Felhasználó értékelés
- Részletek
-
Szülőkategória: Hírek
-
Kategória: Önkormányzati választás 2014
-
Utoljára módosítva 2014. szeptember 24. (szerda) 18:32
-
Publikálva: 2014. szeptember 24. (szerda) 18:32
-
Írta: Horváth László
-
Találat: 23935
„Egy gondolat bánt engemet
(nem) ágyban, párnák közt halni meg!” No, nem, azt még korainak érzem. Inkább az, hogy milyen lesz ifjúságunk? Tudja-e, és szívével érzi-e, hogy magyar? S mi a kötelessége szülőhazája iránt? Miként és hol tanulják meg szeretett falunkbéli gyermekek, miként kell ünnepelni a felnőttekkel együtt? Két országos ünnepünkön, október 23-án és március 15-én az iskola külön ünnepel, s a falubeliekkel csak a néhány műsort adó gyerekszereplő találkozik. A több száz iskolásunk és sajna tanáraik többsége a távolmaradásával tűnik ki. Nincs ez így jól!
Mindezek az Új Kenyér ünnepén tolultak fel bennem, amikor is a Himnusz és a Szózat énekelése közben az előttünk szépen kiöltözve és vigyázban álló két zászlótartó gyermek némán, szótlanul állt. Nem énekelték velünk együtt nemzeti himnuszunkat! Pedig ez az ima – zömében – itt a Kárpát-medencében dívik, ez kizárólag csak a miénk, e világban senki más nem énekli rajtunk, magyarokon kívül. Amikor megkérdeztem az ifjakat hallgatásuk okáról, azt felelték, rossz az énekhangjuk. De így van-é igazából? Netán más lehet a magyarázat?
Először is, mit számít, kinek milyen a hangja, amikor a szívéből jön a dal. Másodszorra, van-e és milyen színvonalú a hazaszeretetre nevelés az általános és középiskoláinkban? Ünnepeinken bekapcsolják az erősítőt, és „Hallgassuk meg a Himnuszt!” felszólítással némán lazul a tanulóifjúság. Tanáraik küldik-e vagy vezetik a rájuk bízott nebulókat az iskolán kívüli ünnepi alkalmakra? Mert ugye ez nem mindegy! Azt már csak halkan kérdezem, van-é még lánglelkű pedagógus, aki lelkeket tud lángra gyújtani saját példájával? Harmadszorra, nem elég, hogy fogy a magyar, és „mint oldott kéve, széthull nemzetünk”? Idegenbe tántorog ki sokszázezer vállalkozó szellemű és tehetséges fiatalunk a jobb élet reményében. Nem kis hazánkat gyarapítják szorgos munkálkodással, hanem az amúgy is gazdag Nyugatot. De ott a messze távolban ő mindig is idegen marad, akármilyen jól dolgozik. Magyarországon - Mezőfalván van a szülőföldünk, amely nehogy akkor legyen majd fontos, amikor már nem lesz!
Hofi Géza kiváló színészünk mondta egyszer annak kapcsán, hogy: „Jövőnk záloga az ifjúság! Dögöljek meg, ha kiváltom őket!” Jövőnk azonban csak akkor lesz, ha gyermekeink felnőnek. Mert ők is lesznek felnőttek, sőt öregek is, ha megérik. S hogy milyen felnőttek lesznek, az attól is függ, hogy szüleik hajlandók lesznek-e – ha derék embert akarnak faragni gyerekeikből – kétszerannyi időt tölteni velük és feleannyi pénzt költeni rájuk. Elsők között pedig megtanítani őket minden alkalommal köszönni a felnőtteknek, mert ez nem kerül semmibe. Úgy tudjuk szülőfalunkat élhetőbbé, magunkat gazdagabbá tenni, ha minél többen részt veszünk közösségünk formálásában. Mint Vass Albert üzente haza:
„…és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.”
2014. szeptember 4. Horváth Béla
nyugalmazott történelem tanár
A cikk megtárgyalása a fórumon (1 hozzászólás).
