TÉMA: Kultúra

Gondoltam,hogy eszedbe jutok a 30-as---40-es évek zenéjéről,függetlenül attól,hogy nem mindíg passzol az ízlésünk,dehát ez utóbbi nem baj.Mióta--már nagyon régóta--nem "beszélgetünk" technikai és familiáris okok miatt--megtaláltam én is a You Tube-on ugyanezeket a zenéket (nem az általad lírt formában) és többször meg is hallgatom ezeket.Változatlanul amondó vagyok,hogy az ötleteid jók.Üdvözöllek a változatlan módon. Bocsi : "lírt"= leírt.

Igen,tudom milyen a zenei ízlésed.Az enyémtől nagyjából eltérő.
Van itt nekem egy másik nagyon jó oldal amelyen nagyon bő a választék.
Ezek videók.Ha időd engedi kukkantsd meg.Megéri!

A Szív

A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kelni,
Ha nyílik raja alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó,
Minden lépése új talány:
Onnan szalad, hol rája várnak
S hívatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
Hívhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó -
Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve
Visszalopódznék a küszöbre,
Hol csupa dacból megszakad.

Mikszáth Kálmán - A PASA MACSKÁJA

Hogy a török milyen jó szívű nép, mutatja ezt a nálunk, Európában csak most alakuló állatkínzás elleni egyletek lassú terjedése, míg náluk már mintegy szívük sugallatából szelídek, sőt néha úgyszólván előzékenyek az állatok iránt. Szép költői vonás ez ozmán testvéreinkben. Kiknek módjukban volt látni valaha török temetőt, feltűnhetett nekik, hogy a sírt egy kőlap fedi, melynek közepén hosszú nyílás van, a nép hite szerint az ítélet angyalának ki- s bejárásul hagyva, a kőlap négy szegleteire pedig egy-egy lyukat vágatnak, amelyben a meggyűlő esővíz a fákon fészkelő madarak italául szolgáljon. Városaik és falvaik utcáin, főleg ott, hol élelmiszereket árulnak, tömegesen heverésznek a kutyák, egész biztonságban érezve magokat, mert senki sem bántja, hanem kíméletesen kikerüli őket minden igazhívő muzulmán, mintha valami nagyságos urak volnának. Közönségesen ismert dolog, hogy a jószívű török megveszi a marhák tüdejét, máját s pacalját, és kiosztja az utca kutyái közt, vagy megvásárolja a kalitkába zárt madarakat, hogy azokat szabadon bocsáthassa. És ezer meg ezer ily apró vonást lehetne felhozni, mely a törökök figyelmes bánásmódját az állatok iránt egész költői világításba helyezné.
Legtréfásabb példa erre, Mevlevi pasa macskája, melyet a pasa kimondhatatlanul szeretett, mintha saját gyermeke lett volna. Órákig elgyönyörködött vörhönyeges szemeiben, elsimogatta villanyos, tarka szőrét, nyalatta vele a kezeit. A pasa kemény, harcedzett férfiú volt, s úgy mondták: semmi sem képes őt meglágyítani a világon, csak e macska nyávogása.
Egy napon éppen csibukozott a főúr, pamlagán ülve, kedvenc macskája pedig drága hímzésű kaftánja egyik csücskén ült és szundikált, midőn a szultán hírnöke lép be, felrántva az ajtót s jelenti, hogy Sztambulban lázadás tört ki, a pasa azonnal üljön lóra, egy pillanatot sem késve, különben ő is hazaárulónak fog vétetni s számíthat selyemzsinórra.
Mevlevi pasa a hírnök lihegve elmondott szavaira rögtön fel akart ugrani, hogy kardját felkötve, a lázadók megfékezésére induljon, de egy pillantás az édesdeden szundikáló macskára minden bátorságát elvette. Kétségbeesve gondolt arra, hogy a szegény állatot, ha a díványról megmozdul, okvetlenül fel kell ébresztenie. Rettenetes habozás vett erőt rajta. Megdöbbentő válságos helyzet volt. Vagy mozdulnia kellett és akkor a macska fölébred, vagy maradnia és akkor tarthatja nyakát a selyemzsinór alá.
Oh, Allah! mit tegyek? - kiáltá a pasa, kezeit tördelve. - Sugallj egy mentő eszmét!
S Allah megkönyörült rajta. Tekintetét, mint legközelebbi időkben az Abdul Medsid szultánét, egy az asztalon heverő ollóra irányzá. Mevlevi oly örömmel, mint aki a puskaport feltalálta, nyúlt a kisegítő szerszám után s gondosan elnyírta vele a drága kaftán azon részét, melyen a macska szunnyadozott.
Mevlevi Sztambulba száguldott jó kedvvel, s midőn nehány óra múlva a csőcselék szétverése után visszatért, kedvence még akkor is ott bóbiskált a megcsonkított kaftán levált szárnyán, melynél drágább, szebb ágylepedője még sohasem volt egyetlen macskának sem.

Olvastam éppen az imént,hogy sok embernek bánatot okoznak a meggondolatlanul kimondott szavak.
Szavak,melyek miatt egészen más irányt vesz az élet,mert harag,sértődöttség lett belőle.
Aztán foghatjuk a sorsra meg az elrendelésre,tök mindegy!
Gondolkodni kell,mielőtt az ember kimondaná a sértő szavakat...mert a kimondott szónak teremtő ereje van.
Elmondok egy történetet Szent Vincéről.Talán van,aki nem ismeri.

Ferreri Szt. Vincéhez jött egy asszony, akinek morgó, fortyogó ura volt. Állandó volt a házi perpatvar. A Szent biztosan tud ez ellen valami szert. Vince csakugyan rendelt egy csodaszert: - Menj lányom, kolostorunkba. A kapus testvér adjon neked a kolostor kútjából. Amikor hazajön az urad, végy belőle egy kortyot, de vigyázz, le ne nyeld. Csodát érsz el vele: Az asszony pontosan követte a tanácsot. Amikor megint kezdte a férj, az asszony nyomban vett a vízből s jól összeszorította az ajkát. A férj még dörmögött egy darabig, aztán elhallgatott. Nemsokára az asszony örömtől sugárzó arccal jelentette, hogy a titokzatos szer hatott, szent a házi béke. A Szent mosolygott: - Nem a víz tette, hanem a hallgatásod! Még ma is járja Valencia vidékén a mondás: "Igyál Szt. Vince vizet!"

Talán néha nekünk is azt kéne inni?...

Szabó Lőrinc
(1900-1957)

Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.