19 | 04 | 2024
Főmenü
Események
April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Advent negyedik gyertyájához karácsonyfa is került a térre

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

 

Képek az ünnepi műsorról itt! >>>

A Kiss Kálmán Művelődési Házban kezdődött Mezőfalva adventi ünnepi sorozatának befejező része. A néptáncosok karácsonyi játéka remek ráhangolóként szolgált a későbbi eseményekhez. Szárszó Lajos az együttes vezetője a műsor után elmondta, a mezőfalvi néptáncosok műsora arra alapult, hogy minél több érzelmet váltsanak ki a nézőkből. A karácsony a szeretet ünnepéről szól, ezért olyan hangulatot próbáltunk idevarázsolni, hogy egy picit mindenki át tudja gondolni ennek az ünnepnek az értelmét, jelentőségét. Fontos volt kiemelni számunkra a családot, a családi együttlétet, és természetesen azt, hogy karácsonykor Jézus születését ünnepeljük. A koreográfia saját koreográfia volt. Ami még fontos: a közelmúltban elvesztettük egyik táncosunkat Takács Imrét, ezért reá is emlékeztünk! A műsorban ennek megfelelően történt változás is, hiszen amit énekeltünk a temetésen, az a karácsonyi műsorunk része lett volna. A táncosok úgy gondolták, akkor, ott utoljára éneklik ezt a dalt, így a mostani műsorunkat át kellett értelmeznünk, át kellet alakítanunk. Ami ehhez hozzátartozik még, hogy Böjte Csaba testvérünk gondolatai voltak, amiket hozzá fűztünk a műsorhoz.

(Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Forrás: Wikipédia.)

 

A néptáncosok műsora után nézők és résztvevők együttesen átvonultak a Piac térre, ahol már szintén sokan összegyűltek. Advent negyedik gyertyájának meggyújtását megelőzően Mezőfalva Önkormányzatának dolgozói adtak rövid, de kedves műsort. Énekük utolsó részeibe többen is bekapcsolódtak.

Advent negyedik gyertyáját hagyományosan Márok Csaba Mezőfalva polgármestere gyújtotta meg. Az ünnepi mozzanat után mindenkit jó szívvel láttak vendégül.

Népszerű volt az idei adventi totó is! Horváth István könyvtáros kérdéseit hétről-hétre követő játékosok vetélkedőn vehettek részt, melynek végén a tudás gyarapodása mellett apró ajándék is került az elismerés mellé.

Az Adventi totó megoldásáért ajándékot kaptak: Bartháné Nyegota Györgyi, Bartusné Troppert Csilla, Farkas Alexandra, Havas Jánosné, Halik Györgyné, Horváth József, Ijjas Gizella, Kaltenekker család, Kelemen család, Kertész jános, Kiss Lászlóné, Kovács Istvánné, Kovács Marcella Kitti, Kőfejű Ferenc, Kőfejű Ferencné, Mazzag Barbara, Mihályi Szidónia, Németh Hajnalka, Palkó Anna, Palkó Istvánné, Pörgye Renáta, Rácz Jánosné, Szabó Istvánné, Szegedi Éva, Takács Balázs, Takács Ricsi, Tibold Liliána, Tóth Andrea, Wolmann Jánosné.

 

A képekért katt ide!  >>>

 

Ezzel a tudósítással kíván kellemes ünnepeket a Mezőhír az olvasóknak! Használják ki ezt a kis időt, hogy szeretteikkel töltsenek néhány boldog napot, hiszen az év sodrában erre úgyis kevés alkalom kínálkozik. Nem utolsó sorban ne felejtsenek el az ünnepi asztalnál gyújtani egy szál gyertyát azok emlékére, akik már nem lehetnek köztünk!

Share