TÉMA: Kultúra

Munkácsy Mihály 1844-1900 Magyar realista festő





Szinyei Merse Pál 1845-1920 Magyar impresszionista festő

NYIKOLÁJ ALAKSZEJEVICS NYEKRASZOV
NEHÉZ IDŐBEN DRÁGA TÁRSAM

Nehéz időben drága társam,
meglátogattam sirhelyed,
s hogy arcodat most újra látom,
minden vonásod fényesebb.
Megtörten egykor annyi kinban,
elhagytam végképp magamat,
gyötört, meghajszolt napjaimban
komor voltam és hallgatag.
A nevetésed hangja sértett,
nem könnyitette lelkemet,
csak ingerelte vig beszéded
túlérzékeny kedélyemet.
Azt hittem, hogy ledér szivedben
részvétre nem találhatok,
s még inkább megnövelte bennem
e hit a tartós bánatot.
Ó tünt idő! Az ifjúságnak
hibája, hogy nem érti meg,
hogy könnyek nélkül is van bánat
s lehet vidám, ki nem nevet.
Te meghaltál...És jöttek mások,
ismertem nőket s könnyeket,
s gyakorta véltem kacagásod
hallani, s felidéztelek.
És most elöttem egyre szebbek,
hogy rájuk visszagondolok,
nyugodt erővel teljesebbek
azok a bánatos napok.
Miért nem becsültem? Szemrehányón
és bánattal kérdezgetem,
s mindent feledve újra látom,
hogy jössz felém elevenen.
Nevetve mondod: "Légy vidámabb!"
Szemed ragyog, lobog hajad,
s vig hangodnak visszhangja támad,
mely könnyeknél fájdalmasabb.


(Lator László)

SZTÁRPARÁDÉ
- Figyelem, figyelem! Ma este, sötétedés után két perccel rendkívüli cirkuszelőadás. Bűvészmutatványok
már az előcsarnokban: fejéről eltűnik a kalapja, bal karjáról az esernyője, jobb
karjáról a felesége. A porondon fognak ugrándozni a cirkusz kutyái, a nézőtéren a kutyák
bolhái. Fellép Maestro Leoni oroszlánetető. Először csak fejét dugja a fenevad szájába, utána
bedugja a fülét is, hogy ne hallja a csámcsogást. Maestro Fachetti tüzet nyel, Maestro Saitati
kardot nyel.
- Hajmeresztő egyensúlygyakorlatok a kupola alatt! A kötéltáncos halálmegvető nyugalommal
végiglibeg egy hálón, miközben feje fölött életveszélyes magasságban cidrizik a kötél. Közönséges
porcelán tányér szélén egyensúlyoznak a Spagetti testvérek, és villahegyen Maestro
Macaroni...
- És végül szenzációs erőgyakorlatok! Maestro Musculanti izomkolosszus bal kezével felemeli
egyik társát, jobb kezével felemeli másik társát, két ujjával felemeli a sérvkötőjét...

A BOLONDOS LEGÉNY

Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, kidőlt kemenczének bedőlt oldalában egy nagy cserefa. Annak a cserefának a tetejében hetvenhét varju, az aljába pedig hetvenhét poczegér. A ki az én beszédem meg nem hallgassa, az a hetvenhét poczegér rágja ki a máját, a ki pedig meghallgassa, az a hetvenhét varju vájja ki a szemét.

Volt egyszer egy szegény ember. Holta után három fiára egy bikát hagyott. A fiak úgy egyeztek meg, hogy épitsenek hárman-hárman egy-egy pajtát, s a melyikbe belefut a bika, legyen azé. No! épitnek is; a két nagyobb olyan czifrát, hogy még a pap is ellakhatott volna benne, a harmadik, – egy kicsit bolondos is volt, – hitvány nyirfa-seprüből font egyet. Eleresztik a bikát s az egyenesen a vessző-pajtába futott.

A két nagyobb legény eleget boszankodott, de ők akarták igy, oda kellett engedni a bikát a bolondnak. Ez egyszeribe kötelet vet a fejire s annál fogva -374- vezette a vásárra. A mint megy az országuton, nagy szél kerekedik, s egy nagy horgas füzfa elkezd nyikorogni, mint a csiki szekér. Hm! – gondolja magában a bolondos legény, – e bizonyosan meg akarja venni a bikát. Oda kiált a fűzfának. – Mit adsz érte hé? A fűzfa csak nyikorgott, nyikorgott. Ehe! gondolja a legény, ennek látom úgy kell, ha mind a két szarvát kiütöm. Kapja magát, s a bikának mind a két szarvát leüti egy szempillantásra. Hanem a fűzfa csak nyikorgott. Hát nincs most pénzed? Nem baj, csak szerencse! majd eljövök a jövő héten. Azzal megköti a fűzfához a bikát, ő meg elindul hazafelé.

Kérdik otthon a bátyjai:

– Hát bolond, eladád-e a bikát?

– Meghiszem, felelt a bolondos legény.

– Kinek adtad el te bolond? Most tudom, hogy istenesen megcsaltak, – kötekedik a legnagyobb testvér.

– De hiszen! jó helyen van az hékám! Eladtam egy horgas fűzfának negyven forintért.

– Hát a pénz hol van?

– Megadja majd a jövő héten, ha arra járok.

Kaczagni kezd a két legény. No te világ bolondja! Azt ugyan jól eladád; majd megkapod az árát bornyunyuzó nagypénteken.

A bolondos legény nem is hederitett a bátyjaira. Elmegy más héten a fűzfához, s kéri a pénzt, de az még azt sem mondta, hogy: Mihálybá’!

– Úgy-e! – mondja a legény, – hát ez a becsület!? Kapja a fejszét, üt egy istenest a fűzfára s az gyükerestől kidől a földből. Nézi a helyét, hát egy éktelen nagy üst pénz van alatta! Azt mondja a füzfának a legény:

– No hallod-é, ebből már elviszem a tartozásomat, a többit pedig elviszem az interesbe. Úgy a mint volt, kiemelte az üstöt, belehuzta a fejsze nyelébe, fellóditotta a hátára s hazáig meg sem állott. Megérkezik, meglássa a más két legény a tenger pénzt, össze sugnak-bugnak, hogy az a pénz jobb volna nekik, mint annak a bolondnak.

– Öljük meg az éjjel, – suttintja az egyik.

– Aztán vessük a vizbe, – suttintja a másik.

Hanem a bolondos legénynek jó füle volt, s meghallotta, hogy miben járnak a bátyjai. Elszökött hazulról éjjel, s reggel egyenesen a királyhoz ment panaszra. Ennek a királynak olyan leánya volt, hogy soha emberi lélek el nem tudta kaczagtatni, úgy búnak ereszkedett. Mikor a bolondos legény elmondotta panaszát, olyan hegyesen elkaczagta magát, hogy az egész ház tájéka zengett belé.

Azt mondja a király erre: – No te legény! én megfogadtam, hogy a ki a lányomat meg tudja kaczagtatni, annak adom; én nem is másitom meg a szavamat. Neked adom a leányom s fele királyságomat, a testvéreidet pedig felakasztatom.

– Fölséges királyom! Ne akasztasd fel szegényeket, majd jók lesznek az udvarban béreseknek.

– Jól van, mond a király, – teljék a kedved.

Csaptak osztán olyan vendégséget, de olyant, hogy hét nap s hét éjen még a ló is bort ivott. Azután a szerelmetes pár felült egy tojáshéjba, letutajozott a Küküllőn, ha kiszállnak, legyenek a kendtek vendégei.

(Benedek Elek és Sebesi Jób gyüjtése.)

Rónay György
Advent első vasárnapja
Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!

KORMOS FRANCISKA
A sírás után


Amikor megszülettem sírtam, de puha karral átöleltek, elringattak és felderült a nap.
Amikor leestem a porba sírtam, de óvatos kezek felemeltek, megsimogattak és felderült a nap.
Amikor indulattal megszidtak sírtam, de utána csendes hangok vigaszára találtam és felderült a nap.
Amikor csalódtam a biztos ígéretben sírtam, de fordult a világ, új szerepre hívott, és felderült a nap.
Amikor beteg voltam s fájdalmak kínoztak sírtam, de megéreztem a gyógyulás finom enyhítését és felderült a nap.
Amikor féltem éjjel a magányban sírtam, de jöttek dallamos hajnalok és felderült a nap.
Amikor bizalmas barátom elfordította arcát sírtam, de utamba tértek új barátok és felderült a nap.
Ha egyszer majd meglátok minden sárfoltot az életemben, sírni fogok, de tudom, valaki letörli könnyeimet és akkor tiszta ruhában felderül a nap.