TÉMA: Kultúra

Tompa László:
Magányos fenyő

"Hogy görnyed, mint aki bűnt lakol,
az őszcibálta bús bokor!
Az ágakról levert levelek
a szélben föl-, s le kerengenek.
Haraszt röpül, vén fűz nyikorog.
Minden csupa gyász, por, pernye, romok.
A végét várja minden e zord vidéken -
csak én nem!
Én, amíg minden omlik, összedűl,
gyökereimmel e kopár fokon
- bús székely fenyő – megkapaszkodom,
s állok daccal, társ nélkül, egyedül.
S míg havat dob rám, hóköpenyt,
egy szeles nap, vagy egy vad éj,
így biztatom magam: ne félj,
te tovább tartasz, mint a tél!
A gúnyos holdnak, mely nekem
halált, s hasonlót emleget,
Így szólok: “Uram, láttam én
már karón varjat eleget!
Görnyedtem én még máskor is,
némultan, hó és jég alatt,
de törzsem, ágam akkor is,
a hó alatt is zöld maradt.
Kibírtam én már sok telet,
míg jöttek a jégtörő szelek,
s gallyaimon, mint húrokon,
új fuvalmak zenéltek!
Így múlnak, újulnak évek…
Én az időkkel bátran szembenézek!”
1929

Várnai Zseni: Szeretni
Szeretni ezt az életet,
az egyetlent a végest,
Szeretni még ha bánt is,
ha mostohánk is néhanap,
de kék az ég, és süt a nap,
van benne boldogság is.

E szép és szörnyű kor során
csodákat tesz a tudomány
a titkok titka tárul,
a tudás fája lombosul,
de atom felhő tornyosul:
mérges gyümölcs a fárul.

Nem ölni, vért nem ontani,
a tüzeket eloltani,
s nem gyújtani,hogy égjen
ország és város,hol a nép
gyönge megvédi életét
s hogy békességben éljen.

Még harcok dúlnak lángban ég
a megbolygatott messzeség,
madár se leli fészkét
futnak az erdő vadjai,
csak borzalomról..hallani:
Világ teremts már békét!

Fogyó hold már az életem,
de dolgom még töméntelen,
még tenni, adni vágyom...
Csak lenne még erőm elég,
zengni a béke énekét...
e felbolydult világon!

Csak élni, élni emberek!
Időnk oly gyorsan el pereg,
egy perc csupán az élet...
de ez a perc lehet csodás
teremtő munka, alkotás
amely megőriz téged!

Kati néni

Kati néni tipikus falusi asszony volt. Színes kendővel a fején, köténnyel a ruháján, karjában az elmaradhatatlan kosárral gyakran találkoztunk Vele, amikor bóklásztunk a siklósi erdőben.
Gyermekfejjel is különösen tiszteltük. Nagyon okos asszony volt - úgy a maga nemében. Sok mindenhez értett és előszeretettel tanítgatta a környék gyerekeit a természetből tanult dolgokra. Tavasszal akác, meg bodza virágot szedett, nyáron gombát, meg szedert és megtanította velünk, hogyan kell az akác virágjából különlegesen finom bort készíteni, ami majdnem olyan finom, mint a híres Tokaji aszú.
A barátomat és engem különösen kedvelt, mert mi érdeklődő gyermekek voltunk, érezte rajtunk, hogy nagyon tiszteljük. Ez valóban így is volt.
Tizenhat (!!!) gyermeke született úgy sorban, mint a libák sorakoztak egymás után, mégis jutott ideje a környék összes gyerekére. Hihetetlen türelme volt!
Hanem azért Kati néninek volt egy nagy hibája! Borzasztóan féltékeny volt a férjére és ezt nem is szégyellte nekünk, gyermekeknek sem elmondani.
Gyakran hallottuk, hogy ha őt a férje valaha is megcsalná, bizony elégtételt venne a sérelmén, de nem is a hites urát bántaná, hanem azt az asszonyt, aki elcsavarta annak a fejét!
- Mert tanuljátok meg gyermekeim, sohasem a férfi a hibás, hanem a nő! - mondta kacarászva nekünk.
Teltek az évek, szép lassan felnőttünk, vége lett a gyermekéveknek, és bizony sokáig nem találkoztunk Kati nénivel. Egyik nap nyílt az irodám ajtaja és irulva-pirulva, ám leszegett fejjel Kati néni lépett be rajta.
Megörültem neki, pillanatok alatt végig futottak bennem a gyermekévek.
- Mi járatban erre Kati néni!?
- Édes fiam, nagy bajban vagyok. Csak te tudsz segíteni! Nagy ember lett belőled, te már csak tudod a törvényeket, hiszen jogtudós vagy!
Gyorsan hellyel kínáltam az akkor már ugyancsak a hatvanas éveit taposó idős asszonyt, aki zavartan kezdett bele mondókájába.
- Drága fiam! Zaklat a rendőrség. Naponta be kell járnom a kapitányságra, mert folyton kihallgatnak, újra meg újra. Pedig már annyiszor elmondtam és le is írták, de mindig más és más rendőröket küldenek értem, és amikor bevisznek a rendőrségre mindig elmondatják velem, hogy mi is történt, egészen részletesen. Legutóbb azt mondták, hogy ebből bíróság lesz, nem úszom meg, és ott is el kell majd mesélnem pontosan mi is történt.
- Jól van Kati néni, akkor hadd halljam én is, és ha tudok, segítek.
- Hát fiam az úgy volt, hogy megtudtam, hogy megcsalt a férjem.
- Az András bácsi? És ez mikor történt?
- Hát úgy három-négy hónappal ezelőtt.
- De hiszen az András bácsi már hetven éves is meg van!
- Meg, a fene a képét! Már az őszön lesz hetvenhárom.
- Nem gondolja komolyan Kati néni, hogy ilyen idős korban nők után szaladgál a férje!
- De bizony fiam, be is vallotta a vén kujon! Ráadásul egy negyven éves asszony vetett rá szemet az én hites uramra! De meg is adtam neki a magamét!
- Kinek? András bácsinak?
- Dehogy fiam! A nőnek!
- Ahá, szóval erről van szó! Kati néni megverte a nőt, aztán az feljelentést tett a rendőrségen.
- Valahogy úgy! - sütötte le szégyenkezve szemét a kis öregasszony.
- Jól van. Bemegyek a Rendőrségre és meglátom, mit lehet tenni. Megnézem az iratokat.
Elkészítettük a meghatalmazást, aztán másnap bementem a rendőrségre. Amikor elmondtam az illetékes ,,bakternak", mi járatban vagyok, éktelen röhögésbe kezdett. Nem értettem a dolgot és keményen rendre utasítva kértem, hogy belenézhessek a meghallgatási jegyzőkönyvekbe, ám arról tájékoztatott, hogy az már át lett adva a bíróságnak, de a röhögést csak nem hagyta abba.
A bíróságon közölték velem, hogy épp időben vállaltam az ügyet, mert a tárgyalás már másnap lesz. Igaz, Kati néni erről bölcsen hallgatott, de gondoltam: megcibálta a nőt. Talán egy két pofont is lekevert, nem lesz nagy ügy. A kihallgatási jegyzőkönyvek átnézésére egyéb tárgyalásaim miatt nem volt időm, de - sebaj, gondoltam - úgyis el kell mondaniuk pontosan mi történt. Pár szó jegyzetelés és megvédem Kati nénit.
Meg volt az adategyeztetés, megjelent a sértett is, - szemrevaló, festett szőke hajú negyvenes nő, meg a szegény vádlott, Kati néni is.
Furcsának tartottam, hogy a bíró és az ügyész időnként cinkosan egymásra néznek. Látszott rajtuk, hogy nevetésüket alig bírják visszatartani. A bíró tájékoztatta a jelenlévőket, hogy Kati néni ellen a vád előre megfontolt szándékkal elkövetett súlyos testi sértés. Nem értettem a helyzetet és
türelmetlenül vártam, hogy Kati néni meséljen. El is kezdett. Biztonságba érezte magát, hiszen ott voltam mellette, így elpárolgott a zavartsága, és előtérbe került a sértett női büszkeség.
A bíró felszólította, hogy részletesen mesélje el a történteket. És Kati néni elkezdte.
- Amikor rájöttem, hogy megcsal az uram, elhatároztam, hogy elégtételt veszek. Meglestem, mikor megy haza ez a céda, és a sarki bozótnál elkaptam. Nagyon meglepődött, mert nem számított rám, így könnyű volt a földre tepernem. Kell neked az én férjem?! - mondtam neki, majd letéptem a bugyiját és a zsebembe előre elkészített méreg erős csípős paprikával az egész ,,sunáját" meg ,,valagát" bekentem! Na volt nagy üvöltés! Kicsődült az egész falu, de ez a cemende az üvöltést csak nem hagyta abba. Kihívták a mentőket is, az meg elvitte a kórházba. Állítólag napokig égette a paprika, tán még most is széttett lábakkal jár.
De akkor is megérte és nem is bánom, mert mér veti a szemét más férjére! Én kérem negyvenöt évet éltem az urammal, mégse csaltam meg!
Miközben Kati néni mesélt, úgy belelendült sérelmének ecsetelésébe, hogy észre sem vette, hogy a bíró is, az ügyész is., de még jómagam is, fuldoklunk a nevetéstől.
Hát . . . Kati néni így vett elégtételt a súlyos testi sértését némiképp sikerült enyhíttetni, de az esetet hosszú évekig emlegette az egész bíróság, no meg persze a rendőrség, akik készakarva naponta hallgatták ki, csak hogy újra és újra végig hallgathassák egészen részletesen a történteket.

Kun Magdolna - Egy kis nosztalgia ...

Még emlékszem
arra az első suta csókra,
mely félig nyitott ajkaidon
hagyott rúzsjelet,
s arra az először elhangzott
csetlő botló szóra,
mit két kamaszodó szív
bóknak nevezett.

Mikor szemem villanása
rád szórta a fényét
s te félszeg mozdulattal
átölelted vállam,
lassan éledezni kezdtek
azok az apró bizsergések,
mik huncut vágyat rejtettek
a gyengéd kézfogásban.
Százszor visszasírom
a régi emlékeket,
azt a tűnő ifjúságot,
mi olyan messze jár,
s azt a nyár hevében megérett
tengernyi kalászt,
melyben léleknyomot hagyott
a forró napsugár.

Bohókás álmaimból
nem maradt már semmi,
csak néhány elgyűrődött
szerelmes levél,
de a benne lévő csengő szavak
ugyanolyan szépek,
és ugyanolyan meghatóak,
mint annak idején.


Lassan búcsút veszek
ettől az ábrándos világtól,
ahol minden valós pillanat
egy új életet rejtett,
de bárhová is indulok
és bárhová is érek,
a kamaszkori napjaimból
semmit nem felejtek.

30 éve húnyt el Mihail Alekszandrovics Solohov, Nobel-díjas orosz regényíró, elbeszélő.


Medréből kicsapva sok-sok ágra szakad az élet. Nehéz előre megállapítani, melyikben fogja sebesen hömpölyögtetni álnok, hitszegő árját. Ahol most elkeskenyedik, mint a folyó a homoksellőn, méghozzá annyira, hogy csúnya kavicsos fenekét is látni lehet - holnap megáradva zúdul tova bő vize.

Mihail Solohov