Felhasználó értékelés
- Részletek
-
Szülőkategória: Hírek
-
Kategória: Iskola
-
Utoljára módosítva 2021. június 18. (péntek) 23:45
-
Publikálva: 2021. június 18. (péntek) 23:40
-
Írta: Horváth László
-
Találat: 2178
„Ballag már a vén diák”
Negyvenkét ballagási tarisznya boldog tulajdonosa intett búcsút az általános iskolai éveknek
A ballagás egy szép, magyar eredetű hagyomány, élmény és majdan megható emlék, mely a múlt kockáiból a jövőt építi – hallhattuk Jaksics Erzsébet igazgató ünnepi beszédében, mellyel a búcsúzó osztályokat és a vendégeket köszöntötte.
Fotók a ballagásról itt! >>>
Péntek délután ünneplőbe öltözött családtagok, tanárok, barátok előtt intett búcsút az általános iskolai éveknek negyvenkettő végzős tanuló Mezőfalván. A Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek ballagása az idén is a megszokott intézményi hagyományokat követte. Az osztályfőnöki óra és igazgatói búcsúztató után megszólalt az utolsó csengő, ami egyben a nyolc osztály befejezését is jelentette. Elkészültek a csoportképek, majd felsorakozva elindult a már a ballagók menete, végig az iskola épületén, egészen az udvaron várakozó családtagok, tanárok, és az ünneplő sokaságig. Ahogy a hagyományok megkövetelik, ezúttal is elsőként a szülők, rokonok köszöntötték, virággal, ajándékkal halmozták el a ballagókat. Ezután az ünnepi pillanatok következtek, melyben Jaksics Erzsébet igazgató búcsúztatta a tanulókat, felidézve az elmúlt nyolc év szép és érdekes pillanatait.
„ Jeles nap a mai, iskolánk szokásrendszerének legemelkedettebb pillanata ez, hiszen nyolc év számtalan jelenléti és online módon együtt töltött órájának végéhez ért el 42 búcsúzó diákunk.
A ballagás egy szép, magyar eredetű hagyomány, élmény és majdan megható emlék, mely a múlt kockáiból a jövőt építi.
Ennek szellemében ünneplőbe öltöztettük a szívünket, feldíszítettük az épületet, útravalónak szánt mottókat írtunk a táblákra, virágot, könyvet, tarisznyát készítettünk végzőseink tiszteletére.
Ünnep ez a mai nap és furcsa mód mégis könnyes a szemünk. Miért a meghatódás? Talán a sok-sok közös emléktől, mely most felidéződik bennünk? Vagy amiatt, hogy az utolsó két évetekben, a járványhelyzet okozta változások okán, oly sok szép iskolai esemény, melynek főszereplői lettetek volna nem valósulhatott meg? Jó és rossz dolgok egyaránt színesítették napjainkat.
Kellemes felidézni az első napokat, amikor csöppnyi, megilletődött elsősökként közösségünk tagjai lettetek. Megismertétek az iskolai életet és annak szabályait, na persze egyesek csak azért, hogy később legyen mit megszegniük. Az évek múltával egyre magabiztosabbak lettetek, próbára tettétek tanáraitok türelmét, megértését, szigorát.
Idővel kiérdemeltétek az első komolyabb dicséreteket és intőket, mígnem mára iskolánk meghatározó egyéniségeivé váltatok.
Tanáraitok, osztályfőnökeitek személyében hozzáértő kezek formáltak benneteket. Igaz, talán egy kicsit a saját képükre, de mégis teljesen egyedivé alakítva benneteket úgy, hogy mindnyájatok tehetsége a leghatékonyabb módon kamatozzon.
Soha ne feledjétek tanításunkat. Az élet számtalan lehetőséget, esélyt kínál fel számotokra a boldogulásra. Ám nem minden lehetőség egyforma: olyanok, mint az almák a fán. Van, amelyiket könnyű elérni, de vannak olyanok is, amelyek a felső ágakon csüngnek.
E felső almákat érlelte meg a nap igazán, ezek a valóban nagy lehetőségek. Sajnos a legtöbb ember nem nyújtózkodik értük, mert sokkal nagyobb erőfeszítést igényelnek. E helyett, néha csak elvesznek egy almát a földről, ami nem olyan szép és jó, viszont könnyű hozzájutni.
Mi azt mondjuk nektek, ne legyetek kényelmesek, lusták vagy kishitűek. Célozzátok meg a legmagasabban függő, szép piros almákat. Iskolátoktól, tanáraitoktól mindent megkaptatok ahhoz, hogy megkereshessétek a leggazdagabban termő almáskerteket, meghódíthassátok a fák csúcsait, megszerezzétek a legnagyobb lehetőségeket.
Útra készen álltok, vállatokon ott a tarisznya mely jelkép. Jelképe annak, hogy aki útra indul, annak fel kell készülnie, magával kell vinni fontos dolgokat.
Szüleitek és tanáraitok szeretetét, a tudás tiszteletét, nyitottságot, a becsületes munka értékét, kitartást, töretlen szorgalmat és határozottan megfogalmazott úticélokat.
Iránytűnek Helen Keller, gyermekkorától siketnéma, mégis világhírűvé lett írónő sorait ajánlom figyelmetekbe: „Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.”
A ballagáson köszöntötte a megjelenteket Dák károly a Petőfi Sándor Iskolafejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke is, aki elmondta, hogy az alapítvány azzal acéllal jött létre 1991-ben, hogy a nevelési-oktatási intézményeknek segítséget nyújtson a színvonalasabb működés megteremtéséhez. Ennek keretében kiemelt feladatnak tekintik az általános iskolában működő művészetoktatás támogatását. A 2020-2021-es tanévben is átvállaltuk a szülőktől a képzés után fizetendő térítési díj egy részét. , lehetővé téve, hogy minél több gyermek számára legyen elérhető ez az oktaási forma. A hozzájárulás az elmúlt évekhez hasonlóan ismét több mint egy millió forint volt.
Emellett legfőbb célunknak tekintjük a kiemelkedő tehetségű gyermekek támogatását is, ezért hoztuk létre az "Iskolánk Büszkesége" é saz "Év diákja" kitüntető címet, melyet az iskola javaslata alapján a mai napon ismét két diáknak adható át. Szívből gratulálunk!
Az ünnepi beszédeket követően gazdára találtak a legjobbaknak járó díjak is.
Képek itt! >>>
Az „Iskolánk Büszkesége” kitüntető címet Sóti Levente 8.a osztályos tanuló veheti át, aki kiváló tanulmányi munkájával folyamatosan öregbítette iskolánk hírnevét. Nála lehetetlen egyetlen tárgyat megjelölni melyben jeleskedett, hiszen a szépkiejtési versenyektől kezdve a történelmi vetélkedőkön át az informatikáig számtalan járási, tankerületi megmérettetésen ért el kimagasló eredményeket. Matematikából közel maximális pontszámú felvételivel büszkélkedhet. Középfokú „A” típusú nyelvvizsgát szerzett német nyelvből. Levi elsős kora óta aktív tagja az alapfokú művészetoktatás néptánc tagozatának és valamennyi osztályát érintő iskolai ünnepségeinknek stabil főszereplője volt. Vidám egyéniségével, tisztelettudó magatartásával, szorgalmával, tudásával mindig szűkebb és tágabb közössége javára volt. Tanulmányaiban elért eredményei, társaihoz való viszonya, szerénysége, jó példa valamennyi diákunk számára, ezért méltó az „Iskolánk Büszkesége” kitüntető címre.
Levi a német nemzetiségi kultúra és hagyományok ápolásáért pénzjutalmat vehet át Molnárné Troppert Máriától, a német nemzetiségi önkormányzat képviselőjétől.
Az „Év Diákja” elismerést Nyuli Anna 8.a osztályos tanuló kapja, aki jeles tanulmányi eredménye mellett kiemelkedő közösségi munkát végzett az elmúlt nyolc évben. Nem csak osztályának, évfolyamának, hanem egész iskolájának is meghatározó személyisége volt, aki mindvégig megtartotta szerény, tisztelettudó, rendkívül segítőkész mentalitását. Annára mindig lehetett számítani az iskolai ünnepélyeken, ahol az alapfokú művészetoktatás zenetagozatán megszerzett zongora tudásával nyűgözte le a közönséget. Biztos értékrendje, szerénysége jó példával szolgált társai számára. Jeles rendű tanulmányi munkáját számos országos és tankerületi versenyen kamatoztatta. Mivel nyolc éven keresztül tanult német nemzetiségi nyelvet, a képzés sikeres és meghatározó alakja lett, aki középfokú „C” típusú komplex nyelvvizsgát szerzett.
Művészeti tevékenysége, kitartása, közösségi munkája, szorgalma és bájos egyénisége jó például szolgál valamennyi diákunk számára, ezért méltó az „Év Diákja” kitüntető címre. Anna a német nemzetiségi kultúra és hagyományok ápolásáért pénzjutalmat is átvehet.
Az évek során számtalan Mosoly Díjjal jutalmaztuk legkiválóbb tanulóink teljesítményét, s most, ballagásuk alkalmából az iskola vezetői által életre hívott „Útravaló Mosoly Díjjal” szeretnénk elköszönni Gyulai Holda 8.b osztályos tanulótól, aki jeles tanulmányi eredményével, az alapfokú művészetoktatásban végzett tevékenységével, valamint csendes, szolid, szerény jelleme ellenére is rendkívül hatékony közösségi munkájával vívta ki elismerésünket. Holdi az intézményi diákönkormányzat elnökhelyetteseként sokat tett az iskolai és osztályrendezvények színvonalas megvalósulásáért.
A 8. a osztályból szólítom Balogh Tamarát, aki példás magatartásáért és szorgalmáért, közösségi munkájáért, valamint az alapfokú művészetoktatás néptánc és népi ének tagozatán nyújtott kimagasló teljesítményéért kap könyvjutalmat.
Kelemen Fanni példás szorgalmáért, közösségi munkájáért és az alapfokú művészetoktatás néptánc tagozatán végzett kitartó, színvonalas munkájáért kap elismerést. Fanni a német nemzetiségi nyelv tanulásában elért eredményeiért, valamint a helyi kultúra és hagyományok ápolásáért, fennmaradásáért végzett munkájáért pénzjutalmat is átvehet.
Maár Virág jeles tanulmányi eredményéért, a német nemzetiségi nyelvoktatásban nyújtott teljesítményéért, középfokú „A” típusú nyelvvizsgájáért, a művészetoktatás szobrászat tagozatán végzett kitartó, lelkes és színvonalas munkájáért, példás szorgalmáért és közösségi munkájáért vehet át könyvjutalmat. Virágot a német kultúra és hagyományok ápolásáért pénzjutalomban részesíti a nemzetiségi önkormányzat.
Szentpáli Zalán jó tanulmányi eredményéért, példás szorgalmáért, a néptánc tagozaton nyújtott teljesítményéért, közösségi munkájáért és középfokú „A” típusú német nyelvvizsgájáért kap dicséretet, valamint pénzjutalmat vehet át a német nemzetiségi kultúra és hagyományok ápolásáért.
Sikeres középfokú „C” típusú komplex német nyelvvizsga eredményéért és példás szorgalmáért Szilva Levente részesül elismerésben, továbbá pénzjutalmat vehet át a német nemzetiségi kultúra és hagyományok ápolásáért.
Takács Hanna jó tanulmányi eredményéért, a néptánc tagozaton és az iskolai ünnepélyeken nyújtott kimagasló teljesítményéért, sikeres középfokú „C” típusú komplex nyelvvizsgájáért és a német nemzetiségi kultúra és hagyományok ápolásért vehet át könyv- és pénzjutalmat.
Ozsváth Liliána a német nemzetiségi nyelv tanulásában tanúsított szorgalmáért, valamint a Mezőfalvi Német nemzetiségi Tánccsoportban nyújtott kimagasló teljesítményéért részesül pénzjutalomban.
Megkérem Tűz Virágot, hogy példás magatartásáért, szorgalmáért és a közösségért végzett munkájáért vegye át könyvjutalmát.
A 8.b osztály tanulói közül Heller Elizabetet jó tanulmányi munkájáért, példamutató magatartásáért és kiemelkedő szorgalmáért dicsérjük meg és jutalmazzuk.
Hajdu Annamária Vanessza jó tanulmányi munkájáért, az angol nyelv tanulásában elért eredményeiért, kiemelkedő szorgalmáért és példamutató magatartásáért kap dicséretet.
Horváth Tamás jó tanulmányi eredményért az alapfokú művészetoktatás szobrászat tanszakán és az online oktatás idején tanúsított példamutató szorgalmáért részesül elismerésben.
Győri Alex a német nemzetiségi hagyományőrzés kapcsán, a Nemzetiségi Tánccsoportban kifejtett tevékenységéért kap pénzjutalmat.
Tóth Anasztázia jó tanulmányi munkájáért és az angol nyelv tanulásában elért eredményeiért vehet át könyvjutalmat.
Halupa Szabolcs és Pintér Kevin kiemelkedő sportteljesítményükért kapnak dicséretet.
Az imént elismert sok, nagyszerű teljesítmény nem jöhetett volna létre a segítő szülői háttér nélkül. A ballagó osztályok szülői munkaközösségi tagjai Kelemenné Bokor Gabriella, Takácsné Schöffer Zita, Vitális Heléna, Halupáné Csordás Klaudia és Kovácsné Virág Anita vehetett át apró ajándékot Kissné Németh Anitától és Hatvani- Rácz Brigittától.
Kedves Ballagó Diákok!
Kívánom nektek, hogy a boldogság mindig a szívetekben lakozhasson! A búcsú nem könnyű. Az osztályfőnökeiteknek ez most mindenkinél jobban fáj. Ők most útra bocsátanak, elengednek benneteket.
Legyen az éltetek könnyű, szárnyaljatok magasra vágyaitokon, mint ezek a jelképek, s ha tehetitek, térjetek majd mindig vissza hozzánk úgy, ahogy a most felröppenő galambok teszik. Jó utat!”