TÉMA: Történetek-Történelem

MEGHATÓ: 70 év után tudta meg a második világháborúban eltűnt brit pilóta húga, mi történt a bátyjával.

Hetven év elteltével megoldódott John Thompson második világháborús brit katonai pilóta eltűnésének rejtélye. A férfinak 1944 októberében egy albániai bevetés közben veszett nyoma.

A háború óta eltűntként kezelt pilóta sorsával kapcsolatban eddig semmi biztosat nem lehetett tudni. Hétfőn azonban Dorothy Webster, Thompson 92 éves húga egy albániai családtól visszakapta a pilóta gyűrűjét, együtt a roncs egy darabjával - a Halifax típusú bombázó üzemanyagszint-jelzőjével - és egy darab kővel arról a hegyről, ahol a gép lezuhant.

John Thompson repülőgépe 1944. október 29-én zuhant le Albániában, miközben az antifasiszta erőknek dobott le utánpótlást a Biza-völgyben. 1960-ban egy Jaho Cala nevű albán rőzsegyűjtő Tiranától 40 kilométerre északra rábukkant Thomspon ujjára a most visszaszolgáltatott, Joyce&John vésetű gyűrűvel együtt. A férfi otthonában rejtette el az ékszert, mivel nem merte megmutatni az akkori kommunista hatóságoknak.

Jaho Cala a fiára, Xhemilre hagyta a gyűrűt, megkérve őt, hogy halála után kutassa fel az ékszer tulajdonosának családját. Xhemil ezt követően kapcsolatba lépett az Albánia nácik alóli felszabadulását segítő Egyesült Államok és Nagy-Britannia nagykövetségeivel. Három hónappal később a brit nagykövetség megerősítette, hogy a gyűrű John Thompsoné, és értesítette családjának ma élő tagjait.

Dorothy Webster a család több más tagjával Albániába utazott, hogy részt vegyen az ország honvédelmi minisztériuma által szervezett ceremónián. Fiai elmondása szerint az idős hölgy rendkívül boldog volt, amikor értesítették arról, hogy megtalálták néhai bátyja gyűrűjét. A hétfői ünnepségen azt mondta, "John a mai nappal hazatért".

A rokonok szerint Thompson szülei sosem zárták be matlocki családi házuk ajtaját, mindig arra vártak, hogy a háborúban eltűnt fiuk egyszer még visszatér.
A gyűrű segített megtalálni a gép roncsát

A gyűrű segített megtalálni a repülőgép roncsát is. A katonai feljegyszések szerint a brit hadsereg úgy hitte, hogy az olaszországi támaszpontról az albániai bevetésre induló négymotoros bombázó az Adriai-tengerbe veszett. A gyűrű előkerülése után azonban egy brit-amerikai expedíció tavaly ősszel megtalálta a repülőgép roncsát is 1830 méter magasban az albániai hegyekben, egy gyógynövénygyűjtő falusi lakos útmutatásai nyomán. Szakértők szerint a gép küldetése befejezése után nyugatnak visszafordulva nekiütközött a hegycsúcsnak és lezuhant.

A pilóta mindössze hat hónapja volt nős, amikor szerencsétlenül járt Albánia fölött. Mindössze egyetlen hétvégét tudott a feleségével tölteni, mielőtt külföldi bevetésre vezényelték. Felesége, Joyce a férfi eltűnése után két évvel újból férjhez ment.

Thompson a repülőgépen tartózkodó hat társával együtt tűnt el 1944-ben. Máltán emlékmű tiszteleg előttük, név szerint felsorolva őket.

Idén március 15-én lesz éppen 50 éve, hogy megkezdték a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületének felrobbantását.
Az épület 1908 és 1964 között adott helyet a Nemzeti Színháznak.

„Háromnegyed tizenegy volt, az ÉMKÉ-nél álltam – emlékezett vissza erre a napra Őze Lajos. – Hatalmas tömeg állt néma csöndben.
Csak a rendőrök hangoskodtak: menjünk arrébb! Senki se mozdult.
A díszletraktárral kezdték: hatalmas dördülés, majd porfelhő következett, és a tömeg rendíthetetlen mozdulatlanságban, némán állt tovább.
Ha ordítás lett volna, talán oldja a feszültséget. De az a csönd az elviselhetetlenségig fokozódott bennem és másban is.
Bihari Jóska bácsival találkoztam. »Megátkoz benneteket az én székely Istenem!« – mondta, s rettentő fájdalommal megindult a Duna irányába.”

Tatár Imre újságíró pedig így idézi a történteket: „Az első szívszorító pillanatot akkor éltem át, amikor az első csákányvágás a színház timpanonjába hasított.
A timpanon az építészet, az emberi kultúra több ezer éves jelképe, ez az épület, a Nemzeti tekintetét is jelentette, s az első halálos sebet itt ejtették.
A második döbbenetes látvány az volt, amikor meztelenül már csak a színpad állt. Volt ebben valami jelképszerű, ahogyan dacosan, ellentmondani-akaróan állt a robbantások folyamában.”

Országgyűlési küldöttség Bécsben, 1848-ban

(1. rész)

V. Ferdinánd király 1848. augusztus 31-i keltezéssel, leiratot intézett a magyar nádorhoz, István főherceghez, melyhez mellékletként csatolta az osztrák kormány frissen kidolgozott emlékiratát. Ez Magyarország vonatkozásában azt állította, hogy az áprilisi törvények által szentesített kormányzati önállóság ellenmondásban van a Pragmatica Sanctio törvényével. Ezt úgy lehetne kiküszöbölni, ha a magyar kormányt alárendelnék a létrehozásra kerülő „közös legfelsőbb státuskormány”-nak.
A levél nyilvánvalóan időzítve volt, kényes kérdést érintett, s nem véletlen, hogy Jellacic egyik alvezére önkénteseivel szintén e napon szállta meg Fiume kikötővárosát, és a Magyar Tengermelléket Horvátországhoz csatolta.
Bonyolította a helyzetet, hogy a magyar kormány feje, Batthyány Lajos és igazságügy-minisztere Deák Ferenc, akkor már három napja Bécsben tartózkodott, érdemi tárgyalásokra viszont nem nyílott módjuk. A miniszterelnök távollétében, a beérkezett jelentések ismeretében Kossuth Lajos pénzügyminiszter 1848. szeptember 4-én a kormányülésről egyenesen a képviselőházba sietett, hogy számolva a magyar törvényhozók szigorú jogkövető magatartásával, frissen rögtönzött nagyhatású beszédet mondjon. Felszólalására a plenáris ülésen „Kossuth Lajos pénzügyminiszter rendkívüli javaslatai a haza megmentésére” című napirendi pont keretében került sor.
Kossuth betegséggel küszködve - ezt őszintén feltárta - előrebocsátotta, röviden kíván beszélni: „Szerencsétlennek érzem magamat, hogy éppen a jelen percekben, mikor minden embernek kettőztetett erőre van szüksége, engem a betegség annyira elnyomott, hogy alig tudok megállani, alig tudok szólani”, de „a tisztelt képviselőház előadásomnak motívumait a körülményekben” megtalálja.
Emlékeztetett arra, mára bebizonyosodott, hogy a magyar kormány „a haza felett összetornyosult vészeknek ellentállani” csak akkor lett volna képes, ha „midazok constituált (alkotmányos) hatalmak, melyeknek egy Minisztérium csak kifolyását képezi, annak működését őszintén előmozdítják”. Már öt hónapja sürgetik az uralkodó megjelenését „hű magyarjai” között. Ehelyett „egy hadsereggel találkoztunk”, illetve a Délvidéken kitört „pártütés és zendülés a fejedelem nevében mondja magát működni”. Önálló haderő felállítását törvényes úton lehetetlenné teszi, hogy a tisztikar kinevezésének joga nincs a magyar kormány kezében.
„Én, tisztelt ház, erősen meg vagyok győződve, hogy végének kell szakadni ezen állapotnak, vagy pedig a nemzet kénytelen lesz ideiglenesen oly végrehajtó hatalomról gondoskodni… (Igaz! Szónok feláll.), mely végrehajtó hatalom, ne legyen kénytelen a maga eljárásának eszközeit a törvényből, hanem a haza veszélyéből meríteni (Igaz.)” Ezt követően Beöthy Ödön „teljes hatalommal” felruházott kormánybiztosi kinevezésének megerősítését kérte a „nemzet képviselőitől”. Mészáros hadügyminiszter addig maradjon a Délvidéken (Bechtold főparancsnok aug. 31-én lemondott), míg a vezérletet oly személyeknek nem tudja kezeikbe átadni, akik „a harcmezőn kivívott érdemeknél fogva, szintúgy a hadseregnek, mint a nemzetnek bizalmát bírják. Emellett forduljunk manifesztummal Európához - folytatta Kossuth - mert „velünk rút, ocsmány játék játszatik (Már régen!) A művelt világnak morális ereje az igazságos ügyet támogatja” - mondta. Ebben a kiáltványban benne legyen „a magyar nemzet szenvedése, el legyen mondva a magyar nemzet joga, mérséklettsége, hűsége, minőhöz hasonlót a legközelebbi időben Európa példája nem mutat; hogy nyíltan álljon Európa előtt, miszerint annyi ármányok által, mérséklett követeléseink és elidegeníthetetlen jogaink alapján, megdöntöttek bennünket, s bennünk a civilisationak egyik élő bástyája és a szabadság egyik oszlopa rendíttetik meg. Kívánom, hogy a ház appeláljon (hivatkozzon) Istenre és Európának igazságszeretetére és készítsen manifesztumot.”
Kossuth beszéde végén összefoglalta mondanivalójának lényegét: először „esedeztem a háznak” Beöthy Ödön kormánybiztosra nézve; másodszor kértem a házat, hogy manifesztumot bocsásson ki Európához. Ha ezt össze akarják kapcsolni egy kiáltvány kibocsátásával a magyar nemzethez, akkor világosan jelöljék meg a célt, „hová vezettetik a nemzet”. A kiáltványt kormánymegbízottak kiküldése révén élőszóban is közöljék a lakossággal, mozgósítani kell „a hazának összes erejét a haza megmentésére”. Harmadszor, küldöttség menjen Bécsbe. Negyedszer egy bizottmányt küldjenek ki a horvát ügyek rendezésének előkészítésére.
„Méltóztassanak megbocsátani, többet nem szólhatok, mert beteg vagyok” - fejezte be Kossuth Lajos, retorikailag kifogástalan, igen hatásos szónoki beszédét. Éljen! Elfogadjuk! - Mondassék ki a végzés - hangzott mindenfelől az ülésteremben. Kossuth erre meghajolt, majd eltávozott az ülésteremből.
Pázmándy Dénes, a képviselőház elnöke vezetésével 1848. szeptember 5-én, a törvényhozás népes delegációjának tagjai kilenc órára összegyűltek és gőzhajóra szálltak Pesten. Mindenki nem tudott eljönni, így hetvenketten az alsóházból és húszan a felsőházból utaztak. Bécsben hosszas huzavona kezdődött a küldöttség fogadását illetően, ami ugyancsak barátságtalan lépés volt a magyarokkal szemben. Az uralkodó kabinetirodája értesítette végül őket, szeptember 8-án hajlandó a király fogadni a küldöttséget. Pázmándy házelnök beszéde készen volt, azt az udvari szokásnak megfelelően „tudomásul vétel végett” beterjesztette a királyi kabinetirodának. A küldöttség már éppen indulóban volt, mikor betoppant a király adlatusa (szárnysegédje) Lobkovitz herceg, s tudomására hozta Pázmándynak, a kihallgatást elhalasztották, mert a királyi felséghez intézett beszédben sértő kifejezések vannak a koronára nézve. Lobkovitz mindjárt meg is mutatta a vörös színű tintába mártott tollal aláhúzott kifogásolt mondatokat. Ezek a nemzet sérelmeire és a kamarilla fondorlataira való célzások voltak. Az egész mesterkedés mögött az álnok Ferenc Károly főherceg állt, elsősorban az általa tett észrevételek alkották a kifogásokat. A beszéd egyik része, eredetileg így hangzott: „Ferdinánd volt Felséged uralkodóházából az első, kinek Magyarország és Lipót, kinek Erdély önkéntesen, szabad akaratából tette fejére királyi Szent Koronáját, és ez által bizonyos feltételek alatt átadta az alkotmányos ország feletti uralmat. De ezen feltételek, Felséged elődei által, több mint három századon keresztül nem teljesíttettek.” (A dőlt betűs kiemelés a kifogásolt rész - a szerző megj.) Ugyancsak kihúzásra kellett kerülnie a „Felséged legközelebbi köréből kiinduló reakcionális törekvés” kifejezésnek. A következő pontot teljes egészében törölni kellett a beszédből: „… széttépve Magyarország kormányzatát az ausztriai kormánynak kezébe venni és ez által Magyarországot, mint egy fegyverrel meghódított gyarmatot az osztrák birodalomba beolvasztani. A reakciónak ezen törekvései vészbe döntik a mindig hűnek maradt nemzetet; de okvetlen vészbe fogják dönteni Felséged trónját is.”
Pázmándy házelnök kelletlenül bár, de szelídített a szövegen, amivel a szárnysegéd visszasietett a kabinetirodába. Lassanként beesteledett, de nem érkezett meg a válaszüzenet. Többen ingerülten már csomagolni kezdtek, Patay István képviselő a monori választókerületből (Csiky Sándor egri országgyűlési képviselő barátja) egyenesen azt indítványozta: „Ne szégyenkezzünk itt tovább, menjünk haza”. De akkor „a felelősséget a következményekért viseljék azok, akik a nemzet és a király közé álltak” - kiáltotta a hirtelenharagú, bariton hangú Kálóczy Lajos a téti kerületből.
Ekkor lépett be a terembe Batthyány Lajos miniszterelnök, aki lecsendesítette a heveskedőket; várják meg a holnapot, amikor ismét megkísérli az audiencia kieszközlését. Szeptember 9-én, Batthyány gróf már reggel Schönbrunnba hajtatott, de össze-vissza küldözgették. Már dél felé járt az idő, üzenet a várakozókhoz nem érkezett, amikor a feszült hangulatban így szólt Pázmándy Dénes: „Ne várjuk a hívást, hanem gyerünk Schrönbrunnba. De menjünk valamennyien. Hadd lássuk, merik-e becsukni a magyar nemzet előtt a magyar király ajtaját!” És felkerekedtek, száztíz bérkocsi robogott végig Bécs utcáin, ki Schönbrunnba, a királyi palota tágas udvarába. Gracza György történetíró oly képletesen írja le e jelenetet: „Hiányzott most a színes, tündöklő díszmagyar. Egyszerűen, feketébe voltak öltözve, mintha valami gyászszertartásra mennének. De mentek, elszánva, készen a legvégsőre. Arcaikon a dac sötét pírja ült, szemeikben a harag villámai cikáztak”. Az egyik szárnysegéd kijött, s kis türelmet kért, a kastély márvány lépcsőin felmasírozott, egyenesen a királyi fogadóterem előtt megállott magyaroktól. A családi legenda szerint az elszántan várakozók között az első sorban, egymás mellett állt Sebestény László galántai róm. kat. plébános-képviselő unokabátyjával, Sebestény Ignác újbányai képviselővel. László magas termetű volt, fekete reverendájában kiemelkedett a sorban állók közül, s a várakoztatást elunva így szólt Ignáchoz fordulva: „Ha ezt nővéreim, Antónia és Nepomukéna látná, már sarkon fordultak volna kislányoddal, Szidóniával.” S amikor kb. fél óra múlva feltárultak a nagy fogadóterem szárnyas ajtói, a magyar delegáció hallgatagon bement. A király trónszerű emelvényen állt, jobbján kevély tartással Ferenc Károly főherceggel.
Néhány percnyi kínos csend után, Pázmándy Dénes, fejét büszkén hátraszegezve, érces hangon elmondta beszédét. Bevezetésképpen hangsúlyozta, „az Erdéllyel egybeolvadt Magyarhon nevében” jöttek támogatásért. Hazánk „nem fegyverrel hódított tartomány, hanem egy oly szabad ország”, melynek alkotmányos szabadságát, függetlenségét a király, koronázási esküvel pecsételte meg. Rátért a horvát betörésre, Fiume megszállására, a szerbek pártütéseire, akik a délvidéki békés falvakat porrá égetik, s a lakosságot meggyalázzák. Ezért nyomatékkal kérte az uralkodót, hogy „a törvényhozást nagy munkájában, királyi méltóságának súlyával támogassa”. A haza megmentése és a trón „épségben tartása” érdekazonosságon alapul, jöjjön „haladék nélkül” Magyarországra. Az uralkodó „gyermeteg” válasza leírva feküdt egy papírlapon, ezt olvasta fel: megromlott egészségi állapotára tekintettel visszautasította a személyes megjelenést. A felirat egyéb pontjairól a magyar kormány útján fogja véleményét közölni - hangzott a hideg fejjel kigondolt, kitérő válasz.
Nem csoda, hogy a magyar törvényhozók némán, letörten távoztak a kihallgatásról - ez valóban nem meghallgatás volt -, s egyenesen a hajóállomásra siettek. „Siettek, mintha lábaikat égette volna ez a föld, ahonnan háromszáz esztendő óta annyi bánat, oly sok keserv zúdult a magyar nemzetre” - írja oly mélységes igazsággal Gracza György. S amint a nehézkesen induló gőzhajó lassú dohogással a Duna nyílt vizére ért, egyszer csak az árbocon egy nagy vörös zászló tűnt fel, „a forradalom és vér jelvénye”. A küldöttséggel utazó néhány ifjú jurátus hozta magával, s tűzték ki. Kisvártatva a patvarista fiatalok ajkán kesergés dal tört ki, erős hangon rázendítettek a vezérlő nagyfejedelem, Rákóczi Ferenc siralmára:
Jaj, régi szép magyar nép,
Az ellenség téged miképp
Szaggat és tép!
Mire jutott állapotod,
Romlandó cserép?
Mint egy ékes eleven kép,
Voltál olyan szép,
Magyar nép!
De a német körme között,
Fonnyadsz, mint a lép.
Szegény magyar nép!
Szegény magyar nép!
A szívtépő kurucdal akkordjait messze elragadta az alkonyati szellő, s a hajókerekek egyhangú zuhogása között úgy tetszhetett, mintha a Kelet felől fújó szél süvöltése összecsengne szívük legmélyén rejlő titkaikkal, „Szegény magyar nép, szegény magyar haza!”

A Vyx-jegyzék
1919. március 20. csütörtök

Noha a tanácsköztársaság létrejöttének dátuma 1919. március 21. péntek, a döntő fontosságú közvetlen előzményekre huszadikán került sor.

Újságok e napon nem jelentek meg a betűszedők egyeztetett sztrájkja miatt. A kormány biztonsági ügyekért felelős tagjai és a fővárosi karhatalom vezetői azzal foglalkoztak, miként vegyék elejét annak a 23-ra tervezett kommunista fegyveres zendülésnek, amelynek szervezését a külső kőbányai gyűjtőfogházból irányította Kun Béla és szorosabb környezete. A koalíciós kormány, élén Berinkey Dénes miniszterelnökkel, készült a délután 17 órára kitűzött minisztertanácsi ülésre, hogy megtárgyalja a tervezett tárgysorozatot.

Délelőtt tizenegy órakor váratlanul megjelent Vyx francia alezredes a budavári királyi palotában, Károlyi Mihály ideiglenes köztársasági elnök hivatalában. Elkísérték őt az Entente (antant) néven ismert katonai szövetség Budapestre akkreditált angol, olasz, amerikai képviselői. Vyx volt a szövetséges katonai misszió vezetője. Azért kereste fel Károlyi Mihályt, hogy átnyújtsa neki azt a jegyzéket, amelyet előző nap küldött Belgrádból de Lobit tábornok, a Magyarország ellen vezényelt francia csapatok ideiglenes parancsnoka.

A Vyx-jegyzék betű szerinti hiteles szövege:

„Magyarországi hadsereg de Lobit tábornok,
a magyarországi hadsereg ideiglenes parancsnoka, Belgrád, 1919. március 19.

Károlyi gróf őkegyelmességének
a magyar köztársaság ideiglenes elnöke, Budapest

Kegyelmes Uram!
A békekonferencián, az 1919. február 26-iki ülésen elhatározták, hogy azon célból, hogy a munkálatok folytatását akadályozó minden összetűzést elkerüljenek, tanácsos a magyarok és a románok között egy semleges zónát létesíteni, amelyben sem magyar, sem román katona nem lehet, amelynek azonban a fontosabb pontjait a szövetséges csapatok fogják megszállani. A főparancsnok engem delegált, hogy mindazon kérdéseket, melyek a konferencia ezen elhatározására vonatkoznak, Kegyelmességeddel egyetértőleg szabályozzam.

Budapesti képviselőm, Vyx alezredes a következőkkel van megbízva:
1. A fent említett elhatározást Önnek bemutatni és Önnel közölni, hogy milyen feltételek mellett szándékozom azt keresztülvinni.
2. Kegyelmességeddel egyetértésben, ezen elhatározás alkalmazásának részleteit szabályozni.
3. Ezen részletek közül nekem azokat előterjeszteni, amelyeknél közbenjárásom szükséges lenne. (7)
A/ A semleges zóna határai:
A semleges zónának, amelyet a szövetséges csapatok szállnak meg, következők lesznek a határai:
Keleti határ: Aradtól Nagyszalontáig vezető műút, a Nagyszalonta, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti vasútvonal, mindezen helységek a magyar és román katonai megszállás alól ki lévén zárna, ezen fent említett közlekedési vonalakat azonban a román csapatok és a szövetségesek ellenőrzése alatt álló lakosság - amennyiben ezt a gazdasági szükségletek kívánják használhatják.
Északi határ: A Szamos és Tisza folyó, Vásárosnaménytól öt kilométerre eső pontig.
Nyugati határ: A Tiszát öt kilométerre Vásárosnaménytól északnyugatra elhagyja, aztán Debrecentől öt kilométerre nyugatra, Dévaványától három kilométerre nyugatra, Gyomától nyugatra, Orosházától, Hódmezővásárhelytől és Szegedtől öt kilométerre nyugatra húzódik.
Déli határ: Maros folyó, Arad és Szeged városok, amelyek minden magyar és román csapat kizárásával a szövetséges csapatok által lesznek megszállna. A határok részletes vázlata későbben fog megállapíttatni.
B/ A zóna kiürítésének és megszállásának feltételei:
A magyar csapatoknak a semleges zóna nyugati határa mögé való visszavonulása, inkluzíve március 23-án kezdődik és egy maximális tíznapi időközben kell, hogy befejeztessék.
Ezen idő alatt Condrecourt tábornok, akit a semleges zóna keleti parancsnokságával bíztam meg, ezt a szövetséges csapatok által el fogja foglaltatni és ellenőrizni fogja a magyar csapatok kiürítési mozdulatait.
A román csapatokat felhatalmazza a békekongresszus, hogy vonalaikat a semleges zóna keleti határáig előretolják, jelenlegi elhelyezésükben megmaradnak azonban mindaddig, míg a magyar csapatok ezen zóna nyugati határán túl nem jutottak.
C/ Anyag
I. Hadianyag: Azon hadianyagot, amely a románok által megszállandó zónában van, francia tisztek és katonák fogják leltározni és megőrizni, ezt az anyagot, minthogy nem tekintik hadifoglalásnak, a magyarok el fogják vihetni.
Az anyag, amely a semleges zónában van, a magyar kormány rendelkezésére bocsáttatik, amelynek szabadságában van ezt nagy a mostani helyén hagyni, vagy elvinni.
II. A magyar állam tulajdonát képező vasúti és gazdasági anyag: Ennek az anyagnak szintén a helyén fog kelleni maradni addig, amíg fölötte határozat nem hozatik. Leltározna lesz és egy magyar-román komisszió a Condrecourt tábornok elnöksége alatt nekem a használatba vételének kérdésében ajánlatokat fog tenni. (
D/ Közigazgatás
A polgári közigazgatás a semleges zónában a szövetséges parancsnokság ellenőrzése alatt a magyar kormány kezében fog maradni: a magyar csendőrség és rendőrségi karhatalom a fent említett parancsnokság vezetése alatt a rend és nyugalom fenntartását fogja biztosítani.

Van szerencsém Kegyelmességedet kérni, hogy szíveskedjék március 21-én tizennyolc órakor Yyx alezredessel azt a dátumot közölni, amikor a magyar csapatok a semleges zóna túloldalán megjelölt határt elérték, mint előbb a B szakaszban említett, hogy a mozdulatok március 23-án kezdődnek és hogy maximális 10 napi időközben kell, hogy végrehajtassanak.
Az anyagok miatti kérdéseket semmi esetre sem szabad azon célból ürügyül venni, hogy ezen határidő meghosszabbíttassék, minthogy minden rendelkezés megtétetett, hogy ezt a kérdést kiürítés után is meg lehessen tárgyalni.
De Lobit s. k."

Vyx alezredes szóbeli kiegészítésként tudomására hozta Károlyi Mihálynak, hogy a jegyzékben rögzített új demarkációs vonalak Magyarország jövőbeni végleges politikai határainak tekintendők.