TÉMA: NAPI IGE, ISTEN TÖRVÉNYEIT KÖVETŐKNEK

2015. július 27. hétfő

„Amikor pedig az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: „Boldog az, aki Isten országának vendége.
” Ő pedig a következőképpen válaszolt: „Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van.
De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek.
Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!
A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem!
Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek. Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának.” (Lk 14,15-21)

Amikor meghívunk valakit magunkhoz vendégségbe, kinyitjuk előtte a házunk ajtaját, azzal kifejezzük, hogy elfogadjuk, beengedjük az illetőt az életterünkbe.
Nem e-mailen, skype-on, facebookon akarjuk tartani vele a kapcsolatot, hanem terített asztal mellett szeretnénk közösséget megélni vele.
Nem akárkit hívunk meg, megválogatjuk, kit engedünk be ebbe a szűk térbe.
Azt is tudja azonban minden háziasszony és házigazda, hogy milyen rossz, amikor rákészülődünk egy ünnepre, várjuk a vendégeket finom falatokkal, minden elő van készítve, aztán jön egy telefon: ne haragudj, de nem tudunk menni.

Az Isten országába való meghívás pedig nem szűkkeblű válogatással csak néhánynak szól, hanem minden embernek, s nem egy alkalommal, hanem újra meg újra, míg tart a kegyelmi idő.
S vajon hányan utasítják vissza, mondják le a meghívást?
S vajon te konkrétan?
Kérlek, próbálj emlékezni, csak az elmúlt egy esztendőben hány konkrét meghívást kaptál te vagy családod mondjuk a gyülekezettől, ahova helyileg tartozol?

Talán keresztelés ünnepén szólt a hívás a későbbiekre nézve a gyülekezet közösségébe.
Éltél-e vele?
Talán ifjúkorba lépett gyermeked számára hangzott a hívás, konfirmációra ösztönözve.
Engedted-e?
Közötte meg számtalanszor hangzik a hívás akár istentiszteleten, levélben, gyermeked által a hittanórákról.
Biztos vagyok benne, hogy érkeznek hozzád is a meghívások mindenféle gyülekezeti, igei alkalmakra, konfirmációi jubileumra stb.
Sokan örömmel fogadják ezeket, de a legtöbb ember válasza azonnal a mentegetőzés, a kifogás.
A magyarázat, hogy miért nem.

Ma már nem azt mondjuk, hogy szántóföldet vagy ökröt vettem, hanem azt, hogy azt a kis szabadidőt mégiscsak a családdal kellene töltenem.
Ma már nem az ökröket kell kipróbálni, hanem a számítógépet, az új telefont.

Gyökössy Endre írja ezzel az igével kapcsolatosan: Van valami, ami nagyon el tud keseríteni: az hogy mennyi prédikációt, evangélizációt kibírunk.
Igen, hihetetlen, mit kibír a keresztyén ember, ellenállóak, rezisztensek lettünk az igével szemben!
Mennyi meghívást is kibírunk, anélkül, hogy személyesen érintve éreznénk magunkat.
Sokszor olyanok vagyunk, mint a kavics a folyóban: belül szárazak. Körül ölel bennünket az élő víz, de belül, a szív olyan marad, mint a sivatag…

Pedig ezzel a visszautasítással nem a gyülekezetet utasítjuk vissza első renden, hanem magát a megváltó egy örök, igaz Istent. Aki azt szeretné ma is, ha semmi nem veszne el az általa készített kegyelemből.
Ne menj el süket füllel a hívó szó mellett, hiszen „boldog az, aki Isten országának vendége”!

/Gyallai Henrietta/

***
A nap gondolata:

A jóra való törekvésben annyi akadály ér bennünket, amennyi bennünk a világ szeretete. (Kempis Tamás)

***

Imádság:
Uram, annyiféle meghívással van tele az én postaládám is, hogy sokszor öntudatlanul is szelektálok, s bizony, nem mindig sikerül helyesen.
Segíts, hogy mindazt a hívó szót meghalljam, mely lelkiekben épülésemre indítana, vagy amelyik olyan helyre hívna, ahol magam építhetek, erősíthetek másokat.
Köszönöm, hogy országodnak vendége lehetek!
Ámen.

2015. július 28. kedd

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk…” (1János 3,2a)

Mindannyiunkat meghatároz családunk milyensége, hova, milyen szülők, nagyszülők utódaként születünk.
A családi háttér fontosságára nézve érthetjük meg, hogy amikor Izrael történetét olvassuk, az Ószövetséget lapozva, a név mindig így hangzik: Ben-XY, ami annyit jelent: XY-nak a fia.
Minden embernek a személyét, lényegét így jelenítették meg a legfontosabban, a névben kiábrázolva: kinek a fia az illető.

Egész életünkre vonatkozik ez a meghatározottság.
Mindennapi beszélgetéseinkben is, amikor valakiről mesélünk, s a beszélgetőpartnerünk nem tudja beazonosítani az illetőt, segítségképpen hozzáfűzzük: tudod, az apja ez, a nagyapja meg ez-az.
Mintegy védőhálóként és egyben vezérfonalként határoz meg bennünket elődeink sora.
Elkísér szüleink, nagyszüleink emléke, mindaz, amit ők képviseltek, mindaz, amit lelki, szellemi örökségként ránk hagytak, mintegy pecsétként van rajtunk.
Ha tisztességben, becsületben való munkára, egymás iránti szeretetre, hűséges mindennapokra mutattak példát - ez is, és a negatív példa is életre szóló meghatározottságot jelent.

Az ige párhuzamot rajzol elénk, amikor úgy beszél minden emberről, mint Isten gyermekeiről.
Nem csak vér szerinti szüleink állnak mellettünk szeretettel, nem csak ők hordoznak féltő imádsággal, hanem Isten is!
Hiszen az egész Szentírás üdvözítő üzenetét magába foglalja ez a néhány szó: Isten gyermekei vagyunk!
S ez a kapcsolat kölcsönös viszonyulásként irányt ad a mi tetteinkhez, döntéseinkhez is.
A gyermek mindig képviseli szüleit, őseinek emlékét is.
Nevükre egészséges lelkülettel nem szeretnénk szégyent hozni, sőt inkább arra törekszünk egész életünkben, hogy büszkék lehessenek ránk, vagy méltók legyünk nevükhöz.
Isten gyermekeként őt képviseled, Lelke rajtad olyan, mint egy pecsét, ne feledd!
Törekedj arra, hogy a tőle kapott élethez, névhez, gyermeki mivoltodhoz méltó legyél; hogy ha rólad beszélgetnek egy társaságban, elhangozzék ismérvként: tudod, az Isten gyermeke…

(Gyallai Henrietta)

***
A nap gondolata:

Milyen elhibázott dolog, hogy lelki szükségeinket a világ által nyújtott táplálékkal akarjuk kielégíteni.
Ahelyett, hogy megelégítenének, csak fokozzák az éhséget.

***

Imádság:
Uram, köszönöm, hogy legfontosabb viszonyulásom ez lehet: gyermeked vagyok egész életemben.
Szeretnék nevedhez méltó lenni, hogy szavaimat és döntéseimet a bennem is ott munkálkodó atyai szereteted határozza meg.
Ámen.

2015. július 29. szerda

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.” (1János 3,2)


Amikor egy családba gyermek születik, mindenki keresi, hogy kire hasonlít jobban: édesanyjára, édesapjára?
Kicsi korban még csak a külső jegyeket látjuk, a szeme, az orra kié.
Aztán ahogyan nagyobb lesz, fejlődik, a lelkülete, az érdeklődési köre szintén árulkodó lehet.
Az örökölt gének miatt, és a gyermekre jellemző hasonlítási vágy miatt is!

Különösen igaz ez a viszonyulás gyermekkorunkra, hiszen egy kicsiny gyermek szinte szivacsként szívja magába mindazt, amit a szüleitől, családja körében lát.
Természetes, hogy egy kicsi fiú hasonlítani szeretne édesapjára, egy kisleány az édesanyjára, a gyermek minden szót, mozdulatot telhetetlen kíváncsisággal, érdeklődéssel les a felnőttektől, és mosolyt fakasztó tisztasággal utánoz mindent.

S ez a tény bizony sáfárságot, felelősséget, feladatot, életen át szolgálatot is jelent minden családban.

Hogy tudjunk olyan életpéldát mutatni gyermekeinknek, mely alapján akarjanak hozzánk hasonlítani?
Ne csak mindennapi szokások szintjén (barkácsolás vagy sütés-főzés), de az istenkeresésében, az ő nevét dicsőítő életben is legyen alapja gyermekeinknek, hogy hasonlítsanak ránk!
S hogy emellett tanítsuk őket, hogy a krisztusi példa is ismert legyen előttük, hogy akarjanak hasonlítani életük Megváltójára is! „Hasonlóvá leszünk hozzá…” Mert bizony az általános emberi lélektan, a jellemfejlődés azt mutatja, hogy az idilli gyermekéveknek, amikor a gyermek csak a szüleire szeretne hasonlítani, annak a néhány évnek, míg őket látja mindenkinél szebbnek, okosabbnak, erősebbnek, megbízhatóbbnak – előbb-utóbb vége szakad.
A gyermek keres majd magának más példaképeket is – hitelest és hiteltelent egyaránt -, akikre hasonlítani szeretne, akár tanárokat, sportolókat, sztárokat, celebeket.

Mutass olyan példát a családodban, környezetedben élő gyermekek számára, s tanítsd őket úgy, hogy minden, később jelentkező mintát írjon bennük felül Krisztusnak példája, hogy hozzá akarjanak hasonlóvá lenni hitben, szeretetben, reménységben!

(Gyallai Henrietta)

***
A nap gondolata:

Nem az önboldogításra neveli tanítványait az Úr, nem a világtól elvonultan, hanem, a világon keresztül vezetve akarja életünket tökéletességre nevelni.

***

Imádság:
Uram, köszönöm, hogy felnőtt emberként sem kell példa nélkül élnem, hogy adsz mellém hiteles emberi életeket, kik tiszta hittel járnak Igéd követésében.
És köszönöm, hogy Krisztus földi élete előttem is példaként lehet naponként.
Szeretnék ehhez a példához hasonlóvá lenni, Lelked újjászülő kegyelme által.
Ámen.

2015. július 30. csütörtök

Lelki szemvizsgálat I.

„Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus…” (Lk 19,2-3a)

A fővámszedő jól ismert története hadd hívjon ma lelki szemvizsgálatra.
Hiszen ebben a történetben mindenki szeretett volna valamit látni: Zákeus Jézust; a környező tömeg azt, hogy Jézus dörgedelmes ítéletet mond a bűnös fővámszedő feje felett.
Aztán kiderül, hogy ezek a szándékok mennyire torzult lelki látásról árulkodnak, korrekcióra szorulnak, s kiderül az is, hogy maga Jézus mit szeretne látni: nem Zákeus vagyonát, bankszámláját, nem az írástudók okos törvényismeretét.
A Megváltó egyetlen dolgot szeretne látni: Zákeus üdvösségét.

Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus.
Ebből indul ki az egész történet.
Zákeus valamit hallott Jézusról, talán csak látványos ingyen cirkuszt akart látni, amikor eldöntötte, hogy megnézi magának azt az embert, akinek a neve körül ekkora felhajtás, bonyodalom kerekedett.
Talán valamely gyógyításának híre jutott el Zákeus fülébe?
Talán.
Emberi kíváncsiság, ami indította?
Minden bizonnyal fogalmazhatjuk így.
Nagy valószínűséggel nem a bűnbánat lehetősége, az üdvösség reménye, a megigazulás kérdése indította.
Nem valószínű, hogy ennyire mély teológiai témák foglalkoztatták, amikor ezt olvassuk róla: szerette volna látni, hogy ki az a Jézus…

Talán a te szívedben sem fogalmazódik meg minden egyes alkalommal az üdvösség konkrét vágya, amikor olvasod ebben a formában az igei üzenetet.
Talán amikor egy istentiszteletre elindulsz, akkor is többet gondolkodsz olyanokon, hogy vajon hányan fognak megjelenni, vagy hány percig fog vajon prédikálni a tiszteletes?
Olykor talán inkább kényszernek vagy illendőségnek érzed, hogy megjelenj a gyülekezetedben?
Hadd mondjam azt, hogy nem számít.
A lényeg, hogy ott legyél, az Ige közelében, Krisztus közelében.
A Szentlélek pedig ma is képes, mint Zákeus esetében megcselekedte, hogy lelkednek látása kitisztuljon, hogy a kíváncsiság vagy akár kényszerűség mégiscsak csodás fordulatot vegyen; hogy a lényeget meglátva rád és családodra is igaz legyen: ma lett üdvössége ennek a háznak…

(Gyallai Henrietta)

***
A nap gondolata:

Ha bizonyos vagy a magad dolgában, akkor hadd nevessen a világ, amíg neki tetszik.

***

Imádság:
Uram, köszönöm, hogy rám is igaz, ami Zákeus életében megtörténhetett, hogy találkozhatok életem Megváltójával. Szeretnélek látni Téged, felismerni Benned az örök igazságot, üdvösségem megadóját!
Ámen.

2015. július 31. péntek

Lelki szemvizsgálat II.

„Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie.” (Lk 19,1-4)


Lehet, hogy a te szemeid előtt is vannak még akadályozó tényezők, melyek meggátolnak, hogy az üdvösség kérdéséig elláss, vagy, hogy a lényeget meglásd akár a Bibliát forgatva kezedben, akár egy-egy istentiszteleten ülve.
Zákeus történetében is számos ilyen akadály jelenik meg.
Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, ám Zákeust első renden kis termete meggátolta ebben.
Ő azonban nem egy tehetetlen ember, ilyen egyszerű problémára hamar talál megoldást: felmászik egy fára.
Mások fölé emelkedik, ahogyan munkája révén, fővámszedőként, gazdagságának köszönhetően tette mindig is.
A lényeg: nem lát jól, a lényeget csak homályosan látná, mások, a tömeg háta mögül, megoldást keres hát rá.

Mindennapi életünkben, testileg-lelkileg bőven akadnak nekünk is látásunkat zavaró, akadályozó tényezők.
Talán a mi szemünk elől is mások közelsége, valakinek a konok hitetlensége takarja Jézus lényegét, vagy egyszerűen úgy ütközik bele a látásunk a környező emberek közönyös hátába, mint Zákeus tekintete a jerikói emberek hátába.
De: felül lehet emelkedni.
Szó szerint is, és lelkileg is.
Emelkedj felül a takaró, lehúzó, akadályozó embereken!

Amúgy sem egyszerű meglátni a lényeget, tudnunk kell eltávolodni, felülemelkedni a részleteken, ha valóban szeretnénk mi is meglátni, hogy ki az a Jézus.
Reformátor eleink nem ok nélkül tisztították meg templomainkat, végtelen puritán egyszerűségre törekedve.
Hogy látásunkat semmi ne akadályozza, csak arra tudjunk figyelni, ki az a Jézus.
Miként egy éjszakai díszkivilágításban úszó nagyvárosi főutcáról nehezen fogod megcsodálni a csillagos égbolt szépségét, úgy kell tekintetedet a mindenféle mesterséges, emberi csillogástól eltávolítanod, hogy a betlehemi csillag vezetését egyáltalán észrevedd.
Vagy mint ahogyan egy temetőben sétálva nem a monumentális síremlékek hirdetik az örökkévalóságot, hanem hited bizonyossága. Nem a faragott márvány gazdagságában kell meglátni a Krisztust, hanem az egyszerű szavak erejében: a boldog feltámadás reménye alatt.

Akaratlagosan vagy szándék nélkül, de mindig lesznek előtted zavaró és akadályozó tényezők, ha a Jézust keresed.
Akarj ezeken felülemelkedni s ezeken túllátni!

(Gyallai Henrietta)

***
A nap gondolata:

Ha egy keresztény érvényesülhet a világban, nem kis oka van a félelemre, hogy nem Krisztussal jár életközösségben.

***

Imádság:
Uram, kérlek, segíts leküzdeni a szemeim előtt tolongó akadályozó tényezőket, hogy felül tudjak emelkedni a kicsinységen és kicsinyességen, a gőgön és hitetlenségen!
Lelked által erősítsd bennem a vágyat és az akaratot, hogy akarjak túllátni a mellékes dolgokon, egyszerűen és tisztán keresni a lényeget!
Ámen.

2015. augusztus 4. kedd

Ember vagyok!

A következő napon megérkeztek Cézáreába, Kornéliusz pedig összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket. Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, és a lábához borulva hódolt előtte.
Péter azonban felemelte, és így szólt hozzá: Állj fel, én magam is csak ember vagyok! (ApCsel 10,24-26)


Nagy történelmi és üdvtörténeti egységbe ágyazódik a történet, hiszen Kornéliusz és Péter találkozása az, ahol az őskeresztyénség történetében átszakad a gát, és megnyílik az ajtó a pogányok felé.
Azzal a rövid mondattal indul, amit igénk így fogalmaz: „Állj fel, én is csak ember vagyok.”

Egy gyülekezetben éltem át azt, ami hatással volt rám és el is gondolkoztatott: mennyiben válik ketté a keresztyénségben a következő két fogalom: keresztyénség és emberség.
Egy gyülekezetben szolgáló segédlelkésznek köszönték meg a hívek között végzett tevékenységét, és a lelkipásztor mosolyogva mondta: megköszönöm mind lelkészi, mind az emberi tetteidet. Mintha a kettőt el lehetne választani egymástól, vagy másként fogalmazva: mintha a kettő elválna egymástól.
Gyakran hallunk ilyen megkülönböztetést, vajon miért?
Szét lehet választani a keresztyént és az embert?
Talán egyfajta szellemi harcot is érzünk belőle: a humanizmus és a keresztyénség küzdelmét.
Ma nagyon népszerű gondolat az önkéntesség, az önkéntes munka, lépten-nyomon találkozunk vele, mintha mostanában találták volna föl, de ezt a keresztyénség már régen megvalósította: csak mi szolgálatnak, önzetlenségnek, áldozatnak hívjuk.
És azt a fontos fogalmat is elénk hozza: hogyan tekintünk a másikra?
És a másik oldala is fontos, sőt veszélyes is lehet: amikor az ember fontosabb lesz, mint maga az ügy, amiben az ember részt vesz.
És ez a személyi kultusz akkor is kialakul, ha valaki nem akarja (mennyivel inkább, ha igen), a történelem éppen azt bizonyítja, hogy Péter személye kiemelődik a többi apostol közül, és a Rómában a róla elnevezett katedrálisban a szobra mellett állandó szelfizők, fényképet készítők a bizonyítékai ennek.
Pedig Péter itt elemi erővel tiltakozik az ellen, hogy többnek tartsák, mint egy közönséges embert.
Ezért olyan jelentőségteljes ez a gondolat: „Állj fel, én is ember vagyok.”
Ha kicsit másképpen hangsúlyoznánk: Állj! Én is (csak) ember vagyok.
Valósággal felemeli a másikat. Magához emeli.
És ez az, amit mi is megtanulhatunk Péterről: felemelni, magunkhoz közel emelni a másikat. (Bölcsföldi András)

***
A nap gondolata:

Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg. S ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg. (József Attila)

***
Imádság:
Köszönöm Uram, hogy ember vagyok, hogy embernek teremtettél. Köszönöm Uram, hogy másokat adtál nekem, nem azért hogy nehezítsék az életem, hanem hogy könnyítsék.
Köszönöm Uram, hogy vannak olyanok, akik figyelmeztetnek hibáimra.
Köszönöm Uram, hogy másokat felemelhetek hozzád.
Ámen