19 | 04 | 2024
Főmenü
Események
April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Fogathajtó verseny helyett bográcsparti

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

A tavalyi képek itt! >>>

Fogathajtó verseny helyett bográcsparti

A délelőtti Balla István fogat- és szekérhajtó versenynek nem tett jót a lehulló csapadék. A balesetveszély elkerülésének érdekében az idei megmérettetést kénytelenek kihagyni a helyi fogatosok. A verseny előkészületei során azonban már levágták a vendéglátásként szolgáló birkát, így vigasztalásként egy bográcsos partira várták a résztvevőket a szervezők. Szabó Zsolt a verseny házigazdája elmondta: a programra az idén már nem kerül sor. Olyan sok energiát és anyagi költséget fektettek a rendezvénybe, hogy erre még egyszer már nincs lehetőségük. A korábbi években előfordult, hogy esős időben is rajthoz álltak a fogatosok, de nagy sárdagasztás lett belőle! A saras körülményeket és a balesetveszélyt figyelembe véve fújták le a rendezvény fogathajtós részét. A versenyhiányt enyhítő bográcsparti azért jól sikerült. Közel harmincfős vendégsereg - felelevenítve a mezőfalvi lovas élet történeteit - délután fél háromig beszélgetett a sátor alatt. Természetesen most sem ment el senki üres kézzel. A szalagok és a velük járó üveg bor kiosztásra került a hajtók között. A szervezők mindenkinek köszönik az óriási segítséget, és remélik, jövőre szerencsésebb körülmények várják a lovassport szerelmeseit!

 

Share