Duna menti táncos hagyományok

Felhasználó értékelés

Részletek: Szülőkategória: Hírek; Kategória: Mezőhír; Utoljára módosítva 2021. július 26. (hétfő) 06:15; Publikálva: 2021. július 25. (vasárnap) 22:10; Írta: Horváth László; Találat: 1135

A nagy folyó nemzeteket, kultúrákat köt össze évszázadok óta, miként a tánc is szerves része az emberiség életének. Ezért is különösen fontos kulturális értékeink, máig élő hagyományaink ápolása, ahogy az elmúlt héten Wünsch László egykori tanítványai tették a XIII. Wünsch Nosztalgia Táncostábor megtartásával.

Az idén Madocsa adott otthon a táncosok hagyományőrző nyári táborának, melyre Mezőfalváról, Adonyból,Hartáról, Beloianniszból, Szalkszentmártonból és természetesen a házigazdák részéről Madocsáról érkeztek táncosok, táncos családok. A nemes társaság leghangsúlyosabb közös pontja, hogy mindegyik csapat tagjai egykor Wünsch László tanítványai voltak. Bár az idő azóta előrébb haladt, a táncosok a mai napig ápolják az 1972-ben megkezdett hagyományt. Július 23-án, pénteken Madocsán jártunk a gálafellépés napján.

Első találkozás és ölelkezés hol is lehetett volna, mint az adonyi sátornál, ahol fiatalok és idősek a mestert Wünsch Lászlót és feleségét Tomcsányi Éva nénit vették körül óriási szeretettel. A gálára való készülődés közepette az idős házaspár csillogó és aggódó szemekkel figyelte régi tanítványait, hogy most is rendben van-e minden a hajakkal a fellépésre. Mert a szeretet, az odafigyelés soha nem múlik el, mondta Laci bácsi kérdésünkre.

Az adonyi sátornál mester és tanítványai

További képek itt! >>>

- Húsz évig tartottam én a táborokat. A helvéciai volt az utolsó. Sajnos ezután 14 évig szünetelt a tábor. A hosszú ideig tartó szünet azonban hatalmas igényt generált a régi táncosaim között. Próbálkoztak erre, arra, különböző helyszíneken, de nem igazán jött össze. Végül megkerestek: Laci bácsi tessék már összehívni a csapatokat, mert a mi szavunkra nem annyira jönnek! Így alakult ki aztán az első Wünsch Nosztalgia Tánctábor, ami immáron a tizenharmadik. Amikor idejövök a táborba, úgy érzem, mindenki egy kicsit a saját gyerekem is – folytatta az emlékezést Wünsch László. A cél az volt, hogy a tánc és egymás szeretetét átadhassam. Talán nem hiába dolgoztunk együtt oly sok éven keresztül. Meggyőződésünk a feleségemmel együtt, hogy az emberiség nem létezne tánc nélkül – mondta az idős mester.

Éva nénit arról kérdeztük, mennyire lehetett rugalmasan kezelni férje fiatalok közötti népszerűségét?

- Az az igazság, hogy én nagyon örülök, mikor látom milyen nagy szeretettel veszik körül Lacit. Bárhova megyünk, üzletbe, az utcán, vagy akár hivatalos helyen, mindig szembe jön egy-egy tanítvány. Jaj, Laci bácsi, itt a mester és a nyakába borulnak még a legfiatalabb rajongók is! Tehát rendkívül jól esik nekem, hogy ennyire szeretik és Ő is nagyon őket. Jó, azért azt fenntartom magamnak, hogy engem szeressen legjobban – nevette el magát a kérdésünkre adott válasz zárásában Éva néni.

Az adonyi sátor után a mezőfalvi csoport felé vezetett az út. Itt is nagy igyekezettel rendezték a frizurákat, öltözékeket a gála számaihoz. Mellette természetesen óriási örömmel fogadták a betérő vendéget, különösen ha az illető maga is közéjük tartozó egykori táncos volt (a szerző). Ételben, italban bőséges kínálás után arról beszélgettünk a legidősebb tagokkal, valamikori alapítókkal, milyen volt az élet az első táborban?

Az utolsó "Mohikánok" alapító tagok Galambos Virág, Marosi István és Feke Jutka

- Marosi István: Ég és föld a különbség, ami az időnek és az azóta végbement fejlődésnek köszönhető. Azért nagyon szép emlék az első tábor. Teljesen más volt a fílingje az egésznek. Nem volt angol WC, fürdő stb. Volt egy Duna-part és az megoldott mindent. Laci bácsi a Wartburgjával hozta a vizet és mindenki kapott egy ceglédi kannával, abból kellett főzni és senkinek nem volt semmi baja!

- Miként hűtöttétek az élelmiszert?

- A hús, meg a szódavíz el volt ásva gödörbe. A Dunából hordtuk rá a vizet. Ez volt a hűtőnk. Világítás sem létezett, de ettől még nagyon jól éreztük magunkat.

- A társas kapcsolatok hogyan alakultak?

- Szerencsére nagyon sok itt a vegyes házasság, ami nagyban hozzájárult a közösség kialakulásához, a hagyományaink tovább éltetéséhez. A kapcsolatokról pedig szép emlékek maradtak, hiszen táborban azért esténként mocorogtak a sátrak és nem a szél fútta őket... Maradjunk ennyiben – idézte fel a régi szép emlékeket pajkos szemcsillogással Marosi István.

- Az is előfordult, hogy egy sátorban aludt mindenki – tette hozzá Galambos Virág. Egy nagy vihar miatt beáztak a kicsi sátrak, így valamit kezdeni kellett a helyzettel. Volt, hogy fa dőlt rá. Ekkor mindenki fogott egy sátorrudat, úgy vészeltük át az éjszakát. Csurom vizesek lettünk. Mondták, vagy haza megyünk, vagy szerzünk száraz ruhát. Jutkával mi hazamentünk, a faluban összeszedtük a száraz holmikat azt visszaindultunk folytatni a tábort – emlékezett az izgalmas történetre Virág.

Laci bácsit is megtáncoltatták az adonyiak

Több kép a gáláról itt! >>>>

Folytathatnánk a sztorizást bármelyik sátorban, hiszen mindegyik csapatból generációk nőttek fel a táborozós idők alatt. Most viszont hátra van még a gála műsora, ahol egymás után léptek színpadra az együttesek. Mondani sem kell kitűnő hangulatban, egymást óriási tapssal köszöntve ünnepelték a néptáncos múltjukat és talán jövőjüket is, mivel számosan családdal, utódokkal vettek részt a táborozásban.

Suplicz Mihály figyelő tekintette a gála műsorán

Az előadás végén Suplicz Mihály a házigazda madocsai együttes vezetője így értékelte a tábort:

- Fantasztikus hangulat, csodálatos társaság és elképesztően jó emberekkel vagyunk körül véve. Mint házigazdák, arra törekedtünk, hogy mindenki a lehető legjobban érezhesse magát. A mai gála igazolta ennek a rendezvénynek a nagyszerűségét.

- Generációkat köt össze a tánc és ez a tábor is. Meddig lehet táncolni?

- Amíg a szív hajt és a láb enged. Megéltük a csodák csodáját, hiszen volt olyan ember itt, aki tegnap még nem tudott megmoccanni, ma meg már ott állt a színpadon és erőn felül teljesítve táncolt. Én azt mondom, a tánc egy olyan „métely”, ami ha megfertőzi az embert, akkor nincs visszaút, életünk végéig elkísér – foglalta össze táborzáró benyomásait Suplicz Mihály táncoktató, aki pont 13 éve vezeti a madocsai együttest.

A XIII. Wünsch Nosztalgia Táncostábornak Madocsa adott otthont a bölcskei vadászház területén. Köszönet jár minden segítőnek, támogatónak!