28 | 03 | 2024
Főmenü
Események
March 2024
M T W T F S S
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Bemutatkozik Horváth Béla képviselő jelölt

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

 

Egy gondolat bánt engemet

(nem) ágyban, párnák közt halni meg!” No, nem, azt még korainak érzem. Inkább az, hogy milyen lesz ifjúságunk? Tudja-e, és szívével érzi-e, hogy magyar? S mi a kötelessége szülőhazája iránt? Miként és hol tanulják meg szeretett falunkbéli gyermekek, miként kell ünnepelni a felnőttekkel együtt? Két országos ünnepünkön, október 23-án és március 15-én az iskola külön ünnepel, s a falubeliekkel csak a néhány műsort adó gyerekszereplő találkozik. A több száz iskolásunk és sajna tanáraik többsége a távolmaradásával tűnik ki. Nincs ez így jól!

Mindezek az Új Kenyér ünnepén tolultak fel bennem, amikor is a Himnusz és a Szózat énekelése közben az előttünk szépen kiöltözve és vigyázban álló két zászlótartó gyermek némán, szótlanul állt. Nem énekelték velünk együtt nemzeti himnuszunkat! Pedig ez az ima – zömében – itt a Kárpát-medencében dívik, ez kizárólag csak a miénk, e világban senki más nem énekli rajtunk, magyarokon kívül. Amikor megkérdeztem az ifjakat hallgatásuk okáról, azt felelték, rossz az énekhangjuk. De így van-é igazából? Netán más lehet a magyarázat?

Először is, mit számít, kinek milyen a hangja, amikor a szívéből jön a dal. Másodszorra, van-e és milyen színvonalú a hazaszeretetre nevelés az általános és középiskoláinkban? Ünnepeinken bekapcsolják az erősítőt, és „Hallgassuk meg a Himnuszt!” felszólítással némán lazul a tanulóifjúság. Tanáraik küldik-e vagy vezetik a rájuk bízott nebulókat az iskolán kívüli ünnepi alkalmakra? Mert ugye ez nem mindegy! Azt már csak halkan kérdezem, van-é még lánglelkű pedagógus, aki lelkeket tud lángra gyújtani saját példájával? Harmadszorra, nem elég, hogy fogy a magyar, és „mint oldott kéve, széthull nemzetünk”? Idegenbe tántorog ki sokszázezer vállalkozó szellemű és tehetséges fiatalunk a jobb élet reményében. Nem kis hazánkat gyarapítják szorgos munkálkodással, hanem az amúgy is gazdag Nyugatot. De ott a messze távolban ő mindig is idegen marad, akármilyen jól dolgozik. Magyarországon - Mezőfalván van a szülőföldünk, amely nehogy akkor legyen majd fontos, amikor már nem lesz!

Hofi Géza kiváló színészünk mondta egyszer annak kapcsán, hogy: „Jövőnk záloga az ifjúság! Dögöljek meg, ha kiváltom őket!” Jövőnk azonban csak akkor lesz, ha gyermekeink felnőnek. Mert ők is lesznek felnőttek, sőt öregek is, ha megérik. S hogy milyen felnőttek lesznek, az attól is függ, hogy szüleik hajlandók lesznek-e – ha derék embert akarnak faragni gyerekeikből – kétszerannyi időt tölteni velük és feleannyi pénzt költeni rájuk. Elsők között pedig megtanítani őket minden alkalommal köszönni a felnőtteknek, mert ez nem kerül semmibe. Úgy tudjuk szülőfalunkat élhetőbbé, magunkat gazdagabbá tenni, ha minél többen részt veszünk közösségünk formálásában. Mint Vass Albert üzente haza:

„…és miként hirdeti a Biblia:

megméretik az embernek fia

s ki mint vetett, azonképpen arat.

Mert elfut a víz és csak a kő marad,

de a kő marad.”


 

2014. szeptember 4. Horváth Béla

nyugalmazott történelem tanár

Share
A cikk megtárgyalása a fórumon (1 hozzászólás).