|
|
-
József
-
|
Banános mascaponetorta
Hozzávalók:
15 dkg apróra zúzott vajaskeksz
10 dkg vaj
50 dkg mascarpone
3 db érett banán
20 dkg cukor
45 dkg tejföl
3 tojás
1 csomag vaníliacukor
1 evőkanál kukoricakeményítő
3 evőkanál cirtomlé
Elkészítés:
A durvára zúzott kekszet a megolvasztott vajjal keverjük össze, és egy sütőpapírral bélelt 23 cm átmérőjű tortaforma aljában egyenletesen oszlassuk el, nyomkodjuk le.
180 fokra előmelegített sütőben 10 percig süssük.
A krémsajtot keverjük habosra, majd adjuk hozzá a pépesre tört banánt, a tejfölt, cukrot, és keverjük simára.
Üssük bele egyenként a tojásokat, úgy, hogy mindegyik után jól elkeverjük.
Tegyük bele a keményítőt, a citromlevet, a vaníliacukrot is, és alaposan keverjük össze.
Az elkészített banános masszát öntsük a tortaformában lévő tésztára, majd 180 fokos sütőben süssük 1 órán át.
Ezt követően kapcsoljuk ki a sütőt, és egy újabb órát hagyjuk bent a tortát.
Tálaláskor tejszínhabbal, cukor gyöngyökkel, csokoládéval díszíthetjük
|
|
-
József
-
|
Gazpacho (hideg paradicsomleves)
Hozzávalók:
6 db paradicsom
1/4 kígyóuborka
1/2 lecsópaprika
4 gerezd fokhagyma (én az átlagosnál többet teszek bele, mert szeretem)
1 kisebb fej hagyma
1 szikkadt kenyérvég, bagett, kruton
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 evőkanál vörösborecet
csipet só
frissen őrölt bors
oregánó
bazsalikom
petrezselyemzöld
Elkészítés:
A kenyeret kevés vízbe áztatom, majd kicsavarom.
A paradicsomok kocsányát kivágom, kereszt alakban bevágom, majd 1 percre forró vízbe mártom, és kivéve hideg vízbe teszem.
Ezek után a héja lehúzható róla.
A hagymát apróra darabolom, a fokhagymát kés lapjával szétnyomom, a paprikát és az uborkát apró kockákra vágom, majd mindet műanyag keverőedénybe teszem.
A zöldfűszereket, a sót, a frissen őrölt borsot, az olívaolajat és a vörösborecetet is hozzáadva kézi mixerrel összedolgozom annyira, hogy szétzúzzam, de mégis maradjanak benne darabos alkotórészek itt-ott.
Ez természetesen saját ízlésedre van bízva.
|
|
-
József
-
|
Barackos-túrós kifli
Hozzávalók:
A tésztához:
50 dkg liszt
2,5 dl tej
2 evőkanál méz
3 dkg élesztő
12,5 dkg margarin
2 tojás sárgája
1 teáskanál só
A töltelékhez:
25 dkg túró
30dkg barack befőtt
1 csomag vaníliacukor
3 dkg porcukor
A tetejére:
1 tojás a kiflik megkenéséhez
megszórhatjuk durvára vágott dióval
Elkészítés:
Kevés langyos tejben a mézet, az élesztőt, és egy evőkanál lisztet csomómentesre keverünk, majd 5-10 perc alatt hagyjuk felfutni.
A lisztet átszitáljuk, elkeverjük a sóval, elmorzsoljuk benne a szobahőmérsékletű margarint, majd hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt és a tojás sárgáját, majd jól összegyúrjuk. (Ha nem áll össze a maradék tejből adjunk hozzá!)
A tésztát langyos helyen, letakarva a duplájára kelesztjük.
A túrót elkeverjük a porcukorral és a vaníliacukorral, majd hozzáadjuk a kockákra vágott őszibarackot. (Reszelhetünk bele, citrom, vagy narancshéjat is.)
A tésztát 4 cipóra osztjuk, majd lisztezett deszkán 3-4 mm vastagságú köröket nyújtunk. 8 cikkre vágjuk, és a cikkek szélesebb részére tesszük a tölteléket, majd feltekerjük őket, és kifli alakúra hajtjuk.
A kifliket megkenjük tojással, majd előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
|
|
-
József
-
|
Házi csokipuding eperrel és kakaóbab grillázzsal
Hozzávalók:
2 kehelyhez/üveghez:
15 dkg étcsokoládé (tejcsokoládé is megfelel, ami éppen otthon akad)
1 evőkanál kakaó
1 db tojássárgája
5 dkg kristálycukor
csipet só
5 dl tej
1 evőkanál étkezési keményítő
A tálaláshoz:
8 szem eper
2 dkg kakaóbab
2 evőkanál kristálycukor
Elkészítés:
A csokoládét megolvasztjuk vízgőz fölött.
Egy nagyobb edénybe vizet öntünk és fölé egy kisebbet helyezünk, de nem érhet a vízbe a kisebb edény alja.
Alacsony lángos, nem lobogó víz fölött folyamatosan kevergetve az összetört csokoládét megolvasztjuk, majd levesszük a tűzről a folyós csokoládét.
Gyorsan belekeverjük a cukrot, sót, kakaót, étkezési keményítőt és végül a tojássárgáját. Sima alapot keverünk a fentiekből.
A tejjel felöntjük és csomómentesre keverjük.
Feltesszük alacsony fokozaton a tűzre a híg pudingalapot és folyamatos kavargatás közben addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik és bugyogni nem kezd.
Ekkor tiszta kelyhekbe vagy csatos üvegbe töltjük a pudingunkat és hűtőbe tesszük minimum 1-2 órára.
Tálalás előtt az epreket megmossunk és felnegyedeljük a csokipuding tetejére.
A grillázs elkészítése a következő:
Durvára törtem mozsárban 2 dkg kakaóbabot.
A cukrot karamellizálni kell először, majd beleszórjuk az összetört kakaóbabot és egy zsírpapírra öntve hagyjuk kihűlni.
Végül sodrófával vagy mozsárba rakva durvára törjük a grillázst.
Az eperre szórjuk a grillázst és máris tálalhatjuk!
|
|
-
József
-
|
Pikáns kukoricaleves tökmagolajjal
Hozzávalók:
2 db ételízesítő kocka
2 liter víz
1 doboz konzerv kukorica
5 dl tejszín
10 dkg bacon
2 mokkáskanál erőspaprika krém
2 evőkanál tökmagolaj
trappista sajt (ízlés szerint)
só
bors
Elkészítés:
A vizet az ételízesítő kockákkal feltesszük főni.
A bacont apró kockákra vágjuk és minimális zsiradék hozzáadásával megpirítjuk.
Ha a vízben feloldódott az ételízesítő, beleöntjük a kukoricát, levével együtt, majd beledobjuk a pirított bacont.
Sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk az erőspaprika krémet is.
Ha szükségesnek érezzük, plusz ételízesítőt még tehetünk bele.
Miután felforrt, beleöntjük a tejszínt és a tökmagolajat és még 10-15 percig főzzük.
Tálaláskor megszórjuk ízlés szerint reszelt sajttal.
|
|
-
József
-
|
Meggyes-túrós-kakaós reszelt sütemény
Hozzávalók:
A tésztához:
30 dkg liszt
15 dkg vaj, vagy margarin
10 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
2 ek. kakaópor
1 tojás
1 cs. sütőpor
A töltelékhez:
50 dkg túró
1-2 ek tejföl
2 tojás
1 cs. vaníliás cukor
10 dkg cukor
2 ek. búzadara
1 citrom lereszelt héja
35 dkg meggy kimagozva (vagy meggybefőtt)
Elkészítés:
A liszthez szórom a sütőport, elmorzsolom a zsiradékkal, hozzáadom a cukrokat, a kakaóport, a tojást és összegyúrom. Hűtőben pihentetem egy órán át.
A túrót áttöröm, hozzáteszem a cukrokat, a reszelt citromhéjat, a tojásokat, a tejfölt és végül a búzadarát.
A magozott meggyet is beleverem. Egy 25X35-ös tepsibe nyújtom a tészta felét, ráhalmozom a tölteléket, majd a maradék tésztát a töltelékre reszelem.
Előmelegített sütőben közepes hőmérsékleten sütöm 20 percig.
|
|
|
|
|