyjukkal élek.

1998-2006 között két cikluson át voltam tagja a képviselő testületnek. Éveken át lobbiztam a buszmegállók és a település járdáinak felújításáért, mely végül a későbbi ciklusokban részben meg is valósult.

Fontos érték számomra az ember, az emberi kreativitás. Hiszem, hogy aki akar, az tenni tud azért, hogy a települési jólét minél magasabb fokára érjünk, hogy az emberek ne csak itt lakjanak, hanem szeressenek itt élni. Mindenki egyaránt fontos, mindenkinek a véleménye számít, még akkor is, ha az emberek úgy érzik, hogy ez nem így van. Ezért egyik lényeges célkitűzésem, hogy az embereknek a lehető legtöbb csatornán eljuttassuk a közérdekű információkat, hogy megismerjék a lehetőségeiket és elmondhassák véleményüket.

Amennyiben a szavazók megtisztelnek bizalmukkal és október 12-én polgármesterré választanak, azért fogok dolgozni, hogy a településen munkahelyek alakuljanak, és a környezetünket összefogással úgy építsük tovább, hogy ebben a faluban mindenki számára öröm legyen élni.


 

Share