|
|
-
József
-
|
Pezsgős citromszörbet
Hozzávalók:
2 citrom
15 dkg cukor
1 tojásfehérje
2 dl pezsgő
Elkészítés:
Az egyik citromot megmossuk, megtöröljük, a héját lereszeljük.
A cukrot és a citromhéjat 3 dl vízbe szórjuk, gyakori kevergetés mellett felfőzzük, majd hűlni hagyjuk.
Mindkét citrom levét kifacsarjuk.
A tojásfehérjét kemény habbá verjük.
A cukorszirupot óvatosan összekeverjük a tojáshabbal és a citromlével, majd egy tálba öntve legalább 1 órára a hűtő fagyasztórekeszébe tesszük.
Átkeverjük, aztán fél óráig dermesztjük, majd megint átkeverjük és visszahelyezzük.
Tálalás előtt hagyjuk egy kicsit felengedni, meglocsoljuk pezsgővel, és így kínáljuk.
|
|
-
József
-
|
Eper vaníliafagyival
Hozzávalók:
75 dkg eper
4 gombóc vaníliafagylalt
4 evőkanál narancslikőr
3 evőkanál cukor
1 dl tejszín
Elkészítés:
Az epret megtisztítjuk, megmossuk, és a felét szemenként félbevágjuk.
Meghintjük cukorral, leöntjük a narancslikőrrel, és legalább fél órán át állni hagyjuk.
A tejszínt kevés cukorral édesítjük, majd kemény habbá verjük.
Az eper felét az alkoholos lével együtt elosztjuk desszertes kelyhekben, majd a közepére helyezzük a gombócokat.
Habrózsával és a maradék vékonyan felszeletelt eperrel díszítjük.
|
|
-
József
-
|
Brokkolileves borágóval
Hozzávalók:
50-60 dkg brokkoli
5-6 dkg vaj
1/3 dl tejföl
1/3 dl tejszín
2-3 virág karfiol
1 tasak brokkoli krémleves alap
borágó virág (ehető)
egy csipet reszelt szerecsendió
őrölt bors
só
Elkészítés:
A brokkoli és karfiol fás részét levágjuk, majd kisebb darabokra vágjuk.
Vízben feltesszük főni, kevés sóval ízesítjük.
Amikor megfőtt, botmixerrel pépesítjük.
Ismét feltesszük főni, illetve összeforraljuk a leves alapporral, sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk bele.
A vaj darabot is hozzáadjuk, majd a tejfölt és tejszínt is belekeverjük.
Tálaljuk 1-1 párolt brokkoli és karfiolvirággal, borágóval, petrezselyemzölddel vagy csak levesgyönggyel.
Lehűtve is kitűnő.
|
|
-
József
-
|
Eperhabos képviselőfánk
Hozzávalók:
kb. 14 darabhoz:
A tésztához:
6 dkg vaj vagy margarin
15 dkg liszt
4 tojás
A krémhez:
4 lap zselatin
50 dkg eper
5 evőkanál cukor
4 dl tejszín
1 csomag vaníliás cukor
1 evőkanál porcukor
Elkészítés:
Felforralunk 2,5 dl vizet a vajjal. Egyszerre beleszórjuk a lisztet, egy csipet sót, és kevergetve addig pirítjuk, amíg a tészta elválik az edény falától. A masszát félrehúzzuk, pár percet hűlni hagyjuk, majd a tojásokat egyenként belekeverjük.
A sütőt 200 °C-ra előmelegítjük.
A tepsit kibéleljük sütőpapírral.
A masszát habzsákba szedjük, és 14 darab nagyobb halmot nyomunk rá.
Közöttük nagy távolságot hagyunk.
A sütőben kb. 20 percig sütjük. Még melegen vízszintesen kettévágjuk, és hagyjuk kihűlni.
A zselatint vízbe áztatjuk.
Az epret megmossuk, megtisztítjuk, felét vékony szeletekre vágjuk, a maradékot péppé törjük, és összekeverjük a cukorral.
A zselatint kinyomkodjuk, kis lángon felolvasztjuk, és összekeverjük az eperpürével.
A tejszínt kemény habbá verjük a vaníliás cukorral, és ezt is a pürébe forgatjuk.
A krémet habzsákba szedjük, a fánkocskák aljára nyomunk egy adagot, kirakjuk az eperszeletekkel, és rátesszük a tetejüket.
Megszórjuk porcukorral és tálaljuk.
|
|
-
József
-
|
Mennyei gyümölcsrizs
Hozzávalók:
1 vaníliarúd
12 dkg rizs
5 dl tej
8 dkg cukor
csipetnyi só
1 doboz (425 ml) sárgabarackbefőtt
4 lap zselatin
100 g tejszín
1/2 citrom vékonyan levágott héja
1 teáskanál étkezési keményítő
citromfű a díszítéshez
Elkészítés:
A vaníliarudat hosszában felmetsszük, és a belsejét kikaparjuk. A tejet felforraljuk a vaníliavelővel és -rúddal, a cukorral meg a sóval. Beleszórjuk a rizst, és alacsony hőfokon kb. 30 percig főzzük. Közben időnként megkeverjük.
A befőttet lecsöpögtetjük, és a levét felfogjuk.
A barack felét apróra daraboljuk, a zselatinlapokat beáztatjuk.
A rizst tálba öntve 10 percig hűlni hagyjuk, és kivesszük a vaníliarudat.
A kinyomkodott zselatint a meleg rizsbe keverve feloldjuk, majd beleforgatjuk a barackdarabokat.
Hideg vízfürdőben lehűtjük.
A tejszínt kemény habbá verjük, majd kevés kivételével a rizsbe forgatjuk.
A gyümölcsrizst négy (250 ml-es) desszertestálkába töltjük, és hűlni hagyjuk.
A maradék barackot cikkekre vágjuk.
A befőttlevet vízzel 4 dl-re hígítjuk, beletesszük a citromhéjat és felforraljuk. Hozzáadjuk a befőttet, és alacsony hőfokon 4-5 percig főzzük.
Belevegyítjük a kevés vízben feloldott keményítőt, újra felforraljuk, majd hűlni hagyjuk, és a citromhéjat kivesszük.
A rizst a kompóttal, tejszínhabbal és citromfűvel díszítjük.
|
|
-
József
-
|
Salátafőzelék buggyantott tojással
Hozzávalók:
1 fej saláta
3 cikk fokhagyma
1 ek. zsír
2 ek. liszt
2 dl tej
só
cukor
ecet
A buggyantott tojáshoz:
2 tojás
só
ecet
víz
Elkészítés:
A salátát alaposan megmosom, leveleire szedem, sós vízben felteszem főni a fokhagymagerezdekkel.
Csak kevés víz kell rá, mert a saláta enged.
Amikor megfőtt (nem kell nagyon szétfőzni, a csumája még maradjon roppanós), elkészítem a rántást.
A forró zsírra szórom a lisztet, világosra pirítom, majd ráöntöm a salátát a levével együtt.
Amikor kezd sűrűsödni, hozzáöntöm a tejet, annyit, hogy főzelék sűrűségű legyen, teszek bele kevés cukrot és még sót is, ha kell.
A tűzről levéve ízesítem ecettel.
A buggyantott tojáshoz felforralom a vizet, sózom és kevés ecetet teszek bele, amikor forr óvatosan beleengedem a tojást és figyelem, hogy még akkor vegyem ki amikor folyós a közepe.
A salátafőzelékre teszem, megvágom, hogy kifolyjon a sárgája.
|
|
|
|
|