TÉMA: Kultúra

"Sokat és gyakran nevess; szerezd meg az okos emberek elismerését, a gyerekek szeretetét; érdemeld ki azok dicséretét, akik őszintén mernek véleményt mondani rólad; viseld el, ha becsapnak a hazug barátok; értékeld a szépséget, s a dolgokban mindig a legjobbat találd meg; mindig azon igyekezz, hogy egy picit jobbíts a világon, s ha egyetlen emberen segítettél, akkor már elégedett lehetsz."
(Waldo Emerson)

Izland - Tűz és jég

Izland szigete az óceán közepén húzódó Atlanti-hátság vulkanikus képződményeinek a tengerszint fölé nyúló csúcsa. Területének nagy része lankás, ám a sík vidékeket hatalmas bazaltvulkánok pöttyözik. Az 1500 méternél magasabb hegyek ormain nyáron is megmarad a jégtakaró. Izland Európa második legnagyobb szigete, az Atlanti-óceán északi csücskében, Norvégia és Grönland között. Hazánknál valamivel nagyobb, 103 000 km2, ám lakóinak száma alig haladja meg a negyedmilliót.
Történelme nagyjából egyidős a miénkkel. Először nyugat-norvég, azaz viking telepesek érkeztek a szigetre a 800-as évek második harmadában. A mi államalapításunk idején az őslakosok – saját elhatározásukból! – fölveszik a kereszténységet, jóllehet néhány pogány szokást még hosszú ideig nem vetnek el. Izland történelmének nagy korszaka a következő két évszázad: ekkor jegyzik fel a sagákat és a germán mitológia alapforrását, az Eddát.
A 13. század már nem a függetlenségé: el kell ismerniük a norvég király fennhatóságát, amit, tetézve a bajt, több száz éves dán uralom követ. A függetlenedési küzdelem átnyúlik a 20. századba, amikor – nem akármilyen politikai kötélhúzás után – 1944-ben végre megalakul az Izlandi Köztársaság. Izland ma kontinensünk legfejlettebb államai közé tartozik.

Ötezer kilométer hosszú partvonalát öblök és fjordok tagolják, amelyeket egy korábbi jégkorszakban a szigetet borító jégpáncélból aláereszkedő gleccserek mélyítettek a tengerpartokba. A szigeten két óriás vívja időtlen harcát: a tűz és a jég, a hegyeket építő vulkánok, és a hegyeket legyaluló jégárak. Amikor e sorokat írjuk, a jég vesztésre áll, ugyanis a hajdani pleisztocén jégpáncélból mára csak elszigetelt „jégsapkák” – Vatnajökull, Hofsjökull, Myrdasjökull stb. – maradtak. (A jökull szó gleccsert jelent.) E jégsapkákból táplálkozó gleccserek már nem jutnak el a tengerig, tehát új fjordokat nem vájnak. Jégtömegük még a szigeten elolvad, s e víz a kisebb-nagyobb gleccserfolyókat táplálva éri el a fennsíkok széleit, ahonnan aztán csodaszép vízeséseket formálva találkozik végül a tengerrel. A gleccserek és a gleccserfolyók megállás nélkül gyalulják, pusztítják a szigetet, ám létezik egy építő erő is, a vulkanizmus.

A táj végső formáját e két ellentétes folyamat harca határozza meg. Izland számos működő vulkánja közül a két legismertebb a Katla és a Hekla. A szigeten gyakoriak a földrengések. A föld mélyéről olykor fütyülve, sisteregve feltörő forró „szökővíz” olykor 50–70 méter magasra lövell. Közülük a fővárostól keletre található Geysir szolgált névadóul társainak.
A sziget fában roppant szegény, völgyei alján néhol még a fűfélék is nehezen élnek meg. A gyér növényzet bőven elegendő viszont a birkatartáshoz: Izland jelentős húsexportőr, gyapjútermékei méltán világhírűek. Élelmiszeriparának természetes motorja a halászat, bár a viking utódok a halászati zóna önkényes kiszélesítésével nem egyszer vihart kavartak az amúgy sem szélcsendes északi vizeken.
Százezer lakosával Reykjavik a világ legparányibb metropolisza. Nyüzsgő kikötőjének forgalma az öreg kontinens legnagyobbjaival vetekszik, s ugyanígy versenyezhetnének modern kórházai, iskolái és lakónegyedei, de híres egyeteme is vonzza a külföldi diákokat, operaházában pedig estéről estére világsztárok lépnek az értő közönség elé. (Érdekes közbevetésként csupán: e piciny nagyvárost a gejzírek vízével fűtik – szinte ingyen.)

Az idegenforgalom növekedése egyelőre még nem veszélyezteti az őstermészetet, Izlandon még mindig kaland az utazás, s bőven akadnak még hatalmas, ember által alig, vagy egyáltalán nem látogatott helyek.

E kis nép olyan nyelvet beszél, amely talán – Európában mindenképp – a legjobban őrzi ősi állapotát. Az izlandi nyelv az indoeurópai, azon belül a germán nyelvcsalád tagja, s a skandináv nyelvek szűkebb családjába tartozik. Mivel az ország történelme során viszonylag kevés külső behatás érte, az izlandi nyelv lényegében máig azonos az óészakival, a vikingek és a sagák korának nyelvével. Rokonságot leginkább a norvéggal mutat, ám valójában a feröri áll hozzá a legközelebb, melyet a Skócia és Izland között fekvő (amúgy Dániához tartozó) Feröer szigeteken beszélnek.

Az ország felfedezésére az autóbérlés nyújtja a legjobb megoldást. Így kedvünkre választhatjuk meg úti célunkat: irány a táguló horizont. (Amely szó szerint értendő, mivel a szigetország területe, ha csupán néhány centiméter/év sebességgel is, de állandóan növekszik. A feltörő vulkáni anyagok építik, sőt időnként a tengerből is újabb és újabb szigetek emelkednek ki, ugyancsak a folyamatos vulkanikus működés következtében.) Az ország északi félszigetei éppen érintik a sarkkört. A tengerpart közelében, különösen Izland déli és keleti oldalán a magas szélességi fokhoz képest enyhe az éghajlat. A Golf-áramlat fő ága Izland és Norvégia között éri el fönn északon a Jeges-tengert. Reykjavik a délnyugati partvidéken, egy félsziget tövénél fekszik. Kirándulásaink során fölkereshetjük a Kék Lagúnát, megcsodálhatjuk a félelmetes gejzíreket, gyönyörködhetünk a Gullfoss-vízesésben, fölfedezhetjük a fjordokat, a Jökulsárlón jéghegyeit. De lehetőség nyílik bálna- és fókalesre, gleccsertúrára – avagy éppenséggel sétarepülésre. A turista a végtelennek tűnő természetben, a többnyire zord időjárás ellenére is úgy érezheti: ez maga a szabadság! A szelídebb, mérsékelt vagy mediterrán égövi tájakhoz szokott közép-európai utazót minden fáradságáért bőséggel kárpótolja a vulkánok és gleccserek szaggatta, drámaiságában is gyönyörű izlandi táj. Hol van még egy hely Európában, ahol tiszta időben akár 100 kilométer távolságba is ellátni?
Érdemes tehát ellátogatnunk a világ egyik legszebb országába!


Video:
Reykjavík, Iceland

Káli László

Önmagadért rendületlenül


Ha másként nem is, de legalább ott, legbelül!
Ha másért nem is, önmagadért rendületlenül
menj az úton! Dacban viharral, szembe széllel,
ha arcodba késéllel vág a tudat: sosem ér el
a végső célig utad. Csak azért is, és mindvégig
hinned kell mégis! Tartson ugyan ezer évig,
amíg hinni tudsz magadban, ember, és Isten
nem tántorít, hidd el! Csak a szíved vigyen!
Ne másokért! Magadért! Mert mindent veszít,
ki mindent feltett! Ha vesztesz majd, senki
nem lesz, ki állná a számlád az elszámolásnál.
Csak önmagadra számíthatsz. Hiszen a vásár
jó előre alkuszik kiterített bőrödre a kofákkal.
Legalább most, mielőtt jól gyomron vágnak,
oltsd ki saját szemed világát, mielőtt a szálkát,
mit életed akasztott beléd, gerendának látják!
Most az egyszer tedd meg végre! Csupán csak
magadért kiáltsd abba a végtelen pusztába!
Bármit is tettél, mindig egy cél vezette lépted:
a legkevésbé fájjon mindenki másnak a léted.
Ne várd, hogy most megértsenek. Kiben fájtál,
nem hoz megenyhülést a szó, sohasem látják,
nem értik, egykor akár magad is ellen tettél,
mikor gyűlöltté lettél bennük. Észre se vették,
hogyan próbáltál megfelelni, embernek lenni,
hogy kívüled másnak ne fájjon nagyon. Pedig
igazán, hányszor halt beléd megfogant álmod!
Hányszor kellett szerelmed elvérezve látnod!
Ki hinné el, hogy mindig csak segíteni akartál!
Mindig magadtól, és mindig magadból adtál
Sosem kértél. Ha adtak, jó szívvel elfogadtad.
Szeretetre vágytál, s ha másként nem kaptad,
hát koldultál. Koldusbotra végül így jutottál.
A világból mégis üres tarisznyával futottál!
Mondd el végre, hogy embernek még ennyire
(mint neked ott benn), nem fájt semmi sem.
Ha másként nem is, de legalább ott, legbelül!
Mondd el, csak önmagadért! Rendületlenül.

Örkény István

NINCS SEMMI ÚJSÁG

Egyik délután a budapesti köztemető 27. parcellájának 14. sírhelyén nagy robajjal feldőlt a közel hárommázsás gránitobeliszk. Rögtön utána kettényílt a sír, és föltámadt az ott nyugvó halott, név szerint Hajduska Mihályné,született Nobel Stefánia. (1827-1848)
Az obeliszkre idő koptatta betűkkel rá volt vésve a férje neve is; ő azonban,nem tudni, miért, nem támadt föl.
A borongós időjárás miatt csak kevesen tartózkodtak a temetőben, de akik meghallották a robajlást, odagyűltek. Addigra a fiatalasszony már leverte magáról a göröngyöket, fésűt kért kölcsön, megfésülködött.
Egy gyászfátyolos nénike megkérdezte, hogy érzi magát.
Köszöni, jól, mondta Hajduskáné.
Nem szomjas-e, érdeklődött egy taxisofőr.
Most nem vágyik inni, válaszolta a volt halott.
Amilyen pocsék ez a pesti víz, jegyezte meg a sofőr, neki se volna kedve
inni.
Hogy mi baja pesti víznek, kérdezte Hajduskáné.
Klórozzák.
Klórozni klórozzák, helyeselt Apostol Barannikov bolgár virágkertész, aki a
temetőkapuban virágokat árult. Ezért ő esővizzel kénytelen locsolni kényesebb
palántáit.
Valaki azt mondta, hogy ma már az egész világon klórozzák a vizet.
Itt a beszélgetés elakadt.
Hát mi újság még, érdeklődött a fiatalasszony.
Nincs semmi különös, mondták neki.
Megint csönd lett. Ekkor eleredt az eső.
- Nem fog maga megázni? - kérdezte a föltámadottat Deutsch Dezső
horgászbot-készítő kisiparos.
Nem számít, mondta Hajduskáné. Ő direkt szereti az esőt.
Az attól függ, milyen az az eső, jegyezet meg a nénike.
Ő erről a langyos, nyári esőről beszél, közölte Hajduskáné.
Hogy neki viszont semmilyen eső se kell, mondta Apostol Barannikov, mert
elriasztja a látogatókat a temetőből.
Hogy ezt ő nagyon meg tudja érteni, helyeselt a horgászbot-készítő kisiparos.
Most hosszabb szünet állt be a társalgásban.
- Hát meséljenek már valamit! - nézett rájuk a föltámadott.
- Mit meséljünk? - mondta az öreg nénike. - Nincs nekünk annyi mesélnivalónk.
- Nem történt a szabadságharc óta semmi?
- Mindig történik valami - legyintett a kisiparos. De ahogy a német mondja:
Selten kommt etwas Besseres nach.
- Ez van! - tette hozzá a taxisofőr, és minthogy csak fuvart szeretett volna
fogni, csalódottan visszasétált az autójához.
Hallgattak. A föltámadott lenézett a gödörbe, mely fölött nem zárult össze a
föld. Várt még egy kicsit, de látva, hogy mindenki kifogyott a szóból,elköszönt a körülállóktól.
- A viszontlátásra - mondta, és leereszkedett a gödörbe.
A horgászbot-készítő kisiparos, hogy el ne csússzon a sáros agyagon,előzékenyen a kezét nyújtotta neki.
- Minden jót! - szólt le a fiatalasszonynak.
- Mi történt? - kérdezte tőlük a bejáratnál a taxisofőr. - Csak nem mászott
vissza a sírba?
- De visszamászott - csóválta a fejét a nénike. - Pedig milyen jól eldiskuráltunk.

Tersánszky Józsi Jenő Kossuth-díjas magyar író


Tersánszky Józsi Jenő (Tersánszky József Jenő , Nagybánya, 1888. szeptember 12. – Budapest, 1969. június 12.) Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja, a 20. századi magyar prózairodalom egyik kiemelkedő alakja.

Élete

Tersánszky Jakab és Fox Etelka elsőszülött gyermekeként született Nagybányán, 1888. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjszakán, éjfél körül, vallása római katolikus. 1906-ban érettségizett szülővárosában. Eredetileg festőnek készült, de apja nyomására jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907-ben egy évig gyakornokként joggal foglalkozott Nagybányán, majd beiratkozott az eperjesi jogakadémiára.

Tervei szerint a budapesti egyetem jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíjra összespórolt összeget végül elmulatta és kénytelen volt segédmunkásnak állni. Első novelláját, a Csöndes embereket is pénzgondjai enyhítésére írta. Osvát Ernő figyelt fel tehetségére, így jelenhetett meg első írása 1910 februárjában a Nyugatban. Alig egy évvel később, 1911-ben novelláskötetét kiadta a Nyugat Könyvtár.

Az I. világháborúban mint önkéntes vett részt, 1918-ban olasz fogságba esett és csak 1919 augusztusának elején érkezett vissza Budapestre, ahol háborús élményeit Viszontlátásra, drága című regényében örökítette meg. A regény a magyar háborúellenes irodalom egyik kiemelkedő alkotása, Tersánszky első igazi nagy írói sikere is ehhez fűződik.

1918-ban már válogatott elbeszélései is megjelentek. A Tanácsköztársaság ideje alatt szimpatizált a forradalommal, melynek bukása után a kommunizmus iránti nem titkolt rokonszenve miatt a Horthy-korszakban rengeteg támadás érte. A húszas évek elejére nélkülözései különös mód megviselték. 1921. június 16-án még öngyilkosságot is megkísérelt, az Erzsébet hídról a Dunába vetette magát. Szerencsés megmenekülése hírét olvasta az újságban az irodalom iránt érdeklődő Molnár Sári (1896-1960, Kornhauser Henrik és Roth Ernesztina lánya), aki levelezni kezdett az íróval, s végül 1921. szeptember 8-án Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötöttek.

Gyors egymásutánban születtek művei, köztük a Kakuk Marci ifjúsága, mely 1921-ben jelent meg, és amely fő művének, a ciklikus szerkezetű Kakuk Marci regénynek az első darabja. A Nyugat folytatásokban közölte Rossz szomszédok című regényét, majd 1922 júliusában a lap főmunkatársai közé került.

A polgári társadalom keretei közül kihullott, máról holnapra élő csavargót nem rajzolta ideálalakká: látta hibáit és életformájának fogyatékosságát, egyediségét is.

Érdeklődése ezzel egy időben a színház felé fordult, 1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike című darabját, amelyet később átdolgozott. Ettől kezdve sorra mutatták be darabjait a magyar színházak. 1927-ben a három évvel korábban megírt A céda és a szűz című kisregényét „szeméremsértőnek” találták, emiatt két havi börtönbüntetést kapott, melynek egy részét letöltötte. 1932-ben sajátos színházat is szervezett, a Képeskönyv Kabarét, ahol kis regős együttesével maga is fellépett. Anyagi nehézségeinek enyhítésére számos detektívtörténetet és krimit is írt, miközben folyamatosan írta az egyre gyarapodó Kakuk Marci-történeteket is.

1940-től mint újságíró riporter dolgozott a Híd című lapnak, két évvel később itt jelent meg Félbolond című regénye is. 1944-ben hamis igazolványokat szerzett a menekülő zsidóknak, a háború után pedig zenehumoristaként szórakozóhelyeken, bárokban lépett fel, miközben dolgozott a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának is. 1948-tól állami évjáradékban részesítették, Párizsban is megfordult. 1950-től kezdve a dogmatikus irodalompolitika következtében nem tudott publikálni. 1952-ben felkérték, hogy a magyar írók által Rákosi Mátyás 60. születésnapjára összeállított köszöntő kötetbe írjon. Tersánszky A nadrágtartógyáros címmel írt egy művet. Az alacsony Rákosiról köztudott volt, hogy nadrágtartót hordott. A hatalom ezt Rákosi kigúnyolásának vette. Az írás természetesen nem került be az ünnepi kötetbe.

Munkakedvét ezek után se vesztette el. Mint sokan mások, ekkoriban ő is meséket, bábjeleneteket írt, valamint maradandó értékekkel gyarapította a magyar ifjúsági irodalmat. 1955-ben válogatott novelláskötetének kiadásával tért vissza az irodalmi életbe; 1957-ben pedig világot látott elbeszéléseinek kétkötetes gyűjteménye is, A tiroli kocsmáros címmel.

1960-ban hunyt el felesége, akit példás odaadással ápolt élete végéig.

Utolsó jelentős műve, a Nagy árnyakról bizalmasan című emlékezésgyűjtemény 1962-ben jelent meg, ebben neves irodalmi kortársainak portréját rajzolta meg némi iróniával.

1965 nyarán másodszor is megnősült, Szántó Margitot vette feleségül.

Halála előtt még megérhette néhány színházi bemutatóját. A János-kórházban hunyta le szemét örökre, 1969. június 12-én.

Munkásságát többször is Baumgarten-díjjal jutalmazták (1929, 1930, 1931, 1934) 1949-ben pedig Kossuth-díjat kapott.

Három évtizedig élt Budán az Avar utcában. A Németvölgy és Krisztinaváros jellegzetes alakja volt. Naponta találkozhattak vele a környék lakói, nemegyszer – utcai – tilinkó játékával is elbűvölte az éppen arra járókat. Mindennapos vendége volt a környék szép számú borozójának, kocsmájának.[2] Asztalánál a művésztársak mellett helyet foglalhatott bárki, a "TF"-es hallgatótól a Déli pályaudvar "Tüzép"[5] telepének szenes emberéig.

Művei

1912 A tavasz napja sütötte
1916 Viszontlátásra drága…
1918 A kék gondviselés, amelyről csak egy bizonyos
1918 Kísérletek
1922 Kakuk Marci ifjúsága
1922 A két zöld ász
1922 A Sámsonok
1923 A repülő család
1924 A céda és a szűz
1924 Jámbor Óska
1924 Mike Pál emlékei
1925 A havasi selyemfiú
1928 Az őrült szerelme
1928 Igazi regény
1929 A margarétás dal
1930 A nevelőkisasszony
1932 Az elveszett notesz
1932 A veszedelmes napló
1933 Mesék a kerékpárról
1933 Rózsika
1933 Az amerikai örökség
1934 Kakuk Marci a zendülők közt
1934 Az Óbudai tánciskola
1934 Szerenád
1935 Kakuk Marci vadászkalandjai
1936 Kakuk Marci szerencséje
1936 Legenda a nyúlpaprikásról
1937 Kakuk Marci kortesúton
1937 A szerelmes csóka
1938 A magyarok története
1938 Majomszőrpárna
1938 A vezérbika emlékiratai
1939 Mese a buta nyúlról
1940 Az én fiam!
1941 Annuska 1941 Az ékköves melltű
1941 Okos és oktondi
1941 A bátor nyírőlegény
1941 Az amerikai örökség
1942 Az átok
1942 Forradalom a jég között
1942 A gyilkos
1942 Pimpi, a csíz és egyéb elbeszélések
1942 Selyemfiú - ügyetlen fráter
1942 A vén kandúr
1943 Az élet titka
1943 Az elnök úr inasévei
1943 Szerelmi bonyodalom
1943 Tíz taktus története
1943 "Vadregény"
1944 Kaland a villában
1944 Új legenda
1947 Én fogom az aranyhalat
1947 A félbolond
1948 Sziget a Dunán
1948 Egy ceruza története
1949 Egy kézikocsi története
1953 A harmadik fiú
1953 Misi mókus kalandjai
1954 A gyomorerősítő
1954 A síró babák
1955 Egy biciklifék története
1955 A vándor
1956 Makk Marci hőstette
1956 A vén kandúr
1957 Kacor Dani csínyjei
1958 Illatos levélkék
1962 Nagy árnyakról bizalmasan
1963 Rekőttes
1968 Életem regényei
1969 Paprikás, a buta nyúl (mesekönyv, Rékassy Eszter illusztrációival)

Díjai

Baumgarten-díj (1929, 1930, 1931, 1934)
Kossuth-díj (1949)


Tersánszky J. Jenő: Vers a csöndről

Ott jártam én, ahol a Csönd aludt
Kietlen dombok hátán vetve ágya
Takarója a könnyű éji pára
És messzi, szennyes ég alá
Kínlódva kanyargott egy út.

Aludt a Csönd és álmában beszélt a Csönd
Zavaros álmát kihallgattam én
Didergő szél fujta felém
S két ijjedt csillag
Ködpillája rebegett odafönt.

Embersokadalomra virrasztott a Csönd
Felibök szállt akár a héjja
S a teli hold kénszín karéja
Mocskoszöld égen
Virrasztott odafönt.

Mer jöttek és békés fészkére törtek
Ám míg sergők e rögökön haladt,
Mind látta őt órjás rém-madarat
S esdtek szivökbén ó rájok ne szállna
És mégis jöttek, jöttek s ujra jöttek.

Zavart, békétlen álma volt a Csöndnek
Háborgatóiról beszélt
Riadalomra ijjedt s láta vért,
Mely elkeverte friss dér ágyát
S felijjedett, hogy ujra visszajönnek.

Mert itt a Csöndnek fészkén hajbakaptak:
Halál fütyült, zugott, üvöltött, dördült
A roppant ég riadt jajokra hördült
Hol vannak most?
Hiába kérded, akik itt maradtak.

A Csönd fehér dér ágya ujra nyugton
Kevés piros mocsok, mit rajta hagytak
A többiek tovahaladtak
Aléltsárgán hajnalló ég alá
Kimerülten kanyargó úton.

Hej Csönd! kiáltottam a lusta rémet,
Ébredj Csönd, lusta rém!
Álmod zavarni sohse félek én
Furcsa vidámság száll szivembe nékem
Hahó! én énekelve kerestelek téged.

Szépséges nékem ágyad kietlenje
Mulatság nékem kába ébredésed
Mulatság fönt a roppant csillagmécsek
Rebbent hunyorgatása
És szépséges az égnek zöldes szennye.

Hahó te Csönd! ki annyit kóborolt
Tivornyás kedvek, szűzes csókot,
Vezekléses keservet, bölcses bókot
Fölösen adtak ifjú életének
Hős, pimasz, józan s hóborszállta volt.

Beszélni akarok tevéled én,
Ki nem fohászlak s nem vacoglak
Hadd hallom vén ripők, mit szólasz?
Tán ujat mondsz te nékem
Szólj te rém!

Hideg ágyán a Csönd sóhajtva ébredt
S szeliden szólt: várj még egy keveset
Reád gondolnak anyád s kedvesed
S elmondatlan éltednek sok regéje
Várj itt kissé, aztán szólok tevéled.

Én akkor vártam, vártam, vártam ott
És türelmetlenkedtem néha
Ám fönn a telihold karéja
Egykedvüen vigyorgott
S a csönd, a rém, aludt.

Hahó te rém! hisz szőke kedvesem
S anyám bánkódnak értem
S éltem regéjét még el nem regéltem
Hiszen temondtad nékem ezt
S álmodat itten hiába lesem.

Pedig hiába vártam ott
A Csőnd aludt
S a messzi ég alá az út:
Már láttam vigan kanyarog előttem -
De nem mozdulhattam, mint a halott.

Szinyei Merse Pál művei


Szinyei Merse László arcképe
1868


Anya és gyermeke I.
1868-69


Pogányság
1868-69


Vadgesztenyefa tanulmány
1869


Szinyei Merse Zsigmond arcképe
1866


Lilaruhás nő
1874


Majális
1873


Szinyei Merse Ninon arcképe
1870


Szerelmespár
1870